A magyar kormány minden apró jó hírt az égig magasztal, hisz közeledik az év vége, amikor legalább két hitelminősítő (az S & P és a Fitch Ratings) is felülvizsgálja Magyarország korábbi adósbesorolását.
Ahogy az ultiban fogalmaznak, az egyik jó hír az ultisoknak, a másik a betliseknek. A meglehetősen tájékozatlan magyar honfitársaink az ultisok: a kormány nekik azt szánja, hogy a tavalyi év (2022) novemberéhez képest, amikor a fogyasztói árak emelkedése 25 százalék volt 2021 novemberéhez viszonyítva, a romlás már csak „egyszámjegyű”, azaz lement – ha csak körömfeketényivel is – 10 százalék alá. Igaz ugyan, hogy az árak ezzel együtt is a 2021-esekhez képest még mindig horribilisan magasak (annak 128 százaléka), de ezt a népek „csak” érzik, és nem értik, miért van ez így, ha az árak „csak” 10 százalékkal nőttek.
A betliseknek a kormány azt a másik jó hírt tálalja, hogy a négy negyedéven át tartó gazdasági visszaesés (egy év alatt -2,4 százalék) megállt, mert az utolsó negyedévben az előző negyedévhez képest már majdnem egy teljes százalék a növekedés. Ami persze egész évre vetítve továbbra is gazdasági visszaesés (kb.- 1,2-1,3 százalék) ám már van remény, hogy a visszaesés nem kapitális mértékű.
MINDEN CSÚSZIK LEFELE... Már nem ennyire jó hír, hogy az Európai Uniótól az új hétéves (2023-2030) költségvetésből meg a Helyreállítási Alap kölcsönéből és támogatásából várt pénzt idén még nem lehet ténylegesen lehívni. Mivel a pénz nem érkezik, így az erre a várományra tekintettel kifizetett előlegek a pénzforgalmi hiányt biztosan, de még az eredményszemléletű hiányt is növelik.
Az állami beruházásokat sorra törölték az uniós transzferek hiányában, beleértve a Modern Városok program folytatását. Emiatt a beruházások mértéke változatlan, azonos az előző évivel, pedig az árak (a túlárazás nélkül is) legalább 17 százalékkal magasabbak. A támogatott lakásépítés üteme is visszaesett; a drágulás miatt mérséklődő kereslet nyomán nincs értelme a feldolgozóipari kapacitásokat bővíteni, így a beruházások szárnyalása elakadt - még a környezetet kockáztató akkumulátorgyárak építésével együtt is -, sőt 15 százalékot meghaladó a csökkenés mértéke.
Elakadt a termelékenység növekedése is. A gazdasági bizonytalanság és a rendkívül magas áremelkedés miatt pedig a második karácsony köszönt ránk, amikor a kiskereskedelmi vásárlás volumene nem, legfeljebb az értéke (árösszege) nő. Nem véletlen, hogy soha annyi kis üzlet, vendéglátóhely, panzió nem zárt még be, mint eddig az idén. Legfeljebb az tűnik kedvezőnek, hogy a gazdaság visszaesése ellenére a munkanélküliség viszonylag alacsony: az európai általános munkaerőhiányt kihasználva honfitársaink tömegei visszatódultak Nyugat-Európába, a kimutatott foglalkoztatás - velük is számolva - magas.
Azon sem lehet csodálkozni, hogy az államháztartás hiánya a valaha tervezett szintnek (GDP arányosan 3,9 százalék) legalább a másfélszerese (kb. 6 százalék) lehet, így valóban tornászmutatvány kell ahhoz jövőre, hogy a hiány a 3 százalékos mérték alá kerüljön. Jövőre már nincs felmentés a túlzott deficit eljárás alkalmazása alól, ha a hiány meghaladná a 3 százalékot, ami 2020-tól a Covid ellensúlyozása érdekében lehetséges volt.
