1. Egy rémes vasárnap
Minden szar ebben az országban, de a vasárnapoknál tényleg nincs rosszabb, morogta Kecskés Izidor, a Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer-ellenes Osztályának tisztje, és jókorát szippantott az íróasztala üveglapjára skiccelt kokaincsíkból. Megtörölte az orrát, és elhúzta a szalagfüggönyt. Szinte megütötte a kintről beömlő nap ereje. Az utcák üresek voltak, a fák levelei elszáradva lógtak az ágakról. Két hete hőségriadó volt érvényben.
Izidor éppen egy ilyen ernyedt délutánon eresztett golyót a tévéjébe, amikor Tünde, akkori barátnője és élete szerelme bejelentette, hogy szakít vele. Ezen már nem kell osztozkodnunk, mondta, miután meghúzta a ravaszt, és kisétált a lakásból. A koszos tányérokat még nem pakolták el, a bableves a lekapcsolt főzőlapon hűlt. Kint harmincöt fok volt, és Felipe Massa éppen átvette a vezetést az aktuális Forma–1-es futamon. Alig egy éve történt.
Megmozgatta a céges laptopjára csatlakoztatott egeret. A képernyőn felvillant az Outlook levelező kék-fehér ablaka. Nem érkezett új üzenet. Átkattintott a Skype-ra. Egyetlen kollégája sem volt elérhető.
A hétvégi műszakban leginkább a várakozást gyűlölte. Az idő szinte felfoghatatlanul lassan telt. Különösen a meleg, nyári hónapokban. Ettől rendre olyan szorongás lett rajta úrrá, hogy kedvenc elfoglaltságához, az önpusztításhoz fordult. A szakítást követően azonnal és tudatosan visszaszokott a dohányzásra, holott pontosan emlékezett annak a két rettenetes hónapnak szinte minden percére, amit a leszokásra áldozott. Tündéért bármit, gondolta akkoriban. A kapcsolatuk elején jártak, ő feltörekvő rendőr, Tünde pedig üzletvezető volt egy multinacionális áruházlánc pesti boltjában.
Az irodában évek óta tilos volt a dohányzás, azonban mivel egyedül volt, nem zavartatta magát, és rágyújtott. A kávégéphez ment, benyomta a kettes, azaz a presszó cukorral gombot, megvárta, amíg az elmúlt hetek alatt a csészéjébe száradt kávék ragacsos maradványára csorog egy újabb adag, lehajtotta, és visszament az asztalához.
Felvillant egy új chatablak. Nálunk van a csajod, állította az üzenet küldője.
Elnyomta a csikket a csészéjében. Megpróbálta azonosítani a belső adatbázisban az e-mail-címet, de semmit nem talált. Lényegesen fejlettebb rendszereket használtak a rendőrségnél, mint az átlagos felhasználók, de a bűnözők mindig legalább egy lépéssel előttük jártak. Ahhoz, hogy ne legyen bűn, ki kéne irtani végre mindenkit, szokta mondogatni derűsen a kollégáinak. Legalábbis azoknak, akik még szóba álltak vele. Amúgy sem különösebben könnyű természete az elmúlt évben szinte elviselhetetlenné vált.
Rendben, írta vissza. Egyébként már nem vagyunk együtt.
Nem?, kérdezett vissza az ismeretlen felhasználó.
Nem.
Pedig magát jelölte meg vészhelyzetben értesítendő személyként.
Ezt hogy érti?
A telefonjában ez van beállítva.
Ne legyen már ilyen amatőr.
Nem vagyok amatőr, itt van feketén-fehéren.
Maga meg van olyan hülye, hogy el is hiszi.
Viszlát, írta búcsúzásként Izidor.
