Ha a hatalom, amelyre szavaztál, mások gyűlöletére hívna fel, sürgősen válassz mást a hatalomgyakorlásra!
Több mint tízezer palesztin ember halála üzeni ma a Gázában élőknek, hogy nem Izrael és nem is a zsidóság az igazi ellenségük, hanem a saját politikai vezetésük. A világ eseményeire odafigyelő magyaroknak pedig azt üzeni, hogy nem Brüsszel, nem az Európai Unió, nem Amerika, de még csak nem is Moszkva vagy Peking a magyarok első számú ellensége, hanem a magyar társadalom többsége által immár ötször megválasztott Orbán Viktor, és az általa felépített NER, a magyar politikai hatalmat bitorló bűnszervezet. Mert a millió forintos kérdés a következő: számoltál-e azzal, hogy ha szeretnéd, ha nem, a világ előtt vállalni fogod – választójogodból fakadóan – a választás eredményeként létrejövő hatalmi struktúra valamennyi cselekedetének a felelősségét is?
Gáza példája
A gázai helyi hatóságok szerint már eddig is több mint tízezer palesztin halott hívja fel a világ országaiban a választópolgárok figyelmét arra, hogy ők az életükkel fizettek azért, mert a választásuk eredményeként Gázában a Hamász „kormányt alakíthatott". Szavazataikkal a Gázában élő palesztinok többsége és sajnos azok is, akik nem a Hamászra voksoltak – mai akaratuktól függetlenül – az emberiség elleni bűnök elkövetőinek bűnrészesévé váltak a világ szemében, és a nemzetközi jogban is. Otthonaik, iskoláik és kórházaik szolgálnak fedezékül a zsidó állammal és lakossággal szembeni terrorakciók részeként kilőtt rakétáknak, onnan indulnak a terrorakcióban résztvevő Hamász terroristák, amivel az ott élő palesztinok kivédhetetlenül a megtámadott állam háborús célpontjaivá váltak, az önvédelemhez fűződő elvitathatatlan jogukból adódóan.
Ugyan jól hangzóak, de a nemzetközi joggal összeegyeztethetetlenek azok a világszerte uralkodó, ugyanakkor populista felszólalások, amelyek azt követelik Izraeltől, hogy különböztesse meg Gázában a civil lakosságot a Hamász katonai szervezetétől, és ne támadja a civil lakosság, a palesztin nép infrastruktúráját, otthonait, iskoláit, vallási épületeit, stb, szorítkozzon a Hamász katonai, ez esetben nevezhetjük akár terrorista szervezetének megsemmisítésére.
Ez a követelés akkor is populista és értelmetlen, és sokkal inkább a feszültséget növeli, mint a megoldást keresi, ha a követelést megfogalmazó országok, vezető politikusok, a tüntetéseket szervező civil szervezetek világszerte meggyőződésükből fakadóan, abban a hitben teszik, hogy ez lehetséges. Pedig csak egy válasz keresésével kellene a számukra megkérdőjelezhetetlen követelésüket továbbgondolniuk. De nem gondolják tovább sem ők, sem az őket kérdezők, mert érzik, hogy a kérdés további feszegetése a zsákutca veszélyét jelentené számukra. Érzik, ha akár önmaguk, akár más feltenné nekik a kérdést, hogy ezt miként lehetséges megvalósítani akkor, amikor a két infrastruktúra vagy ugyanaz, vagy egymásra épült, nagy hallgatás következne. A palesztin társadalom által megválasztott politikai vezetés ugyanis tudatosan úgy építette ki saját terrorista infrastruktúráját, hogy annak védőpajzsa maga a civil lakosság és a lakosság életfeltételeit biztosító infrastrukturális környezet, épületek, kórházak, stb. legyen.
Egy diktatúrát, épüljön akár az egyéni hatalommániára – mint Orbán, Erdoğan, Putyin rendszerében –, vagy a vallási elvakultságra, mint az Iszlám Állam, a tálib vezetés, vagy éppen a Hamász esetében, sosem a társadalom, az emberek érdekének, az életének a védelme jellemez, hanem kizárólag a hatalmi, vallási cél számít. Ezért is igaz azon felvezető állításom, hogy a palesztin nép ellensége a saját megválasztott politikai vezetése, a Hamász, az orosz nép ellensége nem Ukrajna, hanem Putyin és rendszere, a török népé Erdoğan, a magyar társadalomé pedig Orbán.
Választójog, megosztott felelősség
Mindenki számára ismert az a folyton ismételt tétel, hogy a demokratikus jogállamok mindegyikében, de még a választási rendszert fenntartó olyan önkényuralmi rendszerekben is, mint Magyarország, Oroszország, Törökország, az alkotmány általános elvként rögzíti, hogy az adott nemzet minden állampolgára csak igen szűk körre kiterjedő kivételekkel jogosult a választásokon részt venni, a szavazatát leadni, sőt, valamennyien választhatóak is.
