Európa;Svájc;Kádár-korszak;

- A stoppos lány

A nyolcvanas évek közepén egy november végi ködös reggelen Bern felé autóztam. Szakadó eső, reménytelen szürkeség, a felhők a Jura lábáig lógtak. Vékony műanyag, kapucnis esőköpenybe burkolózott nő stoppolt az út szélén, a rossz látási viszonyok miatt alig lehetett észrevenni. Belegondoltam, ha nem veszem fel, amilyen gyér a forgalom ezen a kis mellékúton, még elálldogálhat egy darabig az esőben. Megálltam. Egy pillanatig tétovázott, talán maga sem hitte, hogy felveszi valaki, aztán odafutott és beszállt.

̶  Nagyon köszönöm - mondta dideregve - már várok egy ideje.

Köpenyéről bőségesen csöpögött a víz, egy pillanat alatt elárasztotta az utasteret.

̶- Elnézést, mindent összevizezek - szabadkozott schwyzerdütsch, pontosabban a helyi berndütsch dialektusban.

 - Nem érdekes, majd megszárad - feleltem hochdeutschot, azaz a hivatalos németet használva.

Levette a kapucnit, vörösesszőke, húsz év körüli lány tűnt elő a göngyöleg alól.

- Hová? - kérdeztem.

̶- Bernbe, a központba, ha lehet - felelte, miközben a hidegtől kivörösödött kezeit dörzsölgette.

̶- A Bärenplatz jó lesz? – folytattam.

̶  Perfekt. De ott nem fog tudni megállni, ma van a Zibelimärit.

Csak néhány hónapja éltem Svájcban, a dialektusnak sokat mondok, ha a felét értettem. Mivel ez a szó nem tartozott ebbe a felébe, megkérdeztem:

̶   Ezt hogy mondják hochdeutschul?

̶  Zwiebelmarkt - felelte kissé csodálkozva hogy nem jöttem rá magamtól. Tényleg, nyugtáztam, valóban kitalálhattam volna. Ráadásul a Zibelimäritről, a hagymapiacról már hallottam, az év legnagyobb folklór eseménye Bern kantonban.

̶  Látta már?

Látván, hogy nem helyi emberrel hozta össze a sors, hochdeutschra váltott, bár a kiejtése továbbra is a dialektusban maradt, ami nem könnyítette meg a megértését.

̶  Nem, még nem volt alkalmam.

̶  Meg kéne néznie. Ott minden a hagymáról szól: hagymafüzérek, koszorúk, ember- és állatfigurák, minden hagymából. Évente csak egyszer van.

̶  Biztosan nagyon érdekes, de ma nem fér bele. Meg a hagymát inkább enni szoktam, mint nézegetni.

̶  Nem csak hagyma van, mindenféle népművészeti termék is egész Svájcból. Megérné. Maga turista?

̶  Nem, itt dolgozom.

̶  És ha szabad kérdezni, hová valósi?

̶  Magyarországra. Volt már arrafelé?

̶  Nem. Nem voltam még Európán kívül.

Meglepődtem a válaszon, mert nem feltételeztem, hogy ennyire ne lenne járatos a földrajzban.

̶  De hát Magyarország Európában van. Elég ha átmegy Ausztrián, és már ott is van - magyaráztam, és nyomaték kedvéért még hozzátettem: nincs is túl messze.

̶  Tudom, hol van. De mint az előbb említettem, eddig még csak Európában voltam.

Ez a makacsság kissé kihozott a sodromból, feltámadt bennem a hazafiasság, vagy talán a kelet-európai ösztönös kisebbségi érzés szülte önérzet.

̶  És Svájc? – kérdeztem.

̶  Nem értem. Mire gondol?

̶  Arra, hogy maga szerint Svájc Európához tartozik-e?

̶  Ezt hogy érti?

̶  Ugyanis Svájc nem tagja az Európai Gazdasági Közösségnek. Szóval felmerül a kérdés, hogy most Európában vagyunk-e. Vagy nem? – provokáltam.

̶  Hát persze, hogy igen. Miért, maga szerint hol van Svájc?

̶  Nekem is úgy tűnik, hogy Európában.

Tetszett neki a válasz, elmosolyodott.

̶  Akkor egyetértünk – nyugtázta.

Nem láttam értelmét, hogy tovább feszegessem a témát. A hátralévő úton még az időjárásról váltottunk néhány szót, hogy az esős idő nem kedvez a Zibelimäritnek, meg ilyesmik. Aztán, mivel a belváros felé közeledve megélénkült a forgalom, és koncentrálnom kellett, nem beszélgettünk tovább. Bern központjában leparkoltam, kiszálltunk. A lány megköszönte a fuvart, és búcsúzóul megjegyezte:

̶  Lehet, hogy jövő nyáron elutazom Magyarországra.

Olyan hangsúllyal közölte, mintha a Holdra utazását jelentette volna be. Érződött, hogy csak udvariasságból mondja, mintegy fizetségként a fuvarért, de azért jólesett.

̶  Biztosan jól fogja magát érezni - feleltem.

̶  Azért még meggondolom - tette még hozzá, nehogy elbízzam magam, és elsietett a Bundesplatz felé.

Az utóbbi időben egyre gyakrabban jut eszembe ez a régi, jelentéktelen történet. Töprengek, hogy ma, amikor csaknem negyven év eltelt e röpke találkozás óta, mit válaszolnék a stoppos lánynak. Tulajdonképpen hol van most Magyarország? Európán belül, vagy azon kívül? Már vagy még?