„Az Orbán-kormány látta, hogy van erőnk, tehát el kell takarítania az útból” – Interjú a Magyar Orvosi Kamara elnökével

Úgy megy, hogy marad?

Dehogy! Miből gondolja, hogy maradok?

Elköszönt, de megnevezte a csapatát. Ezzel üzenheti azt is, hogy mint formális elnök megy, de a háttérben még mozgatná a szálakat...

Azt gondolom, amit írtam. Négy éve vállaltunk valamit, annak egy jó részét teljesítettük, és azt, amit még nem, ahhoz egy más alkatú valaki kell.

Mi baj az alkatával?

Nekem egyfajta egészségpolitikai tudásom van, nem kifejezetten orvosszakmai. Az első három évben ez a tudás hozott eredményeket, de a megváltozott környezetben elsődlegesen orvos-szakmai tudásra lesz inkább szükség. A szervezet átalakításához, ami elkerülhetetlen, egy más típusú vezető kell a kamarának. Eleve azt akartuk, hogy legyen egy korszerűbb, az orvosszakmai feladatokat leképező szervezetünk. Ezt két éve meg is írtuk, amikor még szó nem volt a kötelező tagság eltörléséről, de ez utóbbi fel is gyorsítja a szerkezeti átalakítást. Ezért mondom, hogy most egy olyan valaki kell, aki képes ezt a feladatot elvégezni, mert akár gyakorló orvosként akár szervezet-fejlesztőként van tapasztalata. Szó nincs arról, hogy a háttérből akarok irányítani. Ha így lenne újra indultam volna a pozícióért. Nem szerencsés, ha valaki úgy adja át a posztját, hogy nem adja át, ezért semmilyen pozíciót nem kívánok vállalni.

Mégis megnevezett nyilvánosan egy csapatot, melyet ön támogat. Ez a lépés máris vitára ingerelte, megosztotta a tagságukat...

De azt is mellé írtuk, hogy aki elküldi a saját támogatott csapatának a névsorát azt is publikáljuk… Csak annyit mondtam: én nem indulok újra, és itt vannak azok az emberek, akiket támogatok, akikre nyugodtan hagyom a kamarát. Ez nem a hivatalos jelölőlista, azt ugyanis csak 18-a után lehet publikálni a kamara hivatalos weboldalán.

Mekkora esélye van a sikerre annak a csapatnak, amelyet ajánlott?

Azért mertem kitenni ezt a névsort, mert alkalmasnak tartom őket arra, hogy a kamara modernizálását újragondolva vigyék tovább. Az elköszönésemben is benne van, hogy a vállalásaink közül a kamara átszervezésében értük el a legkevesebb eredményt. Ennek részben a Covid volt az oka, ami miatt félre kellett tenni egy csomó dolgot, köztük a belső szerkezeti átalakítást. Azt megelőzően hozzákezdtünk és addig eljutottunk, hogy felvázoltuk azt a működési módot, amit én Mátrix-elvnek hívok. Eszerint megmaradnának a területi szervezetek, ahová be lehet járni ügyeket intézni, össze lehet jönni, közösséget építeni. Emellett azonban ahhoz, hogy a MOK jobb szakmai munkát tudjon végezni, szakmacsoport szerinti vagy élethelyzeti szerveződésekre is szükség lenne. Azaz tagozatok is kellenének – amelyek már voltak régebben is a kamarában –, olyanok például mint a fogorvosi, a szakellátási, az alapellátási, a vállalkozói. Az utóbbi pár évben jöttek is létre csoportok, amelyek elkezdtek dolgozni. Az alapellátási csoport volt az, amelyik leghamarabb létrejött és a legaktívabban működik, érdemi tárgyalásokat folytat. Ők voltak azok is, akik pertársaságokat alapítottak, amikor az új ügyeleti rendszerben a kormányhivatal kötelezte a háziorvosokat arra, hogy szerződés nélkül is ügyeljenek. Végül ezt az ügyet a szabolcsi pertársaság meg is nyerte a bíróságon. Az ítélet értelmében nem lehet megbüntetni azokat, akiket a kormányhivatal az ügyeletben való részvétel megtagadása miatt fenyegetett.

Akkor most országszerte hátra dőlhetnek azok a háziorvosok, akik nem akarnak, vagy nem tudnak az új ügyeleti ellátásban részt venni?