Sajnos, kevéssé ismert azonban az a szintén általános jogelv, hogy a jogokhoz szinte minden esetben kötelezettség(ek) és a joggal összhangban kialakult helyzet miatti felelősség is párosul. Ezt a tényt azonban szinte egyetlen nemzeti jogrendszer sem fogalmazza így meg, viszont mindegyikből levezethető. Pedig történelmi tragédiák sokasága a bizonyíték arra, hogy a választásokon a nemzet a szavazatával magára vállal egy olyan felelősséget is, ami később számára kikerülhetetlen következményekkel jár majd.
A felelős választás súlyának tömeges felismerésére még példát sem tudnék mondani. Pedig tény, hogy a választójog gyakorlása, de akár az otthonmaradás is egyben felelősségvállalási kényszerrel jár együtt az érintett társadalom tagjai számára, és bizony csak nagyon kevés nemzet oktatási rendszere tér ki ennek taglalására. Példa azért van rá, Kanadában. Pedig a választási jog egyenes következménye, hogy a nemzet által a választáson kialakított politikai struktúra a továbbiakban már nem lesz tőlünk független, hanem a legkisebb jelentőségű dolgoktól a legsúlyosabb kérdések széles köréig jelentős befolyással bír majd ránk az a politikai környezet, amelynek kialakításához hozzájárultunk, vagy hozzájárulhattunk volna.
Mindig döbbenettel, a tudatlanság mintapéldájaként hallgatom akár a fiatalok körében, akár bármely más korosztályban igen jelentős arányban jelen lévő azon véleményeket, melyek úgy szólnak, hogy „Én nem foglalkozom a politikával, sosem megyek el szavazni, a politika mindig csak bemocskol, én ki akarok abból maradni”. Ilyenkor már szinte rögeszmésem teszem fel a véleményformálóknak az alábbi kérdések egyikét (általában a korosztályhoz igazítva):
- Ugye nem bánod, ha Magyarország Orbán döntése alapján kilép az Európai Unióból? – Ezen az úton haladunk!
- Ugye nem bánod, ha Magyarország Orbán döntése alapján kilép a NATO-ból? – Ezen az úton haladunk!
- Ugye nem bánod, ha Orbán az Alaptörvénybe emeli, hogy amíg vállalja, addig hatalmon maradhat, és a visszavonulásakor joga lesz az utódját kijelölnie? – Erre haladunk!
- Szerinted is helyes lenne, ha Orbán megszüntetné az állami nyugdíjat? – Közel a felét már meglépte!
- Szerinted is helyes lenne, ha Orbán fizetőssé tenné az állami egészségügy egészét? – Ezen az úton haladunk!
- Szerinted is helyes lenne, ha Orbán fizetőssé tenné az állami oktatás egészét, minden korosztály számára? – Ezen az úton haladunk!
- Ugye te is helyesnek tartod, ha Orbán visszaállítja a kötelező katonai szolgálatot? – Be fog következni, legkésőbb az uniós távozásunk után, de lehet, hogy előbb is.
Itt nem is az a kérdés, hogy Orbán törekszik-e (mert egyébként, mint azt fent hozzátettem, igenis törekszik) bármelyik felsorolt eset megvalósítására. A fontos tény az, hogy Orbánnak ma bármelyikhez megvan a joga, akár az egyik napról a másikra való megvalósításukra, és csakis tőle függ, hogy részben vagy egészében megteszi-e bármelyiket vagy valami hasonlót. Ha nem szavaztál, mert otthon maradtál, illetve ha rá szavaztál – egyaránt felhatalmaztad, hogy mindezt a te nevedben tegye!
A környező világ szemében tehát semmilyen jelentősége nincsen annak, hogy az adott ország választópolgárai közül ki és miként viselkedett – amikor például a Hamász többséget kapott Gáza irányításában, vagy Orbán Magyarországon, Erdoğan Törökországban, illetve Putyin Oroszországban. Nem számít ugyanis, hogy ki helyezte át ideiglenesen az életét másik országba (gondoljunk csak arra, hogy Izrael a napokban döntött arról, hogy visszaküldi Gázába azt a közel húszezer palesztint, akik évek óta engedéllyel dolgoztak Izraelben, így megoldva a családjuk létbiztonságát), vagy ki az aki, nem ment el szavazni, vagy elment ugyan, de a Hamász politikai hatalmával szemben voksolt. Csak az számít, azon osztozik, azaz sír vagy nevet a társadalom minden tagja, hogy milyen végeredménnyel zárult a szavazás és ki kapott felhatalmazást az egész ország képviseletére. Tehát mindannyian sírhatunk vagy örülhetünk, de közösen osztozunk a következményekben.
