Miltiádész, Róma, Danton, Konstantinápoly, Kepler, London – nem magyar városok, nem magyar emberek, mégis a XIX. századi irodalmunk egyik legfontosabb művének, Az ember tragédiájának helyszínei és szereplői. Amilyen szerteágazó a kétszáz éve született Madách Imre főműve, épp olyan sokrétűen nyúlt hozzá a múltheti Gondolat Fesztivál Veszprémben. Öndefinícója szerint a szerdától vasárnapig tartó fesztivál „kísérletet tett arra, hogy mind a szerzőt és leghíresebb művét, mind pedig a résztvevők gondolatait is kiléptesse abból a bizonyos dobozból”.
A kísérlet sikerült, nem kétséges, a fesztivál struktúrája önmagában megbolygatta a művet és több ajtót nyitott annak továbbgondolásához. Az ember tragédiáját nem színházi és nem is irodalmi szempontok szerint közelítették meg, hanem lényegében a madáchi bonmot-kat – ezek közül túlzás nélkül Magyarországon mindenki tudna mondani egyet-kettőt, példának okáért ott van a „milljók [!] egy miatt” vagy a „nem adhatok mást, csak mi lényegem” – és egyéb kiragadott idézeteket alapul véve pódiumbeszélgetéseket tartottak. Az ember tragédiáját nem kell bemutatni, a középiskolás diákok többségében kedvelik mint kötelező olvasmányt, talán amiatt, mert ez az egyetlen mű, ami jó időben találja meg a tanulókat. A Tragédiában minden egyes szín egy szellemi párharc, tézis és antitézis. A legfőbb szereplők Ádám, Éva és Lucifer mellett, a kamaszok számára a 11. évfolyam épp a pályaválasztás éve, a jogi felnőttkort megelőző időszak, ekkor az, hogy mit gondol egy fiatal a világról és ez milyen viszonyban áll a valósággal felértékelődik. Épp, mint Ádám esetében. Talán ezért lehet az, hogy Madách műve eggyel kedveltebb a többi kötelezőnél. Ettől függetlenül ráfért a leporolás, erre a színház több lehetőséget kínál, nemrég mutatta be a Katona József Színház Embtrag című előadását, amelyről lapunk kritikát is közölt, és pár éve a székesfehérvári Vörösmarty Színház produkciója dolgozta föl a művet, Az ember tragédiája 2.0-át, amely darabban négy kortárs szerző, Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál megírta a nagy mű folytatását, hiányzó részeit egészen napjainkig. Mindez jól mutatja, mennyire aktívan él az emberek fejében a madáchi mű (minden kényszer nélkül), és hogy bár nem volt a legjobb hívószó a „gondolat” a fesztivál nevében, a Madách 200-al kiegészülve sokakat vonzott be.
Az emberiség nem tanul„Nincs happy end”A programok a legkülönfélébb módon kapcsolódtak Az ember tragédiája színeihez, a vendégek névsora is igen vegyes volt, űrkutatótól a költőig sokféle megszólaló vett részt a fesztiválon. Volt pódiumbeszélgetés az Én és a Közösség viszonyáról a római szín kapcsán, de ugyanezen szín gazdaságpolitikai tanulságait is elemezték. A Prágában játszódó jelenetek egyrészt megágyaztak a kiégésről való diskurzusnak, másrészt a bort ivó Kepler okán az alkoholizmus is szóba jött egy másik programon, továbbá a csillagász álma adta az alapot az álom pszichológiájáról szóló beszélgetéshez. Szó volt még a francia forradalomról nyilvánvalóan a párizsi szín miatt, az űrkutatásról a 13. szín kapcsán, és az elöregedő társadalmakról a Falanszter színhez kapcsolódóan. Bár a fesztivál középpontjában valóban a gondolatok, az eszmecsere állt, a szervezők nem csak beszélgetésekre építettek, volt számos kísérőprogram, mely szintúgy megtalálta a maga fonalát Madách tizenöt színéhez: előadások, mint a Forte Társulat Akár akárkije vagy a Háromszék Táncegyüttes produkciója. De a zene még nagyobb teret kapott, zsidó liturgikus énekek hangzottak föl az első nap, aztán arab és cseh zenék, de voltak punk és posztpunk koncertek és elektronikus zene is. Nem maradhatott el a fesztiválról a gasztronómia sem, minden este tartottak kóstolást több kultúra ételeiből.
Az 5. szín kapcsán az athéni demokráciáról a veszprémi születésű Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter beszélgetett Szikora Jánossal, a Vörösmarty Színház igazgatójával. Navracsics Tibor úgy fogalmazott, a demokráciára van könyvtári definíció, de lényegében a demokrácia gyakorlati teljesülése adja a politika dinamikáját – mindig az a kérdés, hogy demokráciának tekinthető-e az a rendszer, amiben jelenleg élünk, ha nem, akkor mi a megoldás ennek elérésére – mondta, később hozzátéve, a demokrácia kultúrafüggő, teljesen mást jelent egy angol, egy spanyol vagy akár egy magyar számára ez a szó. Navracsics Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy az athéni színben ochlokráciának, azaz utcauralomnak lehetünk tanúi, amikor a csőcselék uralkodik. A miniszter lát hasonlóságot az 5. szín és a mai kor közt, szerinte a Madáchnál szereplő demagógok olyanok, mint ma a webes véleményvezérek – ma annyiban könnyebb a dolga a demagógoknak, hogy akár arc és név nélkül tudják dehumanizálni ellenfeleiket, mindenféle következménytől mentesen – fejtette ki. Szikora János szerint Madách műve és az athéni szín mérhetetlenül mai – a demokrácia eltorzul, ha nincs mögötte kultúra, ha egy primitív nép teremt demokráciát, az sosem lesz teljes – fogalmazott. Erre Navracsics Tibor úgy reagált, egy demokratikus rendszerhez sokkal több minden szükséges, mint egy nem-demokratikushoz – ezutóbbihoz elég egy karizmatikus vezető, aki olyan propagandaapparátust épít ki, amely őt félistenként tiszteli, és egyébként a nép és a nép hite inkább akadályozó tényező. A demokrácia meghal, ha az emberek nem hisznek a demokráciában – reagált a miniszter. A másfél órás beszélgetés folyamán a szavazásról is szó esett, e kapcsán Szikora János megemlítette, egykoron az első Táncdalfesztivál 1966-ban az egész országot megmozgatta, tonnaszám érkeztek a szavazólapok a műsor készítőihez: végre lehetett szavazni, és tudható volt, az nyer, aki a legtöbb voksot kapja. A beszélgetőtársak megegyeztek abban, hogy a szavazást az érdekek és az érzelmek vezérlik, e kapcsán Navracsics Tibor kijelentette – Minden tömegdemokrácia eljut a félelem mozgósításához, ha szavazatokat akar nyerni, mert a félelem a legősibb, a leginkább mozgósítható erő – mondta.
Infó: Október 25-től 29-ig tartott a Madách 200 Gondolat Fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 program részeként. A fesztiválon többek között vendég volt Pléh Csaba és Tari Annamária pszichológus, Péterfy Bori énekes, Szálinger Balázs és Nemes Z. Márió költő, Pogátsa Zoltán közgazdász, Can Togay filmrendező, Bősze Ádám zenetörténész, Somlai-Fischer Ádám építész. Több beszélgetést Karafiáth Orsolya moderált.