Nem túlzás azt állítani, hogy a Twin Peaks 1990-ben igencsak felforgatta a tévésorozatok világát, hiszen olyan fordulatokkal élt, amelyek sokakat megleptek. Pedig a rendező, David Lynch és szerzőtársa, Mark Frost története első látásra egy klasszikus krimit ígért. A történet elején kiderült, hogy a címadó kisvárosban Laura Palmert, a helyi gimnázium szépségkirálynőjét valaki megerőszakolta, majd holttestét műanyagba csavarva a közeli tóba dobta, mire a helyszínre érkezik Dale Cooper különleges FBI-ügynök, hogy felkutassa a tettest. A nyomozásban segít neki Harry Truman seriff és kollégái, miközben egyre több rejtélyes és sokkoló részlet derül ki az esetről. Például hogy a holttest körme alá valaki egy nyomtatott „R” betűt csempészett, vagy hogy a jó családból származó Laura kapcsolatban volt egy helyi drogdealerrel.
De ami ennél is furább – és ez teszi igazán különössé a sorozatot –, hogy Cooper ügynök misztikus úton is megpróbálja megfejteni az ügyet. Egy este, amikor a szállásán aludni tér, különös álmot lát, melyben egy cikcakkos padlójú, vörös függönyökkel határolt szobában találja magát egy fekete fotelben, miközben vele szemben ül egy másik fotelben egy piros öltönyös törpe és fekete bársonyruhában a meggyilkolt lány, Laura Palmer.
A szorongás tárgya: ismeretlen
A Twin Peaks ettől a ponttól jelezte a tévénézők felé: ebben a sorozatban tényleg bármi megtörténhet, hisz Cooper ügynök nemcsak a helyiektől kap segítséget, de az álmából vagy talán egy másik dimenzióból is.
A későbbi részekből aztán kiderült, hogy ennek a bizonyos másik világnak a lakói át tudnak lépni a valóságba, a két világ között pedig időnként igencsak vékony a határvonal.
Ha Cooper ügynök például a helyi bárban a színpad mögött vörös függönyt látott, akkor már gyaníthatta – ahogy a néző is –, hogy a következő percekben valami fura fog történni, netán meglátogatja őt valaki a vörös szobából. A sorozatban tehát időnként misztikus dolgok történnek, melyekre ráillik Sigmund Freud „Unheimliche” fogalma, melyet magyarra a kísérteties szóval lehetne lefordítani. Múlt héten Deák-Kovács Tímea pszichológus, a pécsi pszichológiai doktori iskola doktorandusza a Twin Peaks ezen aspektusát emelte ki a Művészet és pszichoanalízis című előadás-sorozat keretében, melyet a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közösen szervezett. Deák-Kovács szerint Freud fogalmát mozgóképen is be lehet mutatni, de érdemes az egyes filmek között különbséget tenni. Erre a horrorfilmeket hozta fel, melyek többségére nem mondhatjuk, hogy freudi értelemben kísértetiesek, hiszen a szorongás tárgyát ismerjük bennük – gondoljunk csak az égett arcú, pengés kesztyűt viselő sorozatgyilkosra, Freddy Kruegerre a Rémálom az Elm utcában című szériából. Ezzel szemben
ha egy film olyan szorongást kelt bennünk, melynek okát nem ismerjük, akkor valószínűleg az „Unheimliche” érzésével van dolgunk.
A Twin Peaks – és Lynch filmjei általában – ezt az érzést ébresztik a nézőben, hisz egyes jeleneteknél fogalmunk sincs, hogy mitől kellene rettegnünk, a nyugtalanság mégis bekúszik a tudatalattiba. A sorozat pedig bőven szolgáltat ilyen helyzeteket, amikor például csak a kisváros körüli erdő fáit látjuk a sötétben, miközben halljuk a zeneszerző, Angelo Badalamenti misztikus zenéjét, az ágak között pedig felbukkan egy szigorú tekintetű bagoly. A sorozatban el is hangzik a mondat: „A baglyok nem azok, aminek látszanak.” A néző pedig elkezdhet gondolkodni: akkor vajon mik ezek a baglyok? Talán alakváltó démonok a másik világból? Esetleg ők is segíthetnek Laura gyilkosának megtalálásában? Vagy éppen ellenkezőleg, és Cooper ügynököt figyelik? Lynch és Frost erre nem ad választ, ahogy sok más kérdésre sem.
Huszonöt év múlva találkozunk
Merthogy a Twin Peaks tele van megválaszolatlan kérdésekkel, amelyek száma egyre csak nő, ahogy haladunk előre a történetben. Noha a második évadban kiderül, hogy ki ölte meg Laura Palmert, később újabb kérdések merülnek fel, mikor is felbukkan Cooper volt kollégája, Windom Earle, aki „sakkjátszmára” hívja ki a főhőst, miközben minden lépésénél megöl egy embert, majd a vörös szoba lakói is újra megjelennek a valóságban. Deák-Kovács Tímea szerint a sorozat életében a nagy fordulatot a 1992-es Twin Peaks: Tűzz, jöjj velem! című mozifilm hozta el, mely Laura Palmer utolsó hét napját meséli el, mielőtt a gyilkos végzett vele.
