Valami történhetett október végére a jegybanknál, amely tavaly ősz óta, még ha a megszokottól eltérő eszközökkel is, hiteles, kiszámítható kamatpolitikát folytatott, s végre azt tette, amit a rá vonatkozó törvény előír: felvállalta az infláció elleni küzdelmet. S ezt most félig-meddig feladta. Pedig még csak egyetlen hónap telt el azóta, hogy a kormányfő a parlamenti ciklust indításakor vádolta meg - egyébként teljesen alaptalanul - a Matolcsy György által vezette intézményt, hogy „nem tudott megbirkózni” az elszálló inflációval, ezért a kabinetnek kellett átvennie a küzdelem „feladatát és felelősségét." Így válaszolt az MNB-elnöknek a közgazdász vándorgyűlésen elhangzott kifakadására: az elszálló hazai inflációban komoly szerepe volt a kormány -szerinte elhibázott - „kalandorpolitikájának”.
Monetáris Tanács legfrissebb döntésével, nem kis meglepetésre, 0.75 százalékponttal, 12,25 százalékra mérsékelte a jegybanki alapkamatot. Nem a csökkentés ténye, hanem annak eltúlzott mértéke a feltűnő. S indokolhatatlan. Azt az érzetet keltheti a fogyasztókban, hogy alacsonyabbak lettek vagy legalábbis a közeljövőben lehetnek a fogyasztói árak. Mintha megélhetési gondjaikban pozitív fordulat állott volna be, amiről szó sincs! . A bolti forgalom továbbra sem tért magához. Az árak csak abban az egyébként megengedhetetlen esetben tudnának érdemben mérséklődni, ha a reálbérek csökkennének, és a kereslet hiánya szabna gátat az árak további elszaladásának. Az MNB meghátrált, túlzott mértékű kamatcsökkenésével felülírta az egy hónappal ezelőtti, minden adatában felfelé korrigált józan inflációs várakozásait, azt az érzést keltve, mintha az csak kommunikációs blöff lett volna, s most a kormány kívánságát teljesítenék. Maugham szerint azonban még a sietség kedvéért sem érdemes sietni.