Nem, nincs precedensjog Magyarországon. Ez a bírósági döntés csak azokra az orvosokra vonatkozik, akik tagjai a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, illetve a Győr-Moson- Sopron megyében alakult pertársaságoknak. Más megyékben is elindultak ezek a perek, de nincs garancia arra, hogy ugyanez az ítélet fog születni.

Visszatérve a csapatra, akikkel annak idején „elfoglalták” a kamarát és akik közül ön most is többeket ajánlott: milyen csatákat nyertek meg?

A két legfontosabbat biztosan: a hálapénz eltörlését és a béremelést. Ez a magyar bérrendszerben példátlan mértékű emelés volt, amit természetesen lassan majd korrigálni kell és inflációkövetővé is kell tenni. A másik, ami szintén alapkövetelése volt a kamarának, az a hálapénz eltörlése. A hálapénz volt az a legfontosabb rendszerelem, ami mindent átszőtt, ami gátja volt bármilyen korszerű működésnek. A hálapénz nem pénzügyi, hanem-szervezeti kulturális- hierarchikus probléma, ami gátolt minden olyan folyamatot, ami a normális egészségügy irányába megy. A tiltását, bűncselekménnyé nyilvánítását nagyon fontos eredménynek tartjuk. Amiben még sikereket értünk el, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény negatív következményeinek mérséklése.

Ezt ugyan nem tudtuk hatálytalanítani, de rengeteg részkérdést sikerült finomíttatnunk vagy eltöröltetnünk. Ezt szoktam úgy mondani, hogy szögletre mentettünk egy csomó dolgot. Eredményt értünk el a kirendelések és a személyes közreműködői jogviszony szabályaiban. Az utóbbi foglalkoztatási formát a törvény megszüntette volna, s ugyan továbbra is rendre mindig csak ideiglenesen hosszabbítják meg ezt a lehetőséget, de létezik. Ez nemcsak a kollégáknak fontos, hanem azért is, mert enélkül a jelen intézményi szerkezetben nincs működő egészségügy. Ugyanis nincs annyi szakember, amennyivel biztonságosan elláthatók a betegek, ha az orvosok és a szakdolgozók kizárólag alkalmazottként, egyetlen munkahelyen szolgálati jogviszonyban dolgozhatnának. Ugyanígy a törvényben benne volt, és azóta is többször visszahozták a mínusz 20 százalékos béreltérítés lehetőségét. Eddig ezt sikerült kivédenünk. A kamara mindig azt mondta, ha egy minőségbiztosítási rendszerbe ágyazottan van teljesítményértékelés, akkor ahhoz lehet differenciálást kötni, de ösztönzésként és nem büntetésként. Ha megegyeztünk, hogy ez a bértábla, akkor a mínusz 20 százalék értelmezhetetlen. A törvénynek alapelve és rejtett célja volt, hogy aki belép a szolgálati jogviszonyba, az kapja meg a bértábla szerinti összeget, mert ez nem orvosi bértábla, hanem a szolgálati viszony alá tartozók bértáblája. Ezzel az ígérettel akartak mindenkit beterelni a jogviszony alá.

Szerencsére a kormány is belátta, hogy őket nem lehet kényszeríteni a törvény alá. És azt is, hogy a korszerű egészségügy alapellátás központú, viszont lesznek olyanok, akik felállnak, elmennek nyugdíjba, ha lényegesen rosszabb a bérük, mint a szolgálati jogviszonyban dolgozó orvosoké. Kemény, eredményes csatája volt a kamarának, hogy az alapellátásban dolgozó fogorvosok és háziorvosok egy nagyjából a bértáblának megfelelő kompenzációs összeget kapjanak. Fontos eredmény az is, hogy az előző időszakban elszürkült, a szakmai közéletben eljelentéktelenedett orvosi kamarát sikerült megint láthatóvá tenni, társadalmi ismertséget és elismertséget szerezni. Szakmai kapcsolatokat alakítottunk ki, megrendeztük a kamara első kongresszusát. Addig a Magyar Orvosi Kamara volt az egyetlen olyan szakmai szervezet, aminek nem volt kongresszusa.

Ezzel aztán vége is lett, mert a kormány megszüntette a kötelező tagságot...

De nem ezért szüntették meg… Azért tisztázzuk, hogy hirtelen felindulásból és aljas indokból elkövetett törvénykezés szüntette meg a kötelező tagságot. Az, amit a törvény indokolásában leírnak, hogy miért van szükség erre a törvényre, az nettó hazugság, valótlan tény állítása. A kamara pert indított jó hírnév megsértéséért a jogszabályt benyújtó Semjén Zsolt ellen. Ezt a pert a bíróság befogadta, tárgyalási időpontot még nem tűzött ki. És ugyanígy fordultunk az Alkotmánybírósághoz is a törvény megsemmisítését kérve.

