Állandó kapocs a műveiben, hogy még a legzordabb helyzeteket bemutató történetekben is az élet szépségeiről beszél. Hogy talált rá Doerr regényére?
Nagyon érdekelt egy olyan történet, amely a remény kitartásáról szól a sötét időkben. És ez a könyv a fiatalos optimizmus és humanizmus túléléséről szólt, még a nagyon-nagyon sötét és gonosz körülmények ellenére is. Imádtam, hogy a történetnek epikus léptékű, de nagyon intim tétje volt, hogy egyszerre volt hatalmas és apró. Történelmi sztori, egyben nagyon személyes is. És filmrendezőként egyfajta álom, hogy olyan vászonra festhetsz, amely epikusnak és nagynak tűnik, de az ecsetvonások – az én esetemben – nagyon részletes gesztusok a karakterekről, a kapcsolatokról, az érzelmekről. Steven Knight személyében olyan társalkotóm lett, aki egyedül megírta a forgatókönyvet – nem volt szükség „írószobára”. Az egyik főszereplő Werner, akit elhurcolnak egy árvaházból, intézetbe helyezik, és német náci katonává változtatják, ám az egyenruhától függetlenül az emberség megőrzésének szenteli magát. Ez igazán kritikus téma: hogyan őrizzük meg emberi mivoltunkat olyan globális körülmények közepette, mint a második világháború? És igen, itt vagyunk 2023-ban, amikor ezt a sorozatot egy olyan világválság közepén adjuk ki, amely több mint szívszorító. Efféle időkben még fontosabbá válik, hogy ragaszkodjunk a reménykedéshez, és megvédjük a humanizmust az azt fenyegető körülmények közepette. Soha nem gondoltam volna, hogy ez a történet ennyire időszerű lesz, mint amennyire annak idején az volt. Jól látja, valóban az a célom, hogy a munkámmal a világba pozitívumot vigyek.
A történet másik főszerepét, a világtalan Marie-Laure-t egy valójában is vak színésznő, Aria Mia Loberti alakítja. Ez mennyire nehezítette meg a forgatást?
Kölcsönösen tanulságos volt, mert Ariát minden bizonnyal én tanítottam meg arra, hogyan kell viselkedni a kamerák előtt, ugyanakkor ő megmutatta nekem, milyen az élet, ha más képességekkel navigálsz benne, mint egy látó ember. Ő nem a látáson, hanem más érzékszerveken keresztül tapasztalja meg a világot és a kapcsolatokat. Soha nem töltöttem ennyi intim időt olyan emberrel, akinek a tapasztalata ennyire különbözik az enyémtől. És ez valóban hatással volt a másokkal kapcsolatos tudatosságomra, az empátiámra, a másfajta tapasztalatok iránti érzékenységemre. És megváltoztatta azt is, ahogyan rendezek: hiszen általában sokat használom az arcomat és a kezemet. Hamar rá kellett jönnöm amikor Ariát rendeztem, hogy ezek a gesztusok feleslegesek, és sokkal fontosabbak a szavaim, az, ahogyan tömören megfogalmazom, hogy mit akarok és mire van szükségem, és az energia, amivel kommunikálok, hallható kell, hogy legyen verbálisan is. Ez az élmény valóban megváltoztatott engem mind rendezőként, mind emberként.
Szakember nem is segítette a munkát?
Dehogynem. Volt egy társproducerünk, Joe Strechay, aki a vaksági és akadálymentesítési tanácsadónk volt. Ő vak, és különböző produkciókkal dolgozik együtt, nemcsak azért, hogy a vakságot pontosan ábrázolják, hanem azért is, hogy olyan munkahelyet teremtsen, amely tisztelettudó, biztonságos és érzékeny a vak emberek munkahelyen való tájékozódásával kapcsolatban. Ez érdekes munka volt Joe számára, mert ő mindig is látó színészekkel dolgozott, és segített nekik úgy játszani, mintha vakok lennének. Szóval a filmünk neki is új élmény volt.
Sztároknak is adott szerepet: Mark Ruffalo és Hugh Laurie megbízható karakterszínészek.
