Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója azt tette, amit a színházában történt súlyos baleset esetén egy felelős vezetőnek tennie kell: elismerte a felelősségét és benyújtotta a lemondását a miniszternek. Arról nehéz ítélkezni, hogy a miniszter azt tette-e amit kell, mert ha jól értjük a tárca kommunikációját, akkor a miniszter nem fogadta el a lemondást, vagyis a vizsgálat befejeztéig, biztosan Vidnyánszky marad a Nemzeti élén. Ily módon elképzelhető az is, hogy a vezérigazgató lemondása csak egy gesztus marad. Ez a gesztus azonban tényleg felelős és emberi. Annál is inkább, mert a Rómeó és Júlia című előadás több emeletnyi magas díszletéről lezuhant két színész közel áll a színház vezetőjéhez, egyikük a volt tanítványa, másikuk pedig a színház vezető szerepeket játszó művésze.
Persze nem az ő viszonyukon múlik, hogy miként kell vállalni a történtekért a felelősséget. De nyilván van az egésznek egy lelki háttere. Nézzük azt, ami ezen túl esik! Egyrészt a színház tényleg egy veszélyes üzem és sajnos eddig is történtek „üzemi” balesetek és ezután is fognak. Csakhogy egyáltalán nem mindegy, hogy ezt a folyamatot kellő körültekintéssel és a szabályok betartásával kezeli egy színház, vagy sem. Egyelőre nem ismerjük a vizsgálat eredményét, de annyi biztos, hogy a Nemzeti ominózus díszlete grandiózus, ilyen esetben különösen vigyázni kell a színészre, hogy ne történjen baja. Másrészt most jöttem haza a Kolozsvári Nemzetközi Színházi Fesztiválól és ott is láttam legalább két olyan előadást, ahol menet közben elkezdtem izgulni a színész testi épségéért. A tanulság egyértelmű, öröm ha a rendező merész, netán mozgásilag is virtuóz megoldásokra kényszeríti a színészt, de például a díszlethasználat nem fenyegetheti. Biztonságban kell tudnia a színésznek magát a színpadon, bármi történik. Ez a vezetők felelőssége és ezt nem írhatja felül semmi, mert különben egy remek színházi este válhat nagyon könnyen sokkoló zuhanássá, amely mindenki számára fájdalmas.