Bekövetkezett az, amit még egy éve is elképzelhetetlennek gondoltunk volna: néppárttá válik az Alternatíva Németországért (AfD). Korábban Németország, vagy legalábbis nyugati része egyfajta szigetnek számított az európai populista viharokban, az AfD népszerűsége országosan 5-10 százalék körül mozgott. Az országban még él a nácizmus okozta lelkiismeret-furdalás, a szélsőségek elutasítása, ám lassan ez is megváltozik. A bajorországi és hesseni tartományi választás ugyan még nem jelent gyökeres változást az országos német belpolitikában, de intő jel nem csak Olaf Scholz hárompárti – a szociáldemokraták, a Zöldek és a liberális FDP alkotta – koalíciójának, hanem az ellenzéki keresztény uniópártoknak is, amelyek alig tudnak politikai tőkét kovácsolni a kabinet népszerűtlenségéből. A közhangulatot jól mutatja, hogy a németek 57 százaléka szeretne előrehozott választást.
Az AfD adatai egyre dermesztőbbek. Országosan 22 százalékos a párt népszerűsége, 5-6 százalékot ver Scholz kancellár SPD-jére és csak 5 százalékkal van elmaradva a közvélemény-kutatásokat vezető CDU/CSU-tól. Bajorországban az előző, 2018-as választáshoz képest majdnem 4, Hessenben pedig több mint 5 százalékot javult. Ebben a háborúnak is van szerepe. A gazdaság recesszióba került, s bár Németország eltökélten áll át a Zöldek hatására a megújuló energiákra, sokan úgy vélik, hiba volt szakítani az atomenergiával az energiaválság közepette.
A német választói magatartás változását, a tabuk leomlását mutatja az a felmérés is, amely szerint a megkérdezettek 47 százaléka meggyőződésből szavazott az AfD-re, miközben ez 2018-ban még csak 38 százalék volt. Vagyis az AfD ma már nem nevezhető protestpártnak. A bajorországi felmérésekből pedig az derül ki: a CSU-tól is vett el szavazatokat, nem csak a koalíció pártjaitól. Ugyanakkor az Alternatíva azokat tudta mozgósítani legjobban, akik korábban egyik pártra sem szavaztak.
Ami különösen aggasztó, az a demokratikus pártok körében tapasztalható teljes tanácstalanság. Nem tudják, mivel lehetne megfékezni az AfD-t, nem látni azokat a kezdeményezéseket, egy olyan impulzust, ami változtatna a helyzeten, amivel elindulna felfelé a lejtőn a kormány, visszaszerezve az AfD-hez vándorolt szavazókat. Bár Scholf kancellár a nyugodt erőt képviseli, nem szeret hirtelen döntéseket hozni, az biztos, hogy nem mehet minden a régi kerékvágásban. Ezt a koalíció pártjai is belátják, más kérdés, hogy az első reakciók alapján arra következtethetünk: mindenki a másikban látja a hibát és nem saját magában. Márpedig ez nem a bizalom visszaszerzésének a legjobb módja.
Az első, legfontosabb feladat az lenne, hogy a Zöldek és az FDP ne a nyilvánosság előtt vitázzanak egymással. Ennek a veszélyeire szakértők már jóval korábban figyelmeztettek, de a két párt meg se hallotta az intelmeket. Hogy mostantól jobban odafigyelnek-e a választók igényeire, azt a jövő dönti el, de ha nem keres új utakat a koalíció, akkor Scholz kabinetje a II. világháború utáni német történelem egyik legsikertelenebbike lesz.