Meggyújtott egy újabb szál cigarettát. Abban reménykedett, hogy ha még talán két évtizeden keresztül változatlan intenzitással dohányzik, iszik és kábítószerezik, jó eséllyel nem éri meg az öregkort. A végletekig önpusztító életmód mindazonáltal nem feltétlenül garancia a korai halálra, csak javítja az esélyeket, nyugtatta magát. Mióta szétmentek, csakis azért ragaszkodott az életéhez, mert minél több bűnözőt akart rács mögött tudni. Nyugdíj után meg már úgyis vége mindennek, vonta le a konzekvenciát.
Szerintem maga nem fogta fel a helyzet súlyát, folytatta az ismeretlen felhasználó.
Dehogynem, írta vissza Izidor. Maguknál van a volt nőm, és bizonyára váltságdíjat akarnak érte követelni.
Pontosan, érkezett nyomban a válasz.
Minden rendben vele?
Abszolút.
Egy haja szála sem görbült?
Nem.
Maguk menthetetlenek.
Ne szórakozzon, különben tényleg baj lesz.
Izidor kihúzta asztala felső fiókját, kivett egy kis üveges whiskyt. Kortyolt egyet belőle, és lecsapta az asztalra. A hatékony munkához érdemes lelassulni, gondolta. A fiók fölé hajolt. Amióta szakítottak, nem telt el nap, hogy ne nézte volna meg az első közös képüket. A libegőn készült télen, Tündén egyujjas kesztyű volt, sál, pomponos kötött sapka és pufidzseki, rajta meg szokás szerint a hosszú fekete szövetkabátja. Imádta ezt a képet, és akárhányszor ránézett, szinte azonnal elillant Tündével szemben táplált haragja. Igaz, csak néhány pillanatra.
2. Kék gyémánt
Izidor sóhajtva tolta vissza a fiókot. Felhajtotta a whisky maradékát, az üveget a papírkosárba dobta. Megcsörrent, ahogy a többi kis palack közé esett.
Újra átolvasta az üzenetváltást, de nem talált semmilyen furcsaságot, jellegzetességet, amin elindulhatott volna. A rendőrségi adatbázisban megnézte az emberrablási ügyek címszót, de nulla találatot kapott az elmúlt két évre. Már éppen meg akarta nyitni az online pókert, amikor újra felvillant a chatablak, és megjelent egy kép, rajta barna hajú, ülő nőalak lehajtott fejjel. Félhomályos szobában készülhetett, teljesen elmosódott, de akár Tünde is lehetett. Vagy egy kirakatbaba. Tündéről jó képet készíteni szinte lehetetlen, gondolta Izidor, a pomponosat kivéve, persze, a közös képek többségén is kiköpött guminő volt.
Megint kihúzta a fiókot, rápillantott a libegős fényképre, és megdörzsölte a homlokát. Könyékig benyúlt a fiókba, végigtapogatta, de nem talált újabb üveget, csak a horpadt fémdobozkát. Üres volt, az íróasztal üveglapja pedig olyan tiszta, mintha a takarítónőnek kivételesen igazán jó napja lett volna.
A fiókból előkerült néhány kilencvenes évek végi Zsaru magazin. Izidor elővette a kedvencét, ami mindig jókedvre derítette. „Élve eltemette menyasszonyát”, a címlapon vicsorgó férfi ásóval. Halványan rámosolygott a képre, megvakarta a borostáját, és visszaült a gép elé. A chatablakra kattintott, és beírt két szót.
Mennyit akarnak?
A válasz azonnal érkezett.
Húszmilliót kis címletekben és a Kék gyémánt eredeti kiadását. Péntek éjfélig, különben a nő halott.
Mi a franc az a Kék gyémánt?
Semmi válasz. Izidor várt tíz percet, aztán felállt a csálé kerekű gurulós székből, megropogtatta a nyakát, és kisétált az irodából. Amikor kilépett az utcára, mellbe lökte a hőség. A napsugarak lángban sterilizált tűként szúrták a feje búbját és a szemét. Hunyorogva körülnézett, és szinte rohant az első árnyékos foltig. Megtörölte a homlokát.
Így nem lehet gondolkodni.