Mi tényleg nem fenyegettünk meg senkit, összesen egy etikai eljárást kezdeményeztünk, és azt sem ügyeletet nem vállaló háziorvos ellen. Az etikai eljárást pedig vagy lefolytatták volna, vagy nem. Ráadásul ennek az etikai eljárásnak a törvény indokolásában leírtakkal ellentétben nem lehetett volna a következménye kizárás, foglalkozástól való eltiltás. Bár mindez nem volt barátságos lépés a másik oldaltól, nem jelenti azt, hogy innentől kezdve nulla szakmai együttműködés van a kamara és a kormányzat között. Az alapellátás fejlesztésére létrehozott munkacsoport munkájában részt veszünk, azóta delegáltunk tagokat egyéb szakmai bizottságokba is. Ugyanígy Pintér Sándorral is le tudtunk ülni tárgyalni a nyáron, és a miniszter úr abszolút komolyan vette a dolgot. Azt hittük, hogy Pintér Sándorral és mondjuk Takács Péterrel fogunk találkozni, ehelyett ott volt az ágazat teljes felső vezetése, és az is látszott, felkészültek az anyagainkból. A végén azzal jöttünk el, hogy a továbbiakban milyen szakmai témákban kér a miniszter a kamarától javaslatot.

Ön már érti, hogy miért adott ennyire durva választ a kormány, a februári küldöttgyűlés követeléseire?

Igen. Egy egészségpolitikai fórumon értettem meg. A kulcsmondatot Újlaki Ákos, a Boston Consulting Group ügyvezető partnere fogalmazta meg, amikor arra kérdésre, hogy mi kell egy sikeres reformhoz, azt válaszolta: lehet itt a részletekről vitázni, de a legfontosabb, valakinek tudnia kell, hogy mit akar, és ezt el kell határozni. Ezek után kell egy erős, legfelsőbb szintű legitimáció, és ezt tűzzel-vassal keresztülvinni, eltakarítva mindent az útból. Az alapellátási ügyelet indításánál a kormány látta, hogy van erő és cselekvőképesség a kamaránál, azaz meg tudunk akadályozni folyamatokat. Tehát az orvosi kamarát el kell takarítani az útból, fel kell számolni, vagy legalább ellehetetleníteni.

Bárki nyeri is meg ezt a választást, visszarendeződhet-e a köztestület arra a sokak által feudális működtetésűnek tartott rendszerre, amely a kamara korábbi időszakát jellemezte?

Mi a szakma igényére reflektáltunk, a kollégáknak volt igénye egy másfajta, komolyabb érdekvédelmet folytató, a tagokért határozottan kiálló kamarára. Ez szerintem nem szűnt meg. Így a következő vezetésnek, ha a legitimációját akarja megtartani, akkor hasonló módon kell működnie. Abban lehetnek érdemi nézetkülönbségek, hogy milyen viszonyt kell a kormányzattal ápolni. Vannak, akik azt mondják, hogy nem kellett volna annyit hőbörögni, ennyire markánsan kiállni a tagok érdeke mellett, mert íme, beszántották a kamarát. Erre egyrészt az a válasz, hogy most több aktív tagja van a kamarának, mint a kötelező tagság alatt, ami persze nem jelenti azt, hogy több tagdíjfizető tagja is lenne, de mint kamara, most erősebbek, nagyobbak vagyunk, nagyobb legitimációval. Nem bántani akarom az egyéb kamarákat vagy a Cser Ágnes-féle szakszervezetet, amelyek kevésbé voltak konfrontatívak mint mi, de mégsem lehet azt mondani, hogy például az ápolói béremelés az nagyobb lenne, mint az orvosoké. A besimuló, vagy konfrontáció-kerülő taktika semmilyen eredményt nem hozott. Ezzel együtt az általam vezetett elnökség mindig ügyelt a politika semlegességre. Ez igaz volt a külső megjelenésben is de a a kamara életébe sem engedtük betüremkedni a politikát. Folyamatosan a szakmai érdekvédelmi és szakmapolitikai kérdésekre koncentráltunk. Remélem ez így marad.

Azt még mindig nem tudom: mitől ment el valójában a kedve a kamara vezetésétől?

Szeretnék visszatérni a saját életembe, fotózni, színházba járni és szabad civilként azt posztolni, ami csak jól esik...