A magas infláció ugyan felpuffasztotta a nominális GDP nagyságát is, az államadósság ennek ellenére sem csökken, hanem nő (a GDP 73,9 százalékáról 75 százalékra). A növekvő hiány, a szépen hízó adósság és a romló mutatók miatt emelkedő kamatszint hatására a költségvetés kamatkiadásai 2976 milliárd forintról 3320 milliárd forintra nőttek. Hálát kell adnunk a sorsnak, hogy a növekvő kamatkiadások (a GDP 4 százalékáról 5 százalékra) nem eszik meg egészen a gázár - azaz rezsi- - támogatás pénzét, mert a gázárak egyelőre jóval alacsonyabbak (legalábbis Rotterdamban, a jegyzések alapján, de nem Moszkvában), mint tavaly. Csak Putyin zsebe hízik jócskán.
A jövőre várható államháztartási folyamatok nem sok jóval kecsegtetnek, mert a strukturális (a tartós szerkezeti tényezők által determinált) hiány mértéke Orbán villámló tekintete ellenére nem csökken a stabilitás eléréséhez szükséges 1 százalékos mínuszra, hanem marad GDP 3 százalékánál. Ez azt jelenti, hogy az idei inflációt (éves átlag 15 százalék) el nem érő jövedelempótló támogatások (+6 százalék) az éhenhalásra ítélt szegényeket további megszorításokkal fenyegetik, és a kivérzett ágazatok (oktatás, szociális ellátás, egészségügy) bizony „tovább hasadnak”. Csak a fegyverkezési költségek, a haverok feltőkésítésének összege és a hatalmas deficit, meg a hólabdaként növekvő adósság finanszírozása miatti kamat kiadásai növekednek.
A MAGYAROK JÓLÉTE. Közismert, hogy Orbán újraválasztása érdekében 2022 I. negyedévében a „mindent bele” volt a jelszó. Ennek köszönhető, hogy a reálkeresetek 2022 februárjában a 21,1 százalékos emelkedéssel csúcsot döntöttek, aminek persze egy évvel később, idén, 2023. I. negyedévében megjött a böjtje. A 25 százalék fölé ugró fogyasztói áremelkedés miatt a reálkeresetek éppen egy évre rá 19 százalékkal csökkentek. Ráadásul az egyszer hopp, máskor kopp folytatódik, mert a fejlett országokat tömörítő OECD statisztikája szerint egyedül Magyarországon mérséklődtek egy év alatt a reálkeresetek több mint 2 százalékkal.
A tavalyi kiugró jövedelem emelkedés persze korántsem volt egyenletes, mert valójában a gazdagok (a legmagasabb jövedelmű ötöd) jobban tudták növelni a kereseteiket. Ennek tudható be, hogy az úgynevezett S80/S20 mutató (a legmagasabb jövedelmű 20 százalék és a legalacsonyabb jövedelmű 20 százalék jövedelmeinek egymáshoz viszonyított aránya) a 2021. évi négyszeresről 2022-ben 4,5-re ugrott, és a jövedelemegyenlőtlenség másik mérőszáma, a Gini index is 27,4-ról 29-re nőtt - a KSH szerint. Ezt nem is lehet csodálni, hiszen a leggazdagabb magyarokról (becsléssel) készült kiadvány szerint az első tíz leggazdagabb magyar 2022-ről 2023-ra több mint 30 százalékkal növelte vagyonát. Köztük is kirívóan gazdagodtak Orbán oligarchái (Mészáros, Szíjj, Garancsi, Jászai Gellért, Jellinek, Tiborcz), akiknél a gazdagodás mértéke meghaladta a 40 százalékot.
Az elmúlt két év (2022-2023) fényesen visszaigazolja, hogy mennyire igaza volt Orbán Viktornak, amikor kiadta a jelszót: „Magyarország legyen a magyaroké!” Persze kérdés, hogy a neveket és a tulajdonviszonyokat jótékonyan elrejtő tőkealapok mögött valóban magyarok rejtőznek-e, de azért aki keres, az talál (pl. Átlátszó portál).
Az azonban nem kérdés, hogy Orbán a magyarok alatt saját magát és pereputtyát értette. Mert valóban, az adófizetők pénzét nem kímélve, az állami nagybankok kockázatvállalására apellálva, Orbán személyes győzködését is figyelembevéve sikerült az Auchan 47 százalékát (Jellinek), a Vodafone 100 százalékát, a valahai Vitézy-féle horvátországi Hvar sziget nagyszállodáját, a magyar autópályák 35 évre szóló koncesszióját megszerezniük Orbán vazallusainak.
