Idióták vagy bűnözők mozgatják a forintot?

Az írásom végére bárki eldöntheti, hogy Orbán Viktor, Magyarország tizenhárom éve regnáló miniszterelnöke, Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke és Varga Mihály pénzügyminiszter idióta-e vagy sokkal inkább bűnöző, aki egy bűnszervezet vagyonát és az abból őket megillető hányadot kezeli. Természetesen nem kizárt, csak nem valószínű, hogy a szakmai hozzáértésük teljes hiánya okán egyszerűen idióták, akik ezer és ezermilliárd forintos kárt okoznak a magyar társadalomnak – persze a károkozásuk ez esetben sem maradhat következmény nélkül. Az én véleményem, remélem, kihallatszik majd az írásom összegzéséből, de természetesen tévedhetek is. És az is lehet, hogy némelyikük, különösen Orbán Viktor esetében mindkettő együttesen fennáll!

A kérdés megválaszolásához idézni szeretnék egy mentő vizsgakérdés a kettesért, a közgazdasági szakközépiskola második évfolyamáról: Mi történik azt követően, ha egy kis ország nemzeti valutájának teljesítménye (értsed a dollárhoz, az euróhoz és a svájci frankhoz viszonyított stabilitása, árfolyama) az egyik negyedévben a világ 195 országának nemzeti fizetőeszközei közül a legjobb öt közé kerül, majd a következő negyedévben, változatlan körülmények között a negyedik legrosszabb lesz? Az elképzelt diákunk válasza szerint kiterjedt nyomozás következik, mert valakik manipulálják az ország fizetőeszközét – a helyes válaszáért pedig a diák megkapja a kettest. De vajon Orbán Viktor, Varga Mihály és Matolcsy György is tudja-e a helyes választ?

Mert elvben tudhatják, de a mai Magyarországon nem biztos, hogy ez a helyes válasz. Orbán, Matolcsy és Varga ugyanis tudják, hogy nyomozásra Magyarországon akkor biztosan nem kerül sor, ha a nemzeti valuta árfolyamát a miniszterelnök és környezete manipulálja.

Ezért a megfelelő választ tovább kutatva tudnunk kell, hogy a devizabefektetések tőzsdei kereskedése, hasonlóan az értékpapír-kereskedelemhez, a gyakorlatban mindig egy egyensúlyi állapotot tételez fel. Ami azt jelenti, hogy abban az esetben, ha egy ország nemzeti valutája bármely okból egy adott időszak alatt ezermilliárdos veszteséget szenved el a nemzeti valuta árfolyamvesztésének következtében, akkor az is okkal állítható, hogy valaki vagy valakik ugyanekkora nyereségre tettek szert. Az újabb kérdés tehát az, hogy kiknél jelentkezik a nyereség, mert a „kinek az érdeke a manipulálás" leginkább ebben a körben keresendő.

Azt már tudjuk, hogy a szeptemberi Közgazdász-vándorgyűlésen váratlanul és meglehetősen szokatlanul parázs vita alakult ki az MNB-elnök vitaindító mondatait követőn, melyben, ha más szavakkal is, de Matolcsy György a magyar kormány gazdaságpolitikai alkalmatlanságának és sorozatos hibás döntéseinek előre látható, egyenes következményének nevezte a Európai Unióban egyedülállóan tartós inflációt. Matolcsy szokatlan, de úgy is mondhatnánk, hogy pozíciójából adódóan jogszerűségében is vizsgálandó mondataira gyors választ kapott Varga Mihálytól. A pénzügyminiszter arra próbált rámutatni, hogy az infláció kezelése szerinte a Magyar Nemzeti Bank feladata és felelőssége, amely feladattal a Matolcsy György által vezetett jegybank nemhogy nem tudott megbirkózni, hanem egyrészt későn, másrészt számos dilettáns lépéssel éppen erősítette azt. Varga Mihály válaszaival is az a legnagyobb baj, hogy számára is tiltott cselekedet vitába keveredni a nyilvánosság előtt az MNB elnökével. De a vita nem zárult le a Közgazdász-vándorgyűlésen; pár nap elteltével, szeptember 25-én Orbán Viktor a Parlamentben erősített rá arra, hogy az MNB számára túl nagy falat az infláció leszorítása, ezért a kormány veszi kézbe annak kezelését. Orbán szokásos mellébeszélésén és valótlan állítássorozatán túl itt is arra illett volna sokaknak felfigyelni, hogy az ország miniszterelnöke egyrészt egyszerűen nem vonhat el semmilyen hatáskört az MNB-től – ezt törvény és nemzetközi szerződések is tiltják –, másrészt az MNB alkalmatlanságának nyilvánosság előtti kimondásáról tudnia kellett (volna), hogy az azonnali hatást fog kiváltani a forint árfolyamára, és a tőzsdei mozgások irányára is.

