engedély;Fővárosi Állat- és Növénykert;használatbavétel;Holnemvolt Vár;

Mesepark magyarosan: milliárdokból épült a Tarlós-korszakban, öt éve használatbavételi engedély nélkül működik a budapesti Holnemvolt Vár

Felmerül a kérdés, hogyan működhetett eddig a korábbi közlés szerint évi több tízezer látogatót vonzó, jellemzően 3-10 éves gyermekek számára épült állatkerti létesítmény. 

„A Mesepark fennmaradási engedélyezési eljárásának végéhez sosem voltunk még ilyen közel, a közbeszerzési eljárás előreláthatóan a jövő hét folyamán megindításra kerülhet, lefolytatása legkevesebb egy hónapot vesz igénybe. A tűz- és villámvédelem kiépítéséhez a fenntartó hozzájárult, ehhez szükséges költségkeret is rendelkezésre áll” – írta Bősz Anett főpolgármester-helyettes a Népszava budapesti állatkertben megkezdett, de félbemaradt másik beruházással, a Biodómmal kapcsolatos kérdésekre adott válaszai között. A várospolitikus nyilatkozata után megkérdeztük az ügyben a Fővárosi Állat- és Növénykertet (FÁNK) is, de választ nem kaptunk.

A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi Bizottsága által kedden tárgyalt és elfogadott – Bősz Anett által jegyzett – előterjesztésből azonban kiderül, hogy a korábbi nevén Meseparkként/Mesevárként emlegetett Holnemvolt Vár új bejárati épületére, az új lovardára, a műszaki épület átalakításával kialakított állatházra és a daráló épület átalakításával kialakított mesterségek házára vonatkozóan „használatbavételi engedély nem kerülhetett kiadásra, mert a kivitelezési munkák az építési engedélytől eltérően valósultak meg”.

Csakhogy a hiányzó engedély miatt vissza kellene fizetni a beruházáshoz kapott 500 millió forintos állami támogatást, ezért mentő ötletként fennmaradási engedélyt kérnek a létesítményre.

Ennek keretében el kell készíttetni az építési engedélyhez viszonyított eltéréseket tartalmazó, a megvalósult állapotra vonatkozó építészeti tervdokumentációt. Ez 90 százalékban készen van az előterjesztés szerint. Megtörtént a dokumentumok felülvizsgálata is. Ezenfelül azonban szükség lesz még a szakhatósági előírásoknak való megfelelés érdekében a tűz- és villámvédelem teljes tervezésére és engedélyeztetésére. Az ezzel kapcsolatos kivitelezési munkák csak ezt követően végezhetőek el.

A fennmaradási engedély kiadásához további tervezési, kivitelezési feladatok elvégzése is szükséges a dokumentum szerint. Többek között a helyszíni megfelelőségre vonatkozó ellenőrzések és mérések pótlása, a megvalósítási folyamat során keletkezett és szükséges dokumentumok beszerzése, illetve tanúsítványok kiállítása. A fenti feladatok teljes költsége 50,8 millió forint, befejezési határideje 2023. december 31. Az összeg biztosítása érdekében módosítani kellett a fővárosi engedélyokiratot is, ezért került az ügy a tulajdonosi bizottság elé.

Mindezek után felmerül a kérdés, hogy milyen engedélyek birtokában működött eddig a korábbi közlés szerint évi több tízezer látogatót vonzó, jellemzően 3-10 éves gyermekek számára épült állatkerti létesítmény.

A Tarlós István akkori főpolgármester által 2015 májusában aláírt támogatói okirat szerint „ a magyar mesék világát megidéző Meseparkot alakítanak ki, az ebben létrejövő Mesevár kiállítás célja a mesevilághoz köthető állatfajok bemutatása játékos, gyermek- és családközpontú formában. A csaknem 2700 négyzetméter alapterületen a terek mesékhez illő dekorációt kapnak és „alakot öltenek” a mesék jellegzetes figurái, a gyerekek interaktív kiállítás részeként ismerhetik meg a mesékben felbukkanó állatok és növények tulajdonságait. A hatósági átvételhez megfelelő módon kiépítik a gépészeti és elektromos hálózatokat, válaszfalakat (…) és a tűzjelző és biztonsági rendszereket. A Mesevár belső kialakításához szükséges engedélyek rendelkezésre állnak”.

A Belügyminisztérium által a fenti okirat alapján biztosított 500 millió forintot elméletileg 2016 végéig lehetett volna felhasználni, addig kellett volna elkészíteni a beszámolót is.

A menetközben Holnemvolt Várra/Hetedhét Palotára átkeresztelt mesepark/ eleve csak 2018-ban nyitott meg. A 2013-ban bezárt Vidámpark területének hasznosítására az akkor Persányi Miklós vezette FÁNK egy rövid és hosszú távú koncepciót dolgozott ki, a hosszú távú volt a Pannon Park (benne a biodómmal), amely jelenleg félkészen várja sorsa jobbra fordulását, a rövid távú program volt a mesepark. A projektre 2014-ben adta áldását a főváros, majd nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánították, ezután adott rá a BM 500 milliót.

A 2018 májusában megnyitott másfél hektáros terület fő attrakciója a 2700 négyzetméteres mesehősöket felvonultató interaktív játszótér volt, körülötte pedig állatsimogatók, magyar majorság, cápasuli és sünispotály. De a Holnemvolt Vár része lett az Állatkerti Vadállatmentő Központ és a Schaftner-féle műemlék körhinta is, amelynek átadásakor - felejthetetlen látványt nyújtva - Persányi Miklós volt állatkerti főigazgató és Tarlós István ex-főpolgármester is „lóra pattant”.

A nyitás előtt – egy 2017-es Fővárosi Közgyűlés számára készült előterjesztés szerint – évi 100-140 ezer oda külön belépőt váltó látogatót vártak a Meseparkba. A FÁNK 2020-as beszámolójában szerint a Holnemvolt Vár látogatóinak száma folyamatosan növekszik, bár utána azt is megjegyzik, hogy a külön jegyet váltók száma 2019-ben 37 ezerre esett vissza a nyitó évben számolt 47 ezerről. Így arra jutottak, hogy ezt a jegytípust nem érdemes fenntartani, így azóta az állatkerti belépővel ez is látogatható. Feltéve, hogy nyitva van. A 2019 augusztusától külön zseton nélkül is használható Hetedhétpalota például az állatkerti honlap szerint ugyanis jelenleg zárva tart.