A Lázár János vezette Építési- és Közlekedési Minisztérium előterjesztésére október 25-én második nekifutásra is megszavazta az Országgyűlés az állami beruházások rendjéről szóló törvényt. A jogszabály idén júliusban egyszer már elvérzett az Alkotmánybíróságon, ahova egyébként a köztársasági elnök utalta.
Azonban a lényeg nem változott. Az pedig arról szól, hogy a jövőben az önkormányzatok nem valósíthatnak meg önállóan, hanem csak az állammal konzorciumban olyan beruházást, amely több mint ötven százalékban központi költségvetési és/vagy nem közvetlen uniós forrásból létesülne. Ráadásul ilyen esetben a beruházás tartamára az érintett ingatlan tulajdonosi jogainak gyakorlása is az államra száll.
Persze a szövegben az önkormányzatokat direkt módon hiába keresnénk. Ugyanis a törvény szerint minden ilyen központi forrásból finanszírozott beruházás állami beruházásnak minősül, kivéve a gyevi bírót, és a Fidesznek kedves többi pénznyelő szervezetet. Így aztán mentesség illeti meg többek között azokat a beruházásokat, amelyeket a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (elhíresült nevükön Kekva), az egyházak, civil szervezetek, nemzetiségi önkormányzatok, koncessziós szervezetek, stb. bonyolítanak le.
A szitán tehát több a luk, mint a drót. A kivételek felsorolásából éppen csak a leginkább érintettek, az önkormányzatok maradtak ki. Azaz az alapítványosított egyetemek, a Matthias Corvinus Collegium, az egyházak, a határon túli beruházók és hasonlók önállóan költhetik az állam és az EU pénzét, ők ugyanis megbízhatók, hiszen kuratóriumaikban, vezető testületeikben kipróbált fideszesek ülnek, szemben az önkormányzatokkal, amelyekben – horribile dictu – akár még ellenzékiek is lehetnek.
Az egész ugyanis erről szól: állami és EU-s pénzt csak azokra lehet bízni, akik tudják, mely zsebekben kell ezeknek a pénzeknek landolni. Persze, tudom, a közbeszerzés. Ugyanúgy, ahogy az eddigi állami beruházások esetében is működött. A feladat annál is egyszerűbb, mert a tizenkét legnagyobb árbevételü építőipari vállalkozás közül tíz, a tizenöt legnagyobb nyereségű közül pedig kilenc a leggazdagabb NER-lovagok érdekeltsége (2021-es adat).
Nyilvánvaló, hogy a megbízhatatlan önkormányzatokra úgy en bloc nem lehet ilyen felelősséget bízni, még akkor sem, ha közülük soknál még léteznek olyan tapasztalt beruházási szervezetek, amelyek már sok feladatot sikeresen maguk mögött hagytak. Nem véletlenül hívta fel a figyelmet az ellenzékiséggel nem vádolható Vitézy Dávid a Telexben október 20-án megjelent cikkében, hogy ha a tervezetből már korábban törvény lett volna, akkor pl. a Főváros legtöbb nagyberuházása csak államiként jöhetett volna létre, miközben az ilyen célú állami szervezetek többségét már leépítették.
A törvény persze erre is kínál megoldást. Ugyanis a miniszter – azaz jelenleg Lázár János – kizárólagos joga lesz, hogy az ilyen, a jövőben államinak minősülő beruházások esetén eldöntse: a lebonyolítással egy általa kiválasztott külső szervezetet bíz meg, vagy maga a minisztérium birkózik majd meg a feladattal. Ebből is látszik, hogy a megbízhatóság mindennél fontosabb. Mint például régebben az elhíresült letelepedési kötvény-biznisznél. Ott is ez volt a kizárólagos kiválasztási szempont, aminek alapján Rogán Antal eldöntötte, hogy kik részesüljenek a kockázat nélküli ingyen-milliárdokból.
Amúgy meg teljesen rendben van, hogy ezt az emberpróbáló feladatot Lázár János vállalja magára. Talán már nem mindenki emlékszik rá, hogy Hódmezővásárhely polgármestereként ő indította be Tiborcz István ELIOS-ügyként ismert, üstökösként felívelő pályáját, amely az adófizetőknek tizenhárommilliárd forintjába fájt. És hát ő legalább tudja, hogyan kell egy beruházás során „megfogni” a pénzt, mint pl. a Hódmezővásárhely-Szeged Tram-Train esetében, amely beruházás a tervezett húszmilliárd helyett a négyszeresébe került.
Úgyhogy nagyon helyes, ha az állam őrzi a kasszakulcsot. Ahogy a kecske a káposztát.