Pár saroknyi zaklatott séta után befordult az Interspar mögötti parkolóba. A raktár ajtaja nyitva volt. Szürkésfehér, kopott teherautóból pakolták ki az árut. Izidor megvárta, amíg a targoncás elindul befelé pár száz palack Fantával és hatkartonnyi olasz tésztával, majd besurrant egy oldalajtón.
A zsúfolt kis kuckóban, toronyba rakott vécépapírok és chipses zacskók között egy kissámlin üldögélt Sanyi. Egyik telefonján tiktokozott, a másikkal a meztelen lábfejét fotózta, előtte nagy pohár hideg tea.
Izidor ráförmedt.
Na helló, csencselők gyöngye. Itt a múltkori meg még két húszas, de most tiszta anyagot adj, ha nem akarsz holnaputánra szalagcímet az évtized fogásáról. A tegnapiban még cigicsikket is találtam.
Sanyi gúnyos mosollyal vette el a pénzt.
Képzelem azt a szalagcímet. Drogtanyát lepleztek le az Interspar mögött! Kerületi lap tizenhatodik oldal, közvetlenül az időjárás-előrejelzés alatt, ötös betűmérettel. Nyugi már, Ízi, tudod, hogy nem verlek át, a csikkel csak segíteni akartam, hátha észhez térsz, és leteszed a cigit. Öregem, jobban vigyázhatnál magadra a te korodban.
Te már csak tudod, mi az egészség, horkant fel Izidor. Na és arról mit tudsz, hogy első kiadású Kék gyémánt?
Sosem hallottam róla.
Esetleg valami különleges dél-kolumbiai cucc?
Nem hiszem. Hívd fel Termált vagy Vudut, de szerintem ilyen náluk sincs. Bocs, de most elköszönök, jön egy ügyfél, szerintem nem akarsz vele itt összefutni.
Izidor kisétált a parkolóból, zsebében az immár teli fémdobozkával. Éppen azon gondolkodott, hány éve jár Sanyihoz, és milyen fiatalok voltak, amikor elsikálta az első kisebb lebukását, amikor lövést hallott a háta mögül. Visszarohant a raktárhoz, a teherautó már nem volt ott. Berontott az ajtón, Sanyit a földön találta, a halántékánál vértócsa, a kezében szorongatott telefonon még mindig egymás után pörögtek a palacsintadobálós videók. Megfogta a csuklóját.
Nem érzett semmit. Vagy mégis?
Kurvaélet.
Izidor belerúgott a fémajtóba, az nagyot dördült. A hangtól észbe kapott. Nem láthatják meg itt. Még egy pillantást vetett Sanyira, aztán gyors léptekkel elhagyta a raktárt, és az iroda felé indult.
Betért a trafikba, vett három doboz cigit, rágyújtott. Gondolataiba merülve megkerülte a háztömböt, a lába magától vitte. Belépett az épületbe, megcsapta a túl magas fokozatra állított légkondi szele. A liftben rápillantott a tükörképére, majd inkább hátat fordított.
Az ajtaja előtt ütött-kopott papírdoboz várta. Nem volt rajta semmilyen felirat. Izidor gyorsan körülnézett, de a folyosó teljesen kihalt volt. Óvatosan kinyitotta a dobozt, belenézett, és összerázkódott. A faragott sasról és a gondosan lelakkozott, muzeális vérfoltról ezer közül is megismerte volna Tünde szolgálati nuncsakuját.
3. A fordulat
Így becézték, hogy „szolgálati nuncsaku”. A műtárgyat a kínai piacon vásárolta Tündének – aki a keleti harcművészet rajongója volt, nem utolsósorban neki, Izidornak köszönhetően –, és annyiban volt szolgálati, hogy Tünde irodájában lógott, egy kép alatt, amelyen egy bajuszos öregasszony húz maga után egy gurulós bőröndöt.
