Németország;Magyarország;Ukrajna;fegyverek;hadiipar;fegyvergyártás;Rheinmetall;orosz-ukrán háború;

Megszólalt a német cég, Ukrajna akár Magyarországon gyártott harckocsikat is kaphat

Az első tíz Lynx jármű gyártása már zajlik Ukrajnával koprodukcióban Németországban, illetve Magyarországon – jelezte Armin Papperger, a Rheinmetall csoport vezérigazgatója.

Egy hónappal Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnök megállapítása után, miszerint az állóháborúvá alakult orosz–ukrán konfliktusból csak új technológiák gyors elsajátítása jelenthet kiutat, Ukrajna közel került ahhoz, hogy a legkorszerűbb német harckocsikra tegyen szert, akár a Magyarországon már gyártásban lévők közül.

Armin Papperger, a Rheinmetall csoport vezérigazgatója a WirtschaftsWoche című lapban szombaton megerősítette, arra számít, hogy legkésőbb jövő év elején aláírják a szerződést a kijevi vezetéssel a Fuchs kerekes páncélozott szállítóharcjármű és a Lynx lánctalpas gyalogsági harcjármű ukrajnai gyártásáról. Azt szeretnék, mondta, ha 6-7 hónappal később elkészülhetne az első Ukrajnában gyártott Fuchs, a Lynx pedig 2025 nyarán követhetné.

Az új harcjárművek Ukrajnának szállítását azonban már jóval korábban szeretné megkezdeni. – Az első tíz Lynx gyártása már zajlik Ukrajnával koprodukcióban itt Németországban, illetve Magyarországon. Egy felfutási fázis után pedig hamarosan abban a helyzetben leszünk, hogy e harcjárművek jelentős részét teljes egészében Ukrajnában gyárthatjuk – számolt be a vezérigazgató. A berlini kormány jelezte, hogy megadja a gyártáshoz szükséges kiviteli engedélyt.

A szokatlanul rövid átfutást Armin Papperger azzal magyarázza, hogy Rheinmetall már most Ukrajna legnagyobb hadiipari partnere: 2022-ben mintegy 900 millió euró értékben kapott megrendeléseket, 2023-ban pedig ezek volumene mintegy 2,5 milliárd euróra emelkedett. A páncélosokat szervizelni is Ukrajnában fogják Németországban kiképzett ukrán szakmunkások. Mint mondta, nem építenek új gyárakat Ukrajnában, hanem meglévőket fognak bérelni és átalakítani, olyanokat, amelyek „az elmúlt két háborús év tapasztalatai alapján elég jól védettek”.

A Rheinmetall Lynxeket gyártó zalaegerszegi üzemét augusztusban adták át. Magyarország elsőként fogja hadrendbe állítani ezt az Európában legmodernebbnek tartott, fejlett elektronikával felszerelt gyalogsági harcjárművet a Magyar Honvédség haderőfejlesztési programjának keretében. A német konszern tavaly márciusban közös céget alapított a Jászai Gellért tulajdonában lévő 4iG Csoporttal, amellyel az IT-szolgáltatás, a gyártási digitalizáció, a harctéri magánhálózatok, a védelmi erők digitalizációja, valamint az űrtechnológia területén látnak közös üzletfejlesztési lehetőségeket.