18+;erőszak;Kemecse;Nyíregyházi Törvényszék;

2023-11-30 12:45:00

Megúszta az életfogytiglant a kemecsei rém, a bíróság szerint nem gyilkolni akart

Megvakított áldozatához mentőt kellett hívni az ítélethirdetés után. 

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és személyi szabadság megsértése bűntette miatt, többszörös erőszakos visszaesőként húsz év fegyházbüntetésre ítélte a szemkinyomós kemecsei rémet a Nyíregyházi Törvényszék - tájékoztatott a bíróság. 

Mint korábban mi is hírt adtunk róla Gy. Attila többször is összeveszett szerelmével. L. Gabriellával, akit tavaly februárban békülési szándékkal keresett fel Kemecsén. A férfi azonban indulatos lett:  

Később amikor magához tért, akkor sikerült felállnia és visszajutnia a házuk közelébe, miközben folyamatosan segítségért kiabált. 

Azonnal kórházba szállították, ott megoperálták, azonban a látását már nem lehetett megmenteni, sérülése maradandó fogyatékossággá báét. Azzal, hogy kitépték a szemét, fertőzés miatt közvetett életveszélyes állapotot idézett elő.

A bíróság az orvosszakértő, az asszonyt megtaláló tanú, valamint Gy. Attila vallomása alapján úgy találta, hogy a férfit nem a gyilkolás szándéka vezette, így az ellene különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett kísérletének vádja alól felmentette. Az ügyészség korábban életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott. 

Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlott enyhítésért, a vádhatóság képviselője pedig három nap gondolkodási időt kért. Másodfokon a Debreceni Ítélőtábla fog döntésthozni.

Blikk szerint L. Gabriella is jelen volt az ítélethirdetésen. Az ítélethirdetés után az őt támogató fivérével együtt zokogásban tört ki, el kellett hagyniuk a tárgyalótermet. A nő epilepsziás rohamot kapott, a mentőt hívták hozzá. 

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája ide kattintva érhető el.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Online bántalmazás vagy visszaélés esetén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által működtetett Internet Hotline internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálathoz bárki tehet bejelentést a bejelentőfelületen keresztül.