Ez a film jóval komorabb a sorozatnál, hisz még sötétebb és depresszívebb jeleneteket tartalmaz, illetve felfedi a megölt lány titkait is, hogy miként prostituálódott és nyúlt a kokainhoz. És hogy mi az igazán kísérteties a Twin Peaksben? A pszichológus szerint az a mondat, melyet a széria utolsó, 1991-ben bemutatott részében Laura Palmer mond újra a vörös szobában Cooper ügynöknek:
„Látni fogom újra huszonöt év múlva.”
Merthogy David Lynch és Mark Frost a sorozatot huszonöt évvel később tényleg folytatták. 2017-ben továbbvitték a történetet, mely még a ’92-es mozifilmnél is komorabb és kísértetiesebb lett, mert ebben már nemcsak Cooper ügynök, de a néző is elveszik a sorozatosan érkező rejtélyek között.
Ha eljön Judy
Ezen a ponton az előadás azonban sajnos véget ért, így rám marad a feladat, hogy a gondolatmenetet folytatva megragadjam, a harmadik évadban mi volt még a korábbiaknál is kísértetiesebb. Tudniillik az alkotók ebben a tizennyolc epizódban – mely Lynch szerint egy tizennyolc órás film – még több kérdést és furcsa jelenetet hoztak, mint korábban. Az egyik nagy meglepetés, hogy Cooper ügynökből kettő is volt: az eredeti, a segítőkész Cooper a vörös szobában ragadt huszonöt évig(!), miközben a másik, a rossz Cooper – Mr. C. – a való világban garázdálkodott. Lynch és írótársa azonban még tovább bonyolította a sztorit, hisz kiderült, hogy a valóságban létezik egy harmadik Cooper is, akit a rossz Cooper azért hozott létre, hogy őt hívják vissza a vörös szobába, ha eljön az idő, és menni kell – hisz egyszerre egy Cooper maradhatna a valóságban.
Hogy mindezt nehéz lenne követni? Az egészen biztos, hiszen Lynchnél sosem egyértelmű a történet, miközben egyes karaktereknek kettős vagy többes identitása van – ez esetben három különböző testben. De voltak a harmadik évadban újabb kísérteties helyszínek is, a vörös szoba mellett megismertük a lila szobát, amelyben Cooper ügynök és más alakok mozgása olyan szinten szaggatott volt, hogy alig tudtak egyik pontból eljutni a másikba. Persze feltűntek ismerős helyek is, mint a Twin Peaks-i seriffhivatal, Laura Palmerék háza, a környező erdő, és viszontláttuk Cooper ügynök régen látott társait is, akik időközben alaposan megöregedtek.
Az új szezon másik meglepetése az volt, hogy a történet immár az Egyesült Államok más pontjain is folytatódott, melyek közül az egyik legrejtélyesebb eset New Yorkban történt, ahol egy felhőkarcoló tetején, egy raktárban egy Sam nevű fiatalembernek az volt a feladata, hogy tartson szemmel egy gépekre kötött, nagy méretű, üres üvegdobozt, és jelezze, ha megjelenik benne valami. A dobozban azonban nem jelent meg semmi, a raktárba viszont megérkezett egy Tracey nevű lány, aki kávét hozott papírpohárban a srácnak, majd együtt nézték a dobozt, aztán már egymást, és mire lekerültek róluk a ruhák, és szeretkezni kezdtek volna, az üveg belseje elsötétült. Ekkor jelent meg benne egy szürke színű, deformált arcú, meztelen női test, ami egyszerre remegni kezdett, majd kitörte az üveget, és lemészárolta a párt.
Mindez komoly kérdéseket vetett fel a nézők között, például hogy kicsoda ez lény, melyre a szemfüles rajongók máris tudták a választ. Ő bizony Judy, az a rejtélyes entitás, akiről még beszélni sem szabad – ezt jelezte előre még a ’92-es mozifilmben Phillip Jeffries ügynök (David Bowie ikonikus alakításában), mely mondattal a rajongók a legtitokzatosabb Twin Peaks-karaktert ismerhették meg. Judy ugyanis mindenek felett áll, ő az a démon, akit senki sem láthat, és akitől mindenki retteg. Mindezek ellenére ott rejtőzik végig a harmadik évadban,
ő maga az Unheimliche, a megfoghatatlan, akivel még ujjat húzni sem lehet, hiszen őt elérni is lehetetlen.
Judy mind közül a leggonoszabb gonosz: maga a szorongató idegenség, amit bárki bármikor megtapasztalhat. Az pedig már Lynch zsenije, hogy mindezt filmen ábrázolni tudta.
