labdarúgás;gól;EB-selejtezők;magyar labdarúgó-válogatott;Szoboszlai Dominik;

Szoboszlai Dominik Montenegró elleni gólját választották a forduló legszebbjének az Eb-selejtezőn

Elnyerte a nemzetközi nézőközönség tetszését is a bravúros lövés.

„Szoboszlai megállíthatatlan” – posztolta az UEFA az X-re átkeresztelt Twitterre, hozzátéve, lenyűgöző mutatványát választották a szurkolói szavazáson az EB-sejeltezők tizedik meccsnapjának legszebb góljául.

Szoboszlai Dominik két gólt is lőtt a Montenegró elleni, Puskás Arénában játszott meccsen, másfél perc különbséggel, amivel ráadásul meg is fordította a mérkőzés állását. A mostani szavazáson győztes találata kevéssé meglepő módon az első, 66. percben szerzett gólja lett, amikor is előbb kiosztott egy kötényt, villámgyorsan végrehajtott egy másik cselt, majd négy védő és a kapus között határozottan betessékelte a labdát a jobb alsóba.

Mint arról beszámoltunk, Szoboszlai Dominik két gólja után Nagy Ádám 93. percben szerzett találata biztosította be a Montenegró elleni eredményt, miközben a védelemre sem lehetett különösebb panasz, legalábbis, ami Dibusz Dénest illeti, aki több alkalommal is egészen parádés hárításokkal villant meg.

A telt házas Puskás Arénában aratott sikernek köszönhetően a magyar válogatott 12 találkozóra növelte veretlenségi szériáját. Legutóbb 2000 márciusa és 2001 áprilisa között volt ilyen jó sorozata a címeres együttesnek, teljes naptári évet pedig 1976 után sikerült ismét veretlenül zárni.