Iványi Gábor;

A főváros átveszi az Iványi Gábor vezetésével működő Oltalom Egyesület és a MET hajléktalanellátó intézményeinek dolgozóit

Az intézkedés várhatóan 70 főt érint és havi több tízmilliós kiadással jár. 

A fővárosi önkormányzat átveszi az Iványi Gábor vezetésével működő Oltalom Egyesület, illetve a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) hajléktalanellátó intézményeinek dolgozóit. A városvezetés szerint a valós megoldást az jelentené, ha a kormány megállapodna az egyházzal, de amíg ez nem történik meg, a fővárosnak kell lépnie az ügyben. Az Oltalom és a MET ugyanis a 260 főt befogadó Dankó utcai éjjeli menedékhely mellett ápolási osztályt, átmeneti szállót, nappali melegedőt, női szállót, és egy családokat fogadó intézményt működtet. Ennyi ember nem kerülhet az utcára, nem maradhat ellátatlanul.

A működés fenntartása szempontjából a közművek biztosításán túl a legfontosabb tényező a dolgozók megtartása, akik augusztus óta az egyébként sem túl magas fizetésük töredékét kapják csak meg.

Kényszerű távozásuk elkerülése érdekében november elsejétől a főváros átveszi az intézmények dolgozóit, fizeti a béreket és a járulékokat is 

- jelentette be Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes csütörtöki háttérbeszélgetésén.

Az intézkedés várhatóan 70 főt érint és havi több tízmilliós kiadással jár. Az átvett dolgozók munkáltatója a főváros hajléktalanellátó szervezete, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) lesz, várhatóan ők látják majd el a szakmai felügyeletet is, de ez még kérdéses. A fentiekről szóló előterjesztésről jövő héten dönt a Fővárosi Közgyűlés.

A városvezetés azzal indokolta a javaslatot, hogy több mint kétszáz zömében többféle betegséggel, alkoholproblémával, egyéb függőséggel küzdő hajléktalan kerülhet az utcára, ha a két vidéki oktatási intézménye után a fővárosi Dankó utcai hajléktalanszállót is be kell zárni. Ez már kapacitás problémát okozna és évtizedes visszalépést jelentene a fővárosi hajléktalanellátásban.

A „fűtött utca” program bevallottan kifejezetten alacsony küszöbű, karitatív ellátást nyújt a legrászorulóbbaknak. Olyanoknak, akiknek másutt nincs hely, akiknek a többségi társadalom eddig sem adott sokat, de most azt a keveset is elvenné tőlük. Különösen igaz ez a heroikus munkával működtetett hajléktalankórházban ápoltakra. Ennek a 40 fős részlegnek a munkája végképp pótolhatatlan lenne, mégúgy is, hogy a fővárosi önkormányzat fenntartásában működik ugyan egy magas színvonalú hajléktalanokat fogadó egészségügyi centrum a Szabolcs utcában, amelyet egyébként időnként szintén felszámolna a hatalom, de ez már most teljes kihasználtsággal működik, a Dankó utcai részleg ellátottjait már nem tudná átvenni.

Ahogy arról korábban a Népszava többször is beszámolt a MET és intézményei a NAV korábbi közlése szerint 1,5 milliárd forintnyi tartozást halmoztak fel, ennek végrehajtását egy időre felfüggesztette ugyan az adóhatóság, ám augusztusban inkasszóval élt és azóta a teljes hajléktalanellátásra, oktatásra kapott állami normatívát leemeli a MET számláiról. (Az egyháznak az állam jelentős összeggel tartozik a ki nem fizetett egyházi járandóság miatt.) Így már harmadik hónapja nem érkezik meg ezer dolgozó bérköltségét fedező 220 millió forint. Iványi Gábor segítségkérő kiáltványára eddig összesen 140 millió forint adomány gyűlt össze, ám ez csak fizetési előlegekre volt elég. Iványi Gábor egy hete azt mondta, hogy a Dankó utcai szálló helyzete kritikus, a dolgozói felmondások miatt csak részleges az ellátás. A hajléktalankórház még működik, de nem tudni meddig. A lelkész akkor ígéretet kapott Karácsony Gergely főpolgármestertől a segítségnyújtásra.

A főváros gyorsan lépett. Olyan segítségnyújtási csatornát kerestek, amelyre nem terjed ki a NAV inkasszós joga. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes ugyanakkor ismét hangsúlyozta: ez nem jelent fenntartóváltást, csupán a működés biztosítását. A dolgozók átvétele azonban határozatlan időre szól.