Ennyit az exbarátnőm ízléséről, meg az enyémről is, mondta hangosan Izidor, aztán ölébe kapta a dobozt, és az íróasztalára tette.
A telefon abban a pillanatban csörgött ki. Izidor megköszörülte a torkát, átkapcsolt nyomozóba. Ez az egyetlen, amihez értek, figyelmeztette magát: megoldok dolgokat, megszívatok embereket. Aztán csak hagyta, hadd csörögjön a készülék.
Olyan teória körvonalazódott az agyában a félig vagy talán egészen holt Sanyi ügyét illetően, amitől kirázta a hideg. Ez persze delíriumos roham is lehetett. Ahelyett, hogy terepre vezényelte volna a helyszínelőket, esetleg riasztotta volna a gyilkosságiakat, olyat tett, amit még soha: e-mailt fogalmazott a főnökének, kivett egy hét szabadságot, átadta a műszakot, majd hóna alatt a dobozzal elindult haza.
A Spar mellett lakott, a hetedik kerületi Damjanich utcában. Kopasz fején megcsillant az ikeás lámpa fénye. A dobozt a szétlőtt tévé mellé állította, amit nem volt szíve kidobni: nevetséges, gondolta. De nem nevetett, hanem a világegyetem keletkezésére gondolt: vajon ott lett elbaszva az egész? Vagy később, amikor bevezették a nyugdíjat?
Kivett a hűtőből egy kis üveges whiskyt, kirámolta a doboz tartalmát. A nuncsaku a hab volt a tortán: alatta Tünde sálját, fogkeféjét, bugyiját találta, aztán még valamit, amiről Izidor így gondolkodott: ez nem lehetséges.
Egyetlen jó tulajdonságom van, mondta magának, de az sem tulajdonság, hanem képesség: összeáll bennem a kép.
Amikor megpillantotta a húszmillió forintot a doboz mélyén, húszezres címletekben, szinte megnyugodott – mintha minden a helyére került volna. Már nem a hideg rázta, hanem melegség árasztotta el. Erre válaszul megbontott egy sört, majd leült gondolkodni. A sör beélesítette a whiskyt, ami tovább serkentette az agyműködését.
Az egykori barátnőm tudta, hogy elrabolják, így indult be a mechanizmus, mondta hangosan.
Az okok, az indítékok ezúttal nem fontosak.
A lényeg a lényeg, szögezte le.
De miért akarták Tündét elrabolni? Kicsoda Tünde valójában? Miért Izidor a címzett, azok után?
Bontott egy újabb sört, és megitta az egészet.
Azért, mert szeret, válaszolt magának. Mert bízik bennem.
Csuklott egyet, majd ezt mondta: én is szeretem.
Nem bukkantak fel alternatív képek: ez az igazság, gondolta Izidor. Vécére ment.
A csészén üldögélve megkereste Tünde nevét a csempére ragasztott tengerszínű naptáron. Megsimította a betűket a hüvelykujjával.
Bazmeg, suttogta, aztán lehúzta a vécét. Mi a faszom az a Kék gyémánt?
Szintet kell lépnem, gondolta, át kell jutnom a másik partra.
Fél óra múlva Julikával ült a Böszörmény nevű helyen, annak is a galériáján. Három hónapja ismerték egymást, azóta minden találkozásuk a Böszörményben kezdődött, Izidor lakásán végződött. Úgy kezdték, mint mindig: fölszívtak egy csíkot, aztán kiöntötték egymásnak a lelküket.
Tüntetésről jövök, mondta Julika, aki egyetemre járt. Fantasztikus volt.
Aztán hozzátette: gecire jó.
Izidor némi bevezető után a következőt mondta: A csírában ott a vég, a végben ott a csíra.
Utána kifejtette, mire gondol: amikor először találkoztak Tündével, abban már a kurvaanyázások is benne voltak, vagyis a vég kezdete, de hol találhatunk újjászületésre utaló jeleket? Se kutya, se macska, se gyerek.