Lehetséges ugyanis, hogy különösen a kormányok rövidtávú elképzelései mögött meghúzódó érdekek, illetve a nemzeti bankokra jellemző hosszabb távú stratégiai érdekek átmenetileg ütköznek egymással. Tény azonban, hogy a hosszútávú érdekek csak azonosak lehetnek, és az oda vezető útról menet közben közösen kell dönteniük, méghozzá úgy, hogy a végső döntésekről a gazdasági, pénzügyi környezet úgy informálódjon, hogy a döntés a kormány és a nemzeti bank teljes egyetértése mellett született. A vita tehát fontos, de ebben az esetben a háttérben kell lezajlania, mert a gazdaság számára nehéz rosszabbat elképzelni, mint a rövid távú bizonytalanságot.

A Matolcsy-Varga párbeszédet követő órákban azonnal tapasztalhattuk a drasztikus árfolyamvesztést, mely a tőzsdei értékpapíroknál is hasonló, azonnali mélyrepülést okozott. A miniszterelnöki beszéd pedig további árfolyamveszteséget okozott és a mélyrepülést is tartóssá tette. Mindezek együttesen ezermilliárdos veszteséget okoztak kilenc és félmillió magyarnak, hiszen a forint árfolyamvesztése azonnal kihat a kiskereskedelmi forgalom áraira, tudva, hogy a termékek közel felét importáljuk, s döntő többségéért euróban vagy dollárban fizetünk – forintban számolva immár sokkal többet. Ennek csak az egyik látványos megjelenését tapasztalhatjuk a sosem látott magasságú üzemanyagárakban.

Mostani írásomban nem azzal kívánok én is foglalkozni – ezt nagyon sok szakértő elemezte már –, hogy Matolcsynak, Vargának vagy Orbánnak a mondanivalójában volt-e több a valóság, szakmai igazság, vagy éppen a demagógia legszégyenteljesebb kifejeződése. Sokkal inkább azon elmélkedem, és erről nem szólnak a szakértői elemzések, hogy egyáltalán miként kerülhetett sor ezekre a nyilvános megszólalásokra, kinek az érdekét szolgálták, kik azok, akik az elszenvedett ezermilliárdos veszteséggel szemben keletkezett ugyanakkora értékű nyereséget zsebre tehették.

Mert azt is tudhatjuk, hogy a szakma írott és íratlan szabályai szigorúan tiltják az ilyen és ehhez hasonló nem hivatalos megszólalásokat a gazdaságpolitika bennfentes információival rendelkezőktől. Tudható ugyanis, hogy a mások számára nem várt helyen és időpontban elhangzó, az árfolyamok azonnali változására kiható, a változás irányát is meghatározó bejelentések előzetes ismerői számára ez olyan jogosulatlan információ, melynek felhasználása büntetőjogi tényállást is megalapozó cselekedet.

Mert ha nem gondoltak az azonnali következményekre, akkor a szakmai idiotizmusuk okán tényleg mindketten alkalmatlanok annak a pozíciónak a betöltésére, amit évek óta elfoglalnak a magyar gazdaságpolitika irányításában. Ha viszont tudták, és mégis megtették, annak – legalábbis én – nem ismerek támogatható magyarázatát. A felelősségüket természetesen az sem mentené, ha egyszerű szakmai hiúságból gondolták, hogy megtehetik, hiszen következménynélküliség uralkodik a NER keretein belül. Azonban a betöltött pozíció felelőssége a sokaknak okozott milliárdos kár és a tőzsde indokolatlan befolyásolása, s ezek olyan jogsértések, amelyek összeegyeztethetetlenek a beosztásaikkal.

Ami azonban ennél sokkal súlyosabb és mégis sokkal életszerűbb lehetőség, különösen, ha az Orbán-kormány és az MNB elmúlt tíz évét nézzük – a mostani vita és az elmúlt tíz évben a kormányt és az MNB-t jellemző cselekedetek együttes sorozata inkább arra utal –, hogy a forint és a tőzsde tudatos és összehangolt mozgatása van a háttérben. Ezt a lehetőséget a NER és a kormány elsődlegesen, de nem kizárólagosan a közbeszerzések sokszoros túlárazásával külföldre menekített, évente akár az ezermilliárd forintot is meghaladó pénzeinek immár óriásra duzzadt mértéke biztosítja – ez által vált lehetővé többségében a deviza-, kisebb részben a részvények árfolyamának folyamatos váltogatása.

