Egyre több helyről hallani az úgynevezett KRÉTA-csalásokról, a meg nem tartott órák csalárd igazolásáról, a gyermekmegőrzés szakszerű helyettesítéssé kozmetikázásáról. Ha énektanár tartja meg a földrajzórát, biológus meg a matekot, aligha tudja pótolni a képesített szaktanár felkészültségét. Legjobb esetben elolvastatja a tankönyvből az anyagot, és próbálják közösen értelmezni. Rosszabb esetben rászól a gyerekekre, hogy ne zajongjanak, és belemerül a mobiltelefonjába. Ha a nyilvántartásba ilyen esetben mégis szakhelyettesítés kerül, az megtévesztés, a tanulók, a szülők, az ellenőrző rendszer becsapása. Ez már rendszerszintű hamisítás, amely az iskolaigazgató, sőt az illetékes tankerület tudomásával történik.
De van más is. Kisvárosi tanár ismerősöm mesélte, hogy iskolájukban olyanok kezdtek el tanítani, akik júniusban érettségiztek a helyi gimnáziumban. Beiratkoztak egy pedagógusképző intézmény levelező tagozatára, és szeptemberben már meg is kezdték a munkájukat az általános iskolában, minden elméleti és gyakorlati felkészítés nélkül. Ezt ugyan a köznevelési törvény 2012. szeptember 1-től kifejezetten tiltja, de, ahogy mondják, a szükség törvényt bont.
– Pedig ez a város legjobb iskolája – mondom.
– Csak volt – javít ki csüggedten. Aztán hozzáteszi: még az a szerencse, hogy sikerült rábeszélni egy hetven fölötti nyugdíjas kollégát, tartsa meg a matematika- és fizikaórákat. Tudjuk persze, ez ideiglenes megoldás. Egy hetven feletti ember már nehezen bírja a hangos, izgő-mozgó gyerekeket, bármikor bedobhatja a törülközőt. Az óraadó kolléga különben is tényleg csak az órákat tartja meg, nem vonható be egyéb iskolai tevékenységbe. A kirándulások, múzeumlátogatások szervezése és lebonyolítása, a tanulókkal való egyéni foglalkozás, a kapcsolattartás a szülőkkel az egyre fogyó számú főállású pedagógusra marad.
A tankerületet az efféle problémák nem foglalkoztatják. Ebben a városban – és bizonyára nem csak itt – a helyi fideszes vezetés családtagjaiból kerül ki a közoktatás szervezőinek és ellenőzőinek testülete, ők elegáns irodákból, remek fizetéssel, csekély hozzáértéssel, de annál nagyobb testületi gőggel látják el feladatukat. Már amit annak gondolnak.
Az iskola meg csak eldöcög alapjáraton. A KRÉTA-ba beírják, amit kell. Lesz osztályozás és bizonyítvány is. A szülők egy része talán észre sem veszi, lesz, aki panaszkodik, aki pedig igényes és megteheti, az magántanárt fogad.
A Belügyminisztérium környékén nyugtalanságnak nincs jele. Nyilván Asimovval értenek egyet: "A probléma megoldásának legkönnyebb módja, ha nem veszünk róla tudomást." Rétvári államtitkár mosolyogva mondja: a képesítés nélküli nevelők száma egy százalék alatt van. Tehát csak minden századik. Még ha igaz lenne is, sok lenne. De ez megint csak a közoktatásban foglalkoztatottak összlétszámára vonatkozik, beleértve az óraadókat is. Informatívabb lenne, ha azt közölnék, az összóraszám hány százalékát tartják meg képesítés nélkül. Nem várok pontos választ, hiszen, mint láttuk, már az iskolai kimutatás sem igaz.
A múlt század hatvanas, hetvenes éveiben falusi iskolákban még előfordultak képesítés nélküli nevelők, városokban az ilyen rendkívül ritka volt. Gyakorlott szaktanárokra bízták őket, sok közülük később becsületesen elvégezte a főiskolát, az egyetemet, évtizedekig tanított, nevelt. Voltak persze, akik átmeneti megoldásnak gondolták az iskolát, s otthagyták, amint lehetett.
Közben azonban nagyon átalakult az iskola társadalmi környezete. A tanár már nem az ismeretek egyedüli forrása, mint régen. Könyvek, lexikonok állnak rendelkezésünkre, ha utána akarunk nézni valaminek - az utóbbi évtizedekben pedig megnyílt az internet gazdag világa is. A pedagógus a modern pedagógiai felfogás szerint a tudásszerzés irányítója, menedzsere. Ennek a pályaképnek a középiskolából frissen kikerültek még kevésbé felelnek meg, mint az időközben elavult ismeretforrásénak.
Felteszek egy demagóg kérdést: melyik értelmiségi pályán (orvos, mérnök, közgazdász) alkalmaznának valakit pusztán érettségivel? Ha pedagóguskörökben hoznám ezt szóba, azt válaszolnák, hogy egyikben sem; az pedig, hogy tanárként mégis alkalmaznak ilyeneket, azt mutatja, mennyire lebecsülik a pedagógiai ismereteket. A pedagógusit, ebből is látszik, nem is tartják értelmiségi szakmának.
Második kérdésem csak ennyi: hogyan tudják a képzettség nélküli nevelők felkészíteni tanítványaikat a felsőoktatásra, az értelmiségi létre, ha ők maguk nem azok?