A Baross Gábor Tőkeprogram, a turizmust támogató Kisfaludy pályázat pénzei, a Magyar Fejlesztési Bank hitelei révén Tiborcz István (a Válasz online gyűjtése szerint) több mint 30 darab nagy értékű ingatlanra tett szert, így Budapesten a Dorothea Hotelre, a Gellért Hotelre, a Sofitelre, a D8. Dorottyára, az Adria-palotára, a MÁV irodákra, az Alkotás Pointra, az IBS office-ra, Tokaj-Hegyalja néhány udvarházára, köztük az Andrássy, a Patrícius birtokra, a turai kastélyra, a Grandhotel Galyára, a Mövenpick Szántód hotelre, a Port Hotel Hévízre, a sárvári Modero Health Hotelre, stb. És akkor még nem is esett szó a legújabb találmányról, a frissiben bevetett, új letelepedési kötvényekről, amelyek révén éppen a királyi vej ingatlanalapjai gazdagodhatnak.
HAZA- ÉS CSALÁDSZERETŐ KORMÁNY. A Fidesz nemrégiben tartott tisztújító kongresszusán szívesen látott vendég lehetett volna maga Kádár János is. Az ő szájából igazán hitelesnek tűnt volna, hogy „belpolitikai helyzetünk szilárd”, vagy ahogy Orbán fogalmazott: „a kormányban és bennem is van még szufla bőven”, vagy ,„a legjobb korban vagyok”, vagy „menet közben nem cserélünk lovat, különösen ha jó irányba húz.", vagy „a kongresszusnak jelentem, hogy a kijelölt célokat elértük”.
Persze, azért Orbán sem bontotta ki az igazság minden részletét, bár említette, hogy az Uniótól még nem kaptunk pénzt, ezért azt a "pár eurót még be kell hajtani" rajtuk. Azt is mondhatta volna akár a hatalomhoz az utolsó percig ragaszkodó Kádár is, amit a 2024-es választásokra készülve Orbán megfogalmazott: „A legjobb elől menni - ugyan ott a nagy golyózápor, de onnan látni legjobban.”
Ha visszatekintünk Kádár dicstelen bukására, jól emlékszünk, mennyire rettegett attól, hogy egyszer előkerülnek uralomra jutásának és hatalmon maradásának cselekedetei; hogy mennyire küzdött a saját rémképeivel (mint Orbán Gyuri bácsival); hogy hajtogatta Kádár, hogy „az az ember” (Nagy Imre) magának köszönhette végzetét.
Pedig Kádárnak csak a saját szabadlábon maradásáért kellett a saját lidérceivel küzdenie, szemben Orbánnal, akinek dinasztiaalapítóként, egy (bűn)szövetségbe forrt, zsákmányszerző csoport vezetőjeként kell a megszerzett jószágot biztonságba helyeznie.
Ebben a csendes évben Orbán és csoportja a legnagyobb hazaszeretet tanúsították: haza szerették vinni, ami csak a kezük ügyébe került. A (bűn)szövetségbe forrt tagok kormánya egy percig sem tévesztette össze a haza javát és haza javait. Ráadásul nemcsak hazaszerető, de családszerető kormányt is működtettek, amelyik minden támadással szemben megvédte azt, aki hozzájuk szegődött, akár vérszerinti, akár fogadott politikai családtagként szerzett vagyont, jövedelmet, befolyást, vagy éppen állást - gondolva arra is, hogy a jövedelem- és vagyonszerzést a törvények betűje legitimmé tegye. Addig hajlították a törvényeket – ha kellett, a veszélyhelyzeti kormányzás végtelenbe történő elnyújtásával –, hogy formálisan ne legyen támadható, ha családtagjaik megszereztek szinte mindent, Tokaj szőlővesszeitől a Kunság ért kalászt lengető földjein át, egészen addig „merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának”.
És ezt a haza- és családszerető kormányzást imádja „a nép, az istenadta nép, / Ha oly boldog-e rajt / Mint akarom, s mint a barom, / Melyet igába hajt?”
Mert Magyarország csendes, újra csendes….
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.