Generózus, két órás páratlan zenei élménnyel gazdagította a műfaj kedvelőit a Jazzfest Budapest első őszi kiadásának szerda esti koncertje. Az Erkel Színházban napjaink egyik legkiválóbb basszusgitáros zeneszerzője, a Grammy-díjas Richard Bona állt a nagyérdemű elé legújabb formációjával. Lenyűgöző, sallang- és felesleges grandiozitás mentes, mégis végtelenül sokoldalú produkciójukat nehéz szavakba önteni.
Richard Bona olyan művész, akiben Jaco Pastorious virtuozitása, George Benson énekhangjának folyékonysága és Joao Gilberto dal- és harmóniaérzéke keveredik az afrikai kultúrával, zenéjében szülőföldje hagyományait, kultúráját, szépségét és problémáit dolgozza fel. Egy korábbi interjújában arra a kérdésre, hogy mit tart improvizációnak, mit gondol a rögtönzésről azt válaszolta: az improvizáció olyan a zenész számára mint amikor sétálsz a dzsungelben és eléd ugrik egy oroszlán.
Hosszú azok listája akikkel turnézott, vagy lemezeket rögzített, néhányan közülük: Joe Zawinul, Herbie Hancock,Steps Ahead, Chick Corea, Buena Vista Social Club, Cesária Évora, Sting, Mike Stern, Pat Metheny, Stevie Wonder, Bobby McFerrin, Chucho Valdés és még sokan mások. Koncertjei teltházasak mind az öt kontinensen, a magyar fővárosban sem volt ez másképp.
“Köszönöm!“ - kezdte a kameruni multiinstrumentalista a színpadra lépésüket övező lelkes tapsvihart követően, majd még mielőtt a húrok közé csapott volna, viccesen hozzátette: "Rengeteg gulyást ettünk. Gulyás reggelire, gulyás ebédre… Most is kéne, egy kis unicummal együtt." A zenélést két andalítóbb szerzeménnyel indították, s a trombitás Alex Herichon, a billentyűs Mica Lecoq, a gitáros Ciro Manna és a dobos Nicolas Vicarro tökéletes harmóniájú virtuóz játéka tévesen abba a hitbe ringathatta az első alkalmas jelenlévőket, hogy ez amolyan székbe süppedős, relaxálós, félálomba merülős élmény lesz. Nos, tévedtek.
Az ötösfogat hihetetlenül fesztelen, könnyed játéka, áradó, végtelen muzikalitásuk lenyűgöző volt, első pillanattól az utolsóig érezni lehetett, hogy tehetségüknek és főképp kimeríthetetlen fantáziájuknak csak az esemény jellegéből adódó keretek szabnak határt, legszívesebben még most is lankadatlanul örömzenélnének.
Aligha volt és lesz valaha két teljesen egyforma koncertjük, minden egyes szerzeményt megfűszereztek, kiszíneztek egyszerre engedtek a dallamok és ritmusok őrületes sodrásának és alakították áramlásukat.
Az improvizációba torkolló szerzemények között Bona személyes anekdotákkal és a zenéjére is jellemző zsigeriségből fakadó humorral szórakoztatott. Amikor a kérdésre, hogy “milyen most az élet itt Magyarországon?” a többség reakciója mindössze egy kiábrándult felhördülés volt, nevetve válaszolta, hogy “Na jó, na jó, de most már itt vagyok!”. Többször is szóvá tette a gulyás, valamint a város, az ország iránt érzett szeretetét, sőt, a koncert felénél becsempészett mesteri szóló etapot követően - amikor közel negyedóráig mindössze egy hangrögzítő segítségével, ének- és hangszer szólamokat felénekelve, dúdolva teremtett nagybetűs Zenét - részben talán a zenekar számára is váratlan meglepetéssel rukkolt elő. Hogy kételkedő trombitás kollégájának bizonyítsa, miért is hívják őt “A gulyás királyának” és mi az az egyetlen pozíció - Magyarország királya - aminek eléréséről álmodik, eljátszotta és énekelte a Kis kece lányom kezdetű népdalt. A közönségnek nem kellett kétszer mondani, hogy csatlakozzon a produkcióhoz, bár az első versszak után, az utánozhatatlan akcentus miatt kicsit mindenki elbizonytalanodott, hogy melyik sorral folytassa, Bona pedig nevetve kérte “ne hagyjatok cserben mert leégek a többiek előtt”. Egy emberként kapcsolódott hát be újra minden jelenlévő, a basszusgitár, Bona selymes hangja és csaknem kétezer ember duruzsló éneke töltötte be a színházteret.
A habot a tortán az utolsó dal és a ráadás záró száma adták. A zenészóriás előbb közölte, most táncolni fogunk, majd felállította székeikből a közönséget. A latinos pikantériájú lüktetésre valóban senki sem tudott mozdulatlan maradni, még a legmorózusabbnak tűnő középkorú férfiak is csillogó szemmel kezdtek visszafogott ringatózásba, vagy épp kisebb riszálásokba. Ahány ember annyiféle tánclépés, felszabadultság. Körbenézve nem lehetett megállni mosolygás nélkül. Mintha az Igazából szerelem egyik zárójelenete elevenedett volna meg a helyszínen, csak ez épp attól volt szép, hogy senki sem rendezte meg. Egy röpke pillanatig tényleg úgy tűnt, minden jobbra fordul itthon most, hogy ő megérkezett.
Infó: Richard Bona koncertje. 2023. november 8. Erkel Színház, Jazzfest Budapest
