;

zene;lemez;Béla Fleck;

- Agora a kertben: az organikus és kiismerhetetlen természet zenéje szólal meg Béla Fleck és muzsikustársai új albumán

Ilyen zene nincs. Illetve eddig nem volt.

Előfordult már a zenetörténetben, hogy azt gondolták a muzsikusok, egy hangszer lehetőségeit tökéletesen kiismerték. Ilyenkor általában megjelenik valaki, aki a világ legtermészetesebb módján elkezd másként játszani rajta – utánozzák és iskolát teremt. Mark Knopfler előtt a rockgitározásról is úgy gondolták, hogy már nincs új a nap alatt. Béla Fleck kellett ahhoz, hogy az addig a bendzsójátékról kialakult nézet gyökeresen megváltozzon. A sajátos afrikai eredetű ritmus- és dallamhangszert besorolták az „egyszerűbb” hangszerek közé, aminek a sztereotípia szerint korlátozottak a technikai lehetőségei, ezért használhatósága nagyjából a bluegrass és a dixieland felségvizeire korlátozódik. Aztán Béla jött, látott, és mindenkit meggyőzött – mikor könnyed természetességgel játszott el egy Bach partitát, vagy a Rhapsody in Blue-t –, hogy az eddigi idiómát el kell felejteni. A zenészeket képző intézmények húros hangszerekre specializálódott tanszékei pedig kezdhették keresni a Fleck Bélákat, akik a 21. századi szemlélettel és technikai tudással veszik kezükbe a bendzsót.

Meg volt fertőzve a család alaposan a zene vírusaival, ezt jól jelzi, hogy a Fleck család 1958-ban New Yorkban született legkisebb fia a Béla Anton Leoš neveket kapta a keresztségben – Bartók, Webern és Janáček tiszteletére. Tizenöt éves korában kezdett bendzsózni a kürt szak elvégzése után, majd Tony Trischkától tanulta meg a fortélyokat a hangszeren. Majd Bostonba ment, előbb a Tasty Licks, később a Spectrum nevű együttesben játszott. Első lemeze, a Crossing The Tracks 1979-ben jelent meg. Mikor 1988-ban megalakította a Béla Fleck and The Flecktones együttest, már úgy ismerték, mint aki a bendzsó reneszánszát indította el. Nem csak az Államokban, de Európában is népszerű lett, 2007-ben Magyarországon is fellépett, jövőre ismét személyesen tapasztalhatjuk meg a Müpában, mit kell tudnia annak, aki színpadra akar állni ezzel a hangszerrel. Mára az amerikai muzsikus a világ legismertebb bendzsóművésze lett.

Ez a lemez pedig megmutatja azt is, hogy miért. Ilyen zene nincs. Illetve eddig nem volt. Úgy született egyébként, hogy a nashville-i Schermerhorn Symphony Center megnyitójára egy különlegességgel akartak előrukkolni a szervezők. Megbíztak három teljesen eltérő zenei világban járatos muzsikust, hogy komponáljanak az alkalomra egy versenyművet. A bluegrass mestere Fleck, az indiai klasszikus zene ritmusfenoménja, Zakir Hussain (akit a Sahti rajongóknak aligha kell bemutatni), valamint a nyugati klasszikus zene nagybőgő-virtuóza, Edgar Meyer együttműködéséből 2009-ben megszületett a The Melody of Rhythm. A sajátos hármasverseny fel is vették a Detroiti Szimfonikus Zenekarral Leonard Slatkin vezényletével. A trió erős energiákat mozgatott meg, felfedeztek egy különös játékmódot, ami a lemezfelvételek után a promóciós turnén is tökéletesen működött. Különlegessége pont az, hogy itt – szemben a Sahtival – egyenrangúak ezek a zenei világok.

A muzsikusok lazán átlépnek határokat, másként improvizálnak, de a hatás intenzíven összeadódik. Hussain sajátos definíciója szerint „úgy zenélünk, ahogy a szomszédok beszélgetnek a kertben a kerítésen át”.

Amikor a trió Indiában turnézott, Hussain nagybátyja, az indiai fuvolalegenda, Pandit Hariprasad Chaurasia felhívta figyelmét Rakesh-re. Meghallgatta, majd meginvitálta a fiatal fuvolaművészt a következő koncertjükre. Társai számára azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy az ő dallamjátéka a banszuri fuvolán még organikusabbá tette a hangzásukat. Akkor állt össze végleg As We Speak című album hangzása az indiai és a klasszikus nyugati zenéből, meg a jazz és a bluegrass elemeiből.

Összegyűlnek egy szimpóziumra a kerti agorán. Ezek a beszélgetések nincsenek tekintettel a rádiós játszhatóság időbeli korlátaira. A lakoma fenséges: hol bőgővel nyit, bendzsóval folytatódik, és fuvolával, tablával tálalják, mint a The B Tune esetében, de a Rickety Karma például egy fenséges táncritmusra épülő raga. A Pashto fenséges fuvola-bőgő meditatív párosa indítja a dialógust, aztán tánctéma bontakozik ki észrevétlenül. Nem hasonlít a lemez anyaga a zenei megosztók népszerű meditatív összeállításaihoz, mert itt a zenei világok egyenrangúak. Az organikus és kiismerhetetlen természet zenéje ez. Soha nem ismétlődő, örök mozgás és változatosság jellemzi olyan meglepetésekkel, mint indiai scat-éneket tartalmazó Beast In The Garden, vagy az ezentúl minden world music válogatásra felkerülő Owl's Misfortune.

Infó: Béla Fleck, Zakir Hussain, Edgar Meyer feat. Rakesh Chaurasia: As We Speak. Sanctuary Studios, Nashville, 2023

A Metró Galéria tárlata korabeli fényképek, rajzok, dokumentumok felhasználásával idézi fel a városegyesítés utáni évtizedeket.