Fiatal és viszonylag új tehetségeket akartam a két fiatal főszereplőnek. Azt is tudtam, hogy elég nagy költségvetésre van szükségem egy ilyen epikus show-hoz. Szóval ez azt jelentette, hogy valahol hasznos lenne, ha felismerhető veterán arcok is lennének a filmben. Amúgy én nem csupán megbízhatónak nevezném őket, hanem zseniálisnak!
Örök vita tárgya: hogyan lehet ízlésesen ábrázolni egy nácit a mozgóképen. Mintha egy cseppnyi tarantinói hatást éreztem volna Lars Eidinger Reinhold von Rumpel-alakításában…
Reinhold von Rumpel hatalmas szerepet játszik a regény történetében. Tudtam, hogy erős színészre van szükségem, aki eljátssza ezt a nácit, aki azt a bizonyos ékszert üldözi. És az igazság az, hogy a közelmúltban két ikonikus színész is játszott náci tisztet. Ott van Ralph Fiennes a Schindler listájában, és ott van, akit ön említ: Christoph Waltz a Becstelen brigantikban. Nem akartam megismételni ezeket az alakításokat. De felismertem egy közös pontot ezekben a színészi munkákban, vagyis hogy már eleve nácit alakítasz. Nincs szükséged arra, hogy a színész energiát fektessen a gonosz eljátszásába. Az már eleve gonosz. Ezért olyan alakítást akarsz, amiben van dimenzió, meglepetés és furcsaság. Steven Knight írt egy nyitójelenetet Von Rumpel számára az osztrigaétteremben, és ahogyan a gonosz tervei apránként feltárulnak, annak egyfajta bája is van. Tud elegáns és vicces lenni. Megtalálja a humort, és ettől még ijesztőbbek lesznek a cselekedetei. Szóval úgy gondolom, hogy Lars kivételes alakítása a gonosz minden színét megragadja, nem pedig csak egyet azok közül.
Infó
Néhány nap kivételével az egész forgatás Budapesten zajlott. Hogyhogy?
Általában nagyon fontos számomra, hogy a valódi helyszínre menjek, de Saint-Malo, ahol a cselekmény zajlik, nyolcvanöt százalékban elpusztult az 1944-es bombázásokban, amikor felszabadították a várost. Így e helység szinte teljesen felismerhetetlenül más ma, mint ahogy a 30-as és a 40-es években kinézett, kivéve a sáncot, a partot és azt, ahogyan a város a tengeren fekszik. Ezeket a totálokat leforgattuk, és minden mást Budapesten alakítottunk ki. Gyönyörűnek találtam a magyar fővárost. Több hónapig voltam ott. Soha nem csináltam még ilyen epikus korabeli drámát, és ezért ezt jól akartam csinálni. Azt akartam, hogy a szereposztás hiteles legyen, és az is célom volt, hogy a történelmi európai esztétika is hitelesnek tűnjön. A díszlettervezőm, Simon Elliot, aki csodálatos munkát végzett, javasolta, hogy menjünk Budapestre, ahol az építészet nagy része évtizedek óta változatlan. Így lehetővé tette számunkra, hogy az 1930-as évek végének Párizsát utánozzuk Budapest utcáin és néhány építményében, majd vidéken is több napot forgattunk.
Igaz, hogy valódi ukrán menekülteket szerződtettek?
Igen, ahhoz a jelenethez, amikor a nácik megszállták Párizst, és több százezer párizsi lakosnak kellett csak úgy kisétálnia a városból. Ezt egy vidéki úton vettük fel Magyarországon, Budapesten kívül, és a francia menekülteket játszó statiszták közül többen valójában ukrán menekültek voltak, akiknek el kellett menekülniük a saját városukból, és hasonlóan nyugatra kellett gyalogolniuk a keletről betörő szomszédjuk miatt. Szóval a történelem visszhangja, amikor a felvételt készítettük, elég mély volt.
Infó: A láthatatlan fény. Minisorozat. Bemutatja a Netfix. Premier: 2023. november 2.
