Tizenhárom év után már az is kezdi világosan látni a NER, pontosabban a kormányfő természetét, aki szürkehályoggal jött a világra 2010 körül. Aki nem, azzal Agyarország kormányfője érteti meg, hogy ebben a rendszerben csak kétfajta szerep létezik: az alattvalóé és az ellenségé. Az ellenségnek a NER titokban örül, mivel van kivel harcolnia, ezért gyakran kíméli, hagy belőle holnapra is.
Az ellenálló ugyanis a mélymagyarság egyik fő alkotóeleme: az ország ugyan Szent Istváné és Szűz Márié, ám a szíve mélyén itt mindenki Koppány. Az ellenálló kell, mint kolbászba a csípős paprika, sörre a hab, csak persze ne legyen belőle túl sok. És a NER ura titokban irigyli is, hogy az ellenállónak van valami lehetősége a valódi harcra, van tétje a nyakasságának, míg ő hosszú évek óta jobbára csak valós veszély és kockázat nélküli papírcsákós kamuküzdelmeket folytat egy seregnyi testőr mögül, meg lázadó rockert játszik egy svábhegyi luxusvillából. Közben meg látványosan unatkozik a talpnyalói között, akiket titokban gyűlöl, őket okolva a korai öregedéséért. Innen nézve lehet megérteni, mi történt L. Simon Lászlóval, vagy éppen most a Honvédszakszervezettel.
L. Simon László látványos megalázása az ázsiai autokrataként coming outoló NER-vezér üzenete a párt maradék értelmiséggel, polgársággal kokettálóinak: nix ugribugri, ti is csak meztelenül születtetek és egy csettintésre repültök pucér fenékkel a hóra. A valaha volt, létező leglojálisabb szakszervezet, a Honvédszakszervezet egy tollvonással való kivégeztetése pedig az államszervezet dolgozóinak szól: vége a demokráciásdinak, a szakmaiaskodó együttműködősdinek. Az államnak dolgozni szolgálat, a szolgálat lényege meg, hogy mindenki kussolva hajtson végre, amit odafent elhatároztak, slussz. Ebbe az államkoncepcióba „szakmai érdekképviselet” alatt legfeljebb ilyen fasiszta-hivatásrendi izék férnek bele, ahol a megyéspüspöknek magyarázhatják a bakák, hogy nincs túlórapótlék, az meg elmond két üdvözlégyet.