Az immár több mint tíz orbáni év alatt a közbeszerzések szűk körben történő, évente legalább ezermilliárdos túlárazása, amelynek okán a közpénz – Orbán és a NER hírességeinek szavaival élve – elveszíti közpénz jellegét, mára olyan nagyságrendű forrást képes a NER számára biztosítani a nemzetközi devizakereskedelemben, ami bőségesen elég a forint árfolyamának tetszőleges irányba történő mozgatásához. Ez az irdatlanul hatalmas összeg is kevés lenne az euró árfolyamának manipulálásához, de a forinttal való „játékhoz” ma már bőségesen elegendő.

Mint sok más esetben, most is érdemes lenne Orbán szavaira odafigyelni. A kormányfő ugyanis a legtöbb esetben pontosan tisztában van azzal, hogy mi az a gaztett, amit éppen elkövet. A média szinte kizárólagos birtoklásán alapuló, ismert önkényuralmi taktika, amit Orbán professzionálisan alkalmaz, hogy az általad elkövetett gaztettről konokul azt állítsd, hogy azt más követte el, és nevesítsd az elkövetőt. Így lett Soros György az embereket megtévesztő, a kisbefektetőket kifosztó tőzsdei mumus, miközben amit Orbán elmond Sorosról, azt maga követi el, annyi különbséggel, hogy nem a saját pénzével, hanem a közpénz eltulajdonításával.

Ha a fentieket megértettük, máris választ kapunk egy évtizedes másik kérdésre, megkaphatjuk az egyetlen érthető magyarázatát annak, hogy Orbán, a NER és az MNB miért is nem tesz eleget a 2004-es uniós csatlakozáskor vállalt azon kötelezettségünknek, hogy belátható időn belül az Európai Unió pénzügyi rendszeréhez, az eurózónához is csatlakozni fogunk. Ha ugyanis ezt megtennék, és csatlakoznánk az eurózónához, ellehetetlenülne az évi ezermilliárdos bevételt eredményező, jól bejáratott NER-üzlet – mivel az ellopott közpénzek ezermilliárdjai ugyan számunkra nehezen átláthatóan nagyon sok pénzt jelent, de az euró, dollár, svájci frank, stb. árfolyamának mozgatásához, különösen folyamatos irányváltásaihoz még elégtelen.

Az árfolyam-befolyásolás persze hosszabb távon csak akkor jelent folyamatos és jelentős nyereséget az érintetteknek, ha a nemzeti valutánk, a forint árfolyamának iránya sűrű ciklusokban, és mások számára kiszámíthatatlan időpontokban változik, azaz hol gyengül, hol újra erősödik. Ehhez a kormány és az MNB összjátéka nélkülözhetetlen. A folyamat végtelenül egyszerű. Amikor az árfolyamot torzító „piszkos pénz” forintban van, akkor olyan összehangolt kormányzati és nemzeti banki cselekményekre van szükség, amelyektől a forint erősödik, hogy az összegyűlt forintért minél több eurót, dollárt, svájci frankot, stb. lehessen vásárolni. Majd amikor a forint elfogyott, s a „piszkos pénz” egésze már devizában van, akkor jöhet egy Kósa Lajos bejelentés, jöhet egy tusványosi beszéd Orbántól, egy „az Unióból ki is léphetünk" kiszivárogtatás, vagy egy Varga-Matolcsy vita a Közgazdász-vándorgyűlésen, és a forint ismét bezuhan, és a felvásárolt devizáért immár sokkalta több forintot lehet kapni. Majd újabb, az MNB és/vagy a kormány által a forint erősödését okozó bejelentés, intézkedés, és jöhet a forintért immár több deviza, majd a ciklusok ismételt váltogatása.

Összegzésként: biztos vagyok abban, hogy akár idióták, vagy sokkal inkább bűnözők állnak a magyar fizetőeszköz folytonos kilengései mögött, ezen a magyar társadalom évente több ezermilliárd megtermelt jövedelmet veszít el. És tény, hogy a tőzsde szabályai szerint ez azt is jelenti, hogy valaki, valakik ugyanennyit keresnek is rajta. Ezért abban is biztos vagyok, hogy a magyar emberek számára méltatlan ez a helyzet. A magyar emberek kifosztása nem kormányzás, nem nemzeti polgárság-építés, hanem bűn!

Talán megengedhető egy személyes megjegyzés a szerzőtől. Orbán és Matolcsy nevesítése, személyük megítélése számomra nem okozott vívódást. Varga Mihály esetében tíz-egynéhány éve várom, hogy hagyja ott végre Orbánt, mert az nem az ő világa, és csak egyre jobban belesodródik valamibe, amibe nem szabadna. Talán egyszer majd belátja ő is, hogy tőle idegen környezetben próbál lavírozni, de az számára zsákutca. És bár már nem sokan vannak így Orbán közelében, de azért vannak még egy páran!