Amikor Karl Nehammer tavaly áprilisban Vlagyimir Putyinnál járt, az európai partnerek némiképp megorroltak az osztrák kancellárra, s azt kérdezgették: erre mégis, mi szükség volt? Igen rossz üzenete volt annak, hogy egy uniós ország vezetője úgy másfél hónappal az Ukrajna elleni háború megindítása után elmegy az orosz elnökhöz, hogy aztán egy – ahogy az előre pontosan látható volt - teljesen eredménytelen megbeszélést folytasson.
Magyarország Európai Unión belüli pozícióit mi sem mutatja jobban, mint hogy a nagy nyugati fővárosokban ma már csak fásultan tekintenek Orbán Viktor és Putyin keddi kínai találkozójára. Elmaradnak a nagy tiltakozások, kérdőre vonások. Tudomásul vették, kész, ennyi. Persze, a külföldi lapok beszámoltak az eseményről, elvégre mégis hírértékű, hogy az EU legnagyobb stratégiai-politikai ellenfelévé vált ország vezetőjével folytatott tárgyalást egy uniós tagállam vezetője, de már kommentárok is alig születtek erről. Ennyire elkönyvelték azt, hogy a magyar kormány az orosz elnök szekerét tolja. Azé a Putyinét, aki ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki az ukrán gyermekek tömeges Oroszországba deportálása miatt. A meglepetés már inkább az lenne, ha a magyar kormányfő fontosabbnak tartotta volna az Európai Unió keddi rendkívüli, a Közel-Keletről szóló csúcstalálkozóját.
Az orosz elnökkel folytatott találkozó még a magyar kormányfő nagy európai populista-szuverenista barátai körében is megütközést kelthet. Egyrészt azért, mert nagy részük már nem Putyin-párti, másrészt mert ha e tábor önjelölt ideológiai agytrösztje folyvást a szuverenitásról beszél és pártjának megannyi politikusa az EU-t a Szovjetunióhoz hasonlítja, hogyan fordulhat elő az, hogy ez az uniós forradalmár ugyanazt a nyelvezetet használja, mint az orosz elnök? Az európai közösséggel szemben oly határozott miniszterelnökünk a háború szót még csak ki sem merte ejteni a száján, orosz katonai manőverről tett említést, ami az orosz narratíva szó szerinti átvétele, s a Kreml álláspontjának legitimálása. Az itthoni választás előtt oly sokszor emlegetett „stratégiai nyugalomnak” nem volt se híre, se hamva, a videóbeszámolók szerint miniszterelnökünk rendkívül ideges volt.
A kormányzat előzetesen nem dicsekedett azzal, hogy Orbán-Putyin találkozó van előkészületben Kínában. De tegyük fel, nem is tudták előre és csak annyi történt: az orosz elnök addig-addig könyörgött miniszterelnökünknek a kétoldalú találkozóért ott, a helyszínen, hogy kormányfőnk nagylelkűen megszánta őt és kötélnek állt. Akkor is feltehetett volna néhány kérdést Putyinnak. Például azt, miért veszélyeztet Oroszország baráti uniós államokat, vagy éppen miért sikerült olyan tankönyvet szerkeszteni, amiben fasisztának minősítik az 56-os magyar forradalmárokat?
Miközben az előző EU-csúcson Orbán csak egy rövid kézfogásra méltatta Zelenszkij ukrán elnököt, az agresszorral személyesen tárgyalt. Csodálkozunk azon, hogy Brüsszel nagyon tart a jövő év második felében esedékes soros uniós elnökségünktől?
Elárulni a szövetségeseket súlyos bűn. És az országot kiárusítani?