Videó;Budapest;polgármester;interjú;IX. kerület;Baranyi Krisztina;

Baranyi Krisztina: Egyelőre nem akarok főpolgármester lenni

A ferencvárosi polgármester szerint az ellenzék a fővárosban csak saját magát tudja megbuktatni, őt pedig azután kiáltották ki az FTC legnagyobb ellenségének, hogy először beszélt Kubatov Gáborral. Videóinterjú.

A közvéleménykutatások eredménye azt mutatja, hogy a fővárosban talán még nagyobb az ellenzéki többség van, mint 2019-ben. Ezt egyetlen módon lehet elbukni: ha az ellenzék saját magát megbuktatja – jelentette ki Ferencváros független polgármestere a Népszavának adott interjújában. Baranyi Krisztina az előválasztást egy nagyon jó politikai innovációnak tartja, s ha úgy alakulna, akkor ismét megméretné magát. Eddig a Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kivételével már mindegyik ellenzéki párt támogatásáról biztosította a jövő évi önkormányzati választáson.

Saját polgármesteri ténykedésével kapcsolatban azt mondta, a jobboldali szavazók tartottak tőle, de később közülük többen is a köszönetüket fejezték ki neki.

– Látszott a számokon is, hogy jobboldalak is szavaztak rám a választásokon, de azt gondolom, hogy az ő elvárásaiknak is meg tudtam felelni az elmúlt négy évben

– fűzte hozzá Baranyi Krisztina.

Részlet a videóinterjúból.

Kérdésünkre kitért arra is, hogy milyen viszonyban van a Ferencvárosi Torna Clubbal, illetve annak vezetőjével, Kubatov Gáborral, aki a Fidesz pártigazgatója is. Baranyi Krisztina felidézte, hogy megválasztása után találkoztak, a kormánypárti politikus pedig a klubjának feltétlen tisztelettel adózó vezetőt kereste benne. Ilyen volt az előző, a fideszes Bácskai János is, aki úgy „tömte” évi százmillió forinttal az FTC-t, hogy semmiféle elvárást nem támasztott érte cserébe.

– Én ezen szerettem volna változtatni, úgyhogy elmondtam Kubatov Gábornak, hogy természetesen szeretnénk együttműködni az egyesülettel, de nem abban a formában, ahogy eddig történt. Azóta én vagyok az FTC legnagyobb ellensége – fogalmazott a jelenlegi polgármester. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a történtek után a fideszes politikus beadott egy törvénymódosítót, amely szerint a Groupama Arénának nem kell építményadót fizetnie, egyedüli stadionként egész Magyarországon.