A tüntetőlány azzal a mondattal válaszolt, amit a pszichológusától hallott: a fejedben vagy.
Izidor fölszívott még egy csíkot, és ezt mondta: ha sikerrel járunk, ami nem tudom, mit jelent, akkor is meg fogunk halni. Ezt hogy magyarázod?
Julika is fölszívott egy csíkot, majd az asztal fölött megcsókolta Izidort.
Sehogy, mondta.
Izidor elővette a telefonját, tíz percig nyomozott a Kék gyémánt első kiadása után. Talált kettő Kék gyémánt című könyvet, egyiket angol, másikat német szerzőtől, de nyomozói ösztöne azt súgta, rossz nyomon van: mindegyik a múltról szólt, az eset természete azonban a jövőre utalt.
A harmadik csík után, amit már nagy nehezen hazaérve a lakásán szippantottak fel, Izidor úgy érezte, ipari fényszóró gyullad ki a koponyájában: az elejétől a végéig, az aljától a tetejéig átlátta az ügyet, beleértve annak értelmi, érzelmi és metafizikai jelentőségét.
A Kék gyémánt egy regény, ami nem született meg, mondta. A könyv a jövő ígérete, első kiadása tehát maga az író, személyesen. Szemem kék, és Tünde szerint ez a legcsodálatosabb testrészem. Gyerekkorom óta könyvet akarok írni. Összességében egy nagyszabású szerelmi manőverről van szó, amit a volt barátnőm irányít.
Úristen, ugrott fel Izidor, ám figyelmetlennek bizonyult: a kihajtott ablakba verte a fejét, elájult, és elterült a földön.
4. Julika dekoltázsa
Nehogy most üsd ki magad, borult ki Julika, nem ezért jöttem fel a geci jó tüntetés utáni még ígéretesebb afterről, hogy kinyúlj, amint a volt nődre terelődik a szó. Izidor meg sem moccant, Julika pedig feltápászkodott az asztal mellől. Egy ideig ténfergett a lakásban, majd miután nem tudta végigizgulni kedvenc főzős műsorát a szétlőtt tévében, alaposabban körülnézett. Először a jégszekrényt vette célba, de egy teljes polcot elfoglaló saját márkás Spar-sörön kívül nem talált semmit. Te szeszkazán, az összes whiskyt megittad, förmedt a még mindig eszméletlen férfira.
Izidor továbbra sem moccant. Julika unalmában tovább kutatott, és a kopott papírdobozhoz ért. A nuncsaku nagyon megtetszett neki, bár a végére faragott sasforma szerinte kifejezetten veszélyes, és rossz ízlésre vall. Megfogta az egyik szárát, előbb finoman, majd egyre lendületesebben lóbálni kezdte.
Ez kell vízágyú és könnygáz ellen, sikkantott fel örömében. A hangra Izidor megmozdult, de nem ébredt fel. Julika a tükörhöz rohant megnézni, hogy mutat majd mint félelmetes úttörő gésa az elakadt tüntetők között. Jobbra fordult, beigazította a profilját, és figyelte a látványt. Újra meglendítette a fegyvert, ami nem arra indult, amerre remélte. A nagy hadonászásban előbb saját magát találta képen, majd a tükröt, ami azonnal pókhálót formálva repedt meg. Hatalmasat káromkodott. Na bassza meg, most hét évig nem megyek férjhez!
