Budapest;1956;hazugság;vakáció;Kocsis Máté;Kréta;

Kocsis Máté azt posztolta, hogy a Kossuth téren ünnepel, de közben Krétán nyaralt Bayer Zsolttal és másokkal

Krétán töltötte a hosszú ünnepi hétvégét Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, miközben a Facebookon arról posztolt, hogy a Kossuth téri állami ünnepségen vesz részt – derítette ki a Népszava. Videó!

Lapunknak kedd reggel egy szemfüles olvasó küldött több fényképet, amelyek tanúsága szerint Kocsis Máté Halász János frakciószóvivő, Bayer Zsolt publicista és Kálomista Gábor producer társaságában éppen felszállni készül a krétai Heraklionból Budapestre induló repülőjáratra. Ez annak fényében kissé meglepő, hogy a „Szabadság napja” címmel október 23-án délelőtt 11 órakor megjelent Facebook-bejegyzése és a helymegjelölés – „Kocsis Máté jelenleg itt van: Kossuth tér“ – szerint Magyarországon kellett volna lennie. Heraklion potom 1443 kilométerre fekszik Budapesttől.

A frakcióvezető láthatóan számolt azzal, hogy esetleg felismerhetik, melegítőben, szakállasan, napszemüvegben, arcába húzott baseball sapkával érkezett meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A termináljára. Megkérdeztük tőle, mi az oka annak, hogy a krétai vakációja alatt próbálta elhitetni, hogy valójában Budapesten, a Kossuth téren ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóját, amire úgy válaszolt, hogy a Facebook-bejegyzést a munkatársa írta. Arra, hogy a munkatársa miért nem tudta, hogy ő nincs Magyarországon, elnézést kért, amiért ez félreértésre adott okot, ő nem volt Magyarországon, majd megismételte, hogy a munkatársa, az előre megbeszélt hivatalos tartalmat tette közzé a Facebook-oldalán. Az október 23-i Facebook-bejegyzésből azóta eltűnt a helymegjelölés, vagyis hogy Kocsis Máté hétfőn állítólag a Kossuth téren volt.

Nem ez az első példa hasonló malőrre fideszes politikussal. 2020 augusztusában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szíjj László oligarcha akkori luxusjachtján, a Lady MRD-n nyaralt az Adriai-tengeren, miközben a Facebookra feltöltött képei alapján úgy tűnt, mintha Budapesten dolgozott volna. Stábja akkor olyan képeket posztolt a politikusról, hogy éppen egy irodában ül és telefonálgat, mivel éppen zajlott a belarusz válság, az ellenzéki tüntetések vérbe fojtása. Az egyik bejegyzés szövege az volt, hogy „Minden túlzás nélkül égnek a vonalak miniszterelnöki és külügyminiszteri szinten is a minszki fejlemények kapcsán.“ Azt is írta, három másik  külügyminiszterrel és egy miniszterelnökkel is tárgyalt aznap. Az Átlátszó fotósa azonban éppen ezeken a napokon kapta le a Lady MRD fedélzetén.