család;KDNP;munka;szabadság;

2023-11-22 12:12:00

Másképp adná ki a gyerekek után járó pótszabadságot a KDNP

Január elsejétől lépne életbe az új szabály. 

„A munkáltató a pótszabadságot és a szülői szabadságot a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban adja ki, amelyre vonatkozó igényét a munkavállalónak legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie” – olvasható abban a törvényjavaslatban, amelyet három kereszténydemokrata országgyűlési képviselő nyújtott be.

A Nacsa Lőrinc, Simicskó István és Hollik István trió által jegyzett előterjesztés szerint a változtatásra a munka és a családi élet közötti összhang elősegítése érdekében van szükség. 

A gyermekek után járó pótszabadságot a munkáltató a munkavállaló által megjelölt időpontban köteles kiadni azzal, hogy ekkor is érvényesül az az általános szabály, mely értelmében a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a pótszabadság kiadását legfeljebb hatvan nappal elhalaszthatja, illetve a megkezdett pótszabadságot megszakíthatja – indokolnak a politikusok.

A módosítás január elsejétől lépne hatályba.