Izidor átfordult a másik oldalára. Julika most már valóban zabos volt. Nem ezért jött fel a férfi lakására sokadszorra is, hogy gól nélkül kelljen távoznia. Dühében behajította a fegyvert a földön heverő dobozba, az azonban a lendülettől felborult. Ekkor vette észre a csomag alján lapuló pénzt. Óvatosan kivett egy adagot, és átpörgette. Beszarás, ez igazi. Ismét a fekvő férfira nézett, majd vissza a zsákmányra. Azonnal döntött, és gyors mozdulatokkal kiráncigált egyet-egyet mindegyik kötegből. Majd még egy kört húzott, végül mindent visszarendezett úgy, ahogy találta. Az elcsent bankjegyeket a melltartójába tuszkolta, biztos volt benne, hogy Izidor ott nem keresi ezek után. Néhány másodpercig nyugton ült a kanapén, majd határozott: 19-re lapot húz. A dobozhoz lopakodott, felemelte a szépen elrendezett sálat és a bugyikat, és ismét cincálni kezdte a bankjegyeket. Izidor horkant egyet. Julika visszaiszkolt dolgavégezetlenül a díványra. A férfi kinyitotta a szemét.
Mi történt?, kérdezte a lányt, ám az csak megrándította a vállát.
Végre letepertél volna, de a cucc előbb ütött be.
Izidor zavartan ült, nem tudta, hogy bánja a kimaradt numerát, vagy örüljön, hogy megmaradt a lánnyal a tiszta barátsága, ami a közös lebegésre és a világmegváltó tervek szövögetésére korlátozódott. Feltápászkodott, keresett egy aszpirint, feloldotta egy sörben, aztán felhajtotta.
Hogy kell könyvet írni?, kérdezte hirtelen a lányt.
Mégis miről, te eszement?
Izidor nem válaszolt, nem jött a szájára, hogy a szerelemről, nem akart gúny tárgyává válni. Egy férfiról, és arról, hogy egy nő vakon követi a férfi kék szemét.
Hogy megerősítse magát, Izidor a tükörhöz lépett.
Ezzel meg mi történt?, csodálkozott el a törött üveg láttán.
A tévéhez öltözött, válaszolta Julika flegmán.
A férfi berogyasztotta a térdét, hogy lássa a szemét egy épen maradt tükördarabban.
Mint a gyémánt, nem olyan? Lehet, hogy én vagyok a Kék gyémánt, jelentette ki félhangosan.
Hülye, válaszolta a lány. A Kék gyémánt a Viagra. Olyan erős farkat csinál, hogy bírni fogod egész éjszaka. Kemény, mint a gyémánt. Tudod, diamonds are a girl’s best friend.
Izidor elbizonytalanodott. Hogy mi? Mit vágsz fel a hülye angoloddal?
Túlságosan logikusan hangzott a lány érvelése. Jobban szeretett volna kék szemű hőssé válni, az exe romantikus megmentőjének szerepében tetszelegni, mint valami buta tablettaszállítmány után nyomozni.
Hülye kurva, vakkantotta oda a csajnak, gombold be rendesen a blúzod, még megerőszakol valaki, és kitessékelte a lakásból.
Hogy lecsillapítsa magát, bontott még egy hideg sört. A doboz felszisszenése máris nyugtatóan hatott a kedélyére.
Még hogy kemény farok!, dohogott.
Ám ebben a pillanatban pittyent a telefonja. E-mail érkezett. Vajon miért így kommunikálnak? Remegő ujjakkal nyomott rá a telefonjára, mire felugrott az ablak az újabb üzenettel.
Tik-tak, tik-tak. Ennyi. Izidor gondolkodni próbált, bár erősen sajgott a feje. A pénz hiánytalanul megvan, már csak kis címletekre kell váltani észrevétlenül, de a Kék gyémánt ügyében elakadt. Feltárcsázta Vudut, aki Jósnőként volt elmentve a telefonjában. Közben rágyújtott egy cigire.
Azt hittem, leszoktál, szólt bele a nő.
Le is.
Ugyan, mindent tudok, és főleg hallom, ahogy kifújod a füstöt. Mi a baj?
Valami Kék gyémántot keresek, első verziót, originált, ha úgy tetszik. És főleg gyorsan.
A nő felnyerített, nevetése hamarosan köhögésbe fulladt.
Kapcsold be a tévét, 23-as csatorna!
Hogy mi? Nincs is tévém.
Akkor gyorsan vegyél egyet, Columbo!