Összegzés a történtek megértéséhez
Ha az itt leírtak segítségével megértettük a tízezer palesztin halott üzenetét, akkor már érthetővé válik, hogy miközben Izraelt emberiességgel szembeni bűntettel vádolják a környező arab államok, amiből egyenesen következne, hogy minden gázai palesztint menekültként kellene fogadniuk – Izrael felszólítása és a távozási útvonal biztonságos kijelölésével ezt lehetővé teszi –, mégis miért nem engedi be a gázai palesztinokat egyetlen arab ország sem (!), nem csupán Egyiptom, vagy Jordánia. Erdoğan, miközben szabadságharcosoknak nevezi a Hamász katonáit, azonnal kiutasította Törökországban a Hamász katonai és politikai vezetőit, szervezeteit.
Az ún. szájpropagandán túl ugyanis valamennyien tisztában vannak azzal, hogy a Gázában a politikai mellett társadalomszervezési feladatokat is ellátó Hamász működtette az elmúlt évtizedek során az óvodákat, iskolákat, vallási intézményeket, a közigazgatás és a helyi média minden területén a karrierrendszert. Így mára nem csupán a terroristák jelentenének veszélyt a befogadó országok belső biztonságára, hanem a radikalizálódott, a Hamász értékrendjén felnevelkedett és szocializálódott palesztin civil lakosság egésze.
Orbán az 1990-es rendszerváltás óta eltelt 33 évből immár 17 éve gyakorolja a hatalmat, alakítja saját formájára a magyar társadalmat, ideértve az oktatást az óvodáktól az egyetemekig, és a karrierrendszert, ahol csak teheti. Az első négy év nem volt elég ahhoz, hogy vele azonosítsák a magyar társadalmat, így az 1998-as Orbán-kormány visszaéléseit, korrupcióját a világ minden vezetője, intézménye Orbánnak tudta be, és nagy elismeréssel szóltak a magyar társadalomról, az 1956-os, valamint az 1989-90-es rendszerváltásról, példamutatásáról a volt szocialista országok önrendelkezésének helyreállításában. Ezért sem kérdőjelezte meg senki Magyarország 2004-es belépését az Európai Unióba.
Ugyanakkor hiú ábránd úgy gondolni, hogy a világ ezt ma is így látja! Nem lehet példa számunkra Nagy-Britannia kilépése az EU-ból, ennek uniós kezelése, nagyvonalúsága, ha azon morfondírozunk, hogy mi vár ránk. Nem lehet példa számunkra, hogy a brit állampolgároknak az EU szinte minden szabadságot meghagyott, ami az Unióban megillette őket, amikor kiléptek. Nem lehet példa azért sem, mert Nagy-Britannia fejlettsége és a kereskedelmi súlya is kiemelkedő, s az ország mérete, gazdasági és katonai ereje is olyan jelentős, hogy az nem volt figyelmen kívül hagyható. Ezért a britek a távozáskor a tárgyalóasztalnál sokkal erősebb érdekérvényesítő erővel rendelkeztek, mint ami Magyarország kilépésekor vélelmezhető.
A fő ok azonban, amiért a két államot és állampolgárait, vállalkozásait biztosan nem ítélnék meg azonosan, az a már ma is megfigyelhető tény, hogy míg a brit emberek, s kultúrájuk, vállalkozásaik értékrendje a kilépés pillanatában semmilyen veszélyt nem jelentett az Unióra, ez nem igaz Magyarország esetében. A magyar társadalmat, értsd az embereket, vállalkozásaikat ma már igen széles körben, és nem is teljesen alaptalanul azonosítják Orbán és a NER korrupciós és protekcionista értékrendjével, amelyben a felnövő ifjúság a tudásalapú együttműködés helyett a hatalom iránti lojalitást, mint követendő kényszert sajátította el. Ez egyre nagyobb, és nem kevés területen ma is meghatározó súllyal figyelhető meg hazánkban.
Mindez már komoly működési és stabilitási kockázattal jár ma is, amit kénytelen kezelni az Unió, de Magyarország távozását követően is azzal járna. Ugyanakkor biztosra vehető, hogy az ország távozása után minden ilyen kockázati lehetőségét igyekszik majd kizárni az EU, és a tárgyalási erőfölényéből adódóan ezt érvényesíteni is fogja. Magyarország nemhogy nem lesz közvetítő állam az EU és a keleti önkényuralmi rendszerek között, hanem a fejlett országok által a leginkább elutasított társadalmak egyike lesz, míg a keleti diktatúrák esetében elveszíti azt a ma még meglévő egyetlen előnyét, hogy tagja az Uniónak és a NATO-nak – hiszen ezáltal alkalmas e két szervezet egységének és hatékonyságának bomlasztására, fejlődésének lassítására. A távozásunkkal itt is elveszítjük minden értékünket.
Érteni kell tehát, hogy igen széles körben már ma sem választja szét a világ sem a jogban, sem a tudatában Orbán diktatúráját, a NER-t és a magyar társadalom tagjait, hiszen már ötször tette le az ország többsége a voksát Orbán követőjeként, aminek felelősségében valamennyi magyar állampolgár korlátlanul osztozik! Ébresztő!