bérmegállapodás;minimálbéremelés;

Képünk illusztráció

- Megszületett a minimálbér-megállapodás, a legkisebb fizetések már decemberben 15 százalékkal emelkednek

Ez bruttó 266 800 forintot jelent. A szakképzett munkavállalóknak adható legalacsonabb bér – a garantált bérminimum – 10 százalékkal emelkedik, így az havi bruttó 326 ezer forint lesz.

Megszületett a megállapodás a minimálbér emeléséről – közölte a Népszavával Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezet elnöke a  Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) csütörtöki ülése után. A megállapodás formába öntése után annak aláírásra a jövő héten kerülhet sor, de az eldőlt, hogy a minimálbér 15 százalékkal emelkedik, így az bruttó 266 800 forint lesz.  A szakképzett munkavállalóknak adható legalacsonabb bér – a garantált bérminimum – 10 százalékkal emelkedik, ami havi bruttó 326 ezer forintot jelent. A munkaadók és a szakszervezetek abban is megállapodtak, hogy a minimálbér már 2023 december elsejétől emelkedik – így az első emelt béreket 2024 januárjában fizetik ki a munkaadók.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter közleménye megerősített a bérmegállapodás tényét és paramétereit, a szaktárca közleménye hangsúlyozza, hogy az Orbán-kormány mielőbb megtárgyalja a javaslatokat és megalkotja a szükséges jogszabályokat.

A VKF bárajánlást is megfogalmazott, a munkáltatóknak arra kell törekedniük, hogy a reálbérek 2024-ben emelkedjenek, ez a hatszázalékos várható infláció feletti emelést jelent. A piaci elemzők többsége 2024-ben  átlagosan a bérek 9-10 százalékos emelését várja. Ha ez megvalósul akkor az érdemi 3-4 százalékos reáljövedelem-emelkedést jelenthet.

A érdekvédelmi szervezetek képviselői abban is megállapodtak, hogy tárgyalásokat kezdenek a béralku-megújításról. Az elképzelések szerint a jövőben nagyobb szerepet kapnának azt ágazati bártárgyalások és az ágazati szereplők – magyarázta a Liga elnöke. A cél az lenne, hogy a nyugat-európai mintákhoz hasonlóan az ágazatokban eltérő bérmegállapodásokat lehessen kötni, és a legkisebb bérekről akár szakmánkként, szakmacsoportonként lehessen megállapodni. Ám ez még a jövő – ehhez számos jogszabályt módostani kell, illetve szakszervezeteknek és a munkaadók képviselőinek is fel kell készülniük az új szerepre. 

A miniszter azt kéri, hogy Bige László inkább csak a termeléssel foglalkozzzon.