színházak;

Kizárva

Épp a Katona József Színházban ültem csütörtök este, Székely Kriszta rendezését néztem, Az ember tragédiája átírt, újszerű változatát. Az első szünetben kérdezte kritikustársam, láttam-e a hírekben, mi történt a Zeneakadémia rektori pályázatával. Egy visszalépés, négy érvénytelen pályázat, újabb kiírás lesz – olvastam döbbenten telefonomon. Azt hittem, a két legutóbbi színházigazgatói pályázaton történteket már nem lehet fokozni.

Tévedtem. Sok ilyen pályázatról írtam már az elmúlt évtizedekben, sokszor azt is leírtam: úgy érzem, meg kellene gondolni ezt az egészet. Igaz, hogy a törvény előírja, meg készülnek is jó pályázatok, fontos, hogy szakmai és demokratikus módon válasszák ki az új vezetőt, de az esetek egy részében sajnos ez nem megy. A Budapesti Operettszínház és a Pesti Magyar Színház mostani pályázatainál újra azt éreztem, valami nem stimmel. Mindkét esetben kizárták az egyik esélyes, a társulat által is támogatott jelöltet, arra hivatkozva, hogy a pályázata nem felel meg kiírásnak. S az érintetteknek csak a bizottsági meghallgatás előtti utolsó pillanatban szóltak, előtte még szavazott róluk a társulat, de a meghallgatásról már kizáródtak. Még ha a kiírónak jogilag igaza is lenne, bár ez jogértelmezés kérdése, akkor sem elegáns ily módon eljárni. A miniszter a döntést bejelentő videójában azt kérte a győztesektől: „építő, bátorító, optimista, reményteli színházat csináljanak”. E megjegyzés a történteket figyelembe véve, például azt, hogy egyikük sem bírja társulata többségének támogatását, finoman szólva cinikus.

Néztem tovább Ádám, sőt az Ádámok megpróbáltatásait a színpadon, aztán jött az ismert zárómondat: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”. Nagyon megmaradt bennem az Urat játszó Szirtes Ági hangsúlya és mosolya. Hát igen, addig kell küzdenünk, bíznunk, amíg ki nem záródunk valamennyien.