Kókler, agyadra ment a hőség, dörmögte Izidor. Kinyomta a beszélgetést, és rágyújtott még egy cigire.
5. Átviláglott
Sajnos másnapra se múlt el a fejfájása, ami az ablakkal való találkozás óta szüntelen pumpált teljes halántékától az újdonsült harmadik szeméig, ahol a keret eltalálta. Sőt, bizonytalan járás és némi hányinger is csatlakozott a bulihoz, amitől gyanakodni kezdett. De egyrészt, hogy megállapítsa, nem csak a szokásos lejövője van a tegnaptól, ami a kólázás részét illeti, és hát mert még korai lenne alávetni magát az ilyenkor elengedhetetlen vérvételnek, úgy döntött, a lefüggönyözött szobában tölti a napot. Másra egyébként se volt képes. Arra gondolt, ha lenne tévéje, most megnézné a Sivatagi show-t VHS-en, már ha lejátszója is volna, persze. Régen minden bajára gyógyírként hatott ez a film, akár egymás után háromszor is képes volt végigröhögni a szerencsétlen részeg állatok vergődését. Meg is szomjazott erre a gondolatra. De nem, meg kell állni, így nem mehet be holnap, ha netalán baj van, és a szabadsága ellenére mégis behívják. A forró nap ezúttal olyan gyorsan lebukott, ahogy a recsegős szalagon anno a részeg majmok fejére, hogy ő is, mint a másnapos zsiráfok, egy újabb kábult napra ébredjen. A gyanú beigazolódott, ez bizony agyrázkódás. Itt az ideje felkerekedni, és elballagni a sürgősségire.
Sajnos ismerik ott, de hát nincs mit tenni, nem kockáztathatja a koponyaűri vérzést. Bár nemrég még simán meghalt volna, nagy örömmel, fejest ugorva egy ilyen alkalomba, de most úgy érezte, mégis felcsillant némi értelem ebben a nyomorult életében. Arcába húzta a baseballsapkát, amit begyűrt otthon a hátsó zsebébe, még indulás előtt, belépett az ajtón, leadta a tb-kártyáját, röviden elmondta a hazugságot, hogy miképp verte be a fejét. Ezután megkapta a kezére a „nem túl sürgős, mert tegnap óta nem halt meg” karszalagot, majd keresett magának egy viszonylag kies sarkot. Ahonnan – legalább érzetre – kívül tudta magát helyezni a többi pórul járt fej-, láb- és vállsérülten, ujját lefűrészelőkön, kocsmai verekedőkön, lépcsőről leesőkön és hőgutátkapottakon.
Izidor azt tervezte, hogy várakozás közben újra átgondolja a lehetőségeket. Kissé megzavarta a Viagra-dolog, még talán sértette is. Bizonyos zaklatott pillanataiban pedig eszébe jutott, hogy mi van, ha tényleg van valami köze Columbóhoz. Egyszer azt hazudta Tündének még a kapcsolatuk elején, hogy imádja, és az összes részt látta. Sok energiájába telt az utána következő hónapokban, hogy miként hümmögje el a kellemetlen idézgetéseket. Már suttyomban nekiállt módszeresen online megnézni munkaidőben, hogy vége legyen ennek a hazug kettős életnek. Sajnos unalmas volt, sosem ért el még a második évad közepéig se.
A váróban eleinte párszor felpattant, hogy rágyújtson, de a szédülés és hányinger azonnal visszataszította a kényelmetlen műanyag székre. Három és fél óra várakozás után lassan elszenderedett, majd egy erőteljes ajtócsapás riasztotta fel álmából. A közönség kissé megváltozott körülötte, kellett pár másodperc, mire detektálta, hol is van, és ahogy tisztult ki a látása, feltűnt neki egy ismerős felirat az előtte ülő, erősen vérző nő hátán. Shine bright like a diamond. Akkorát ugrott, hogy lelökte a mellette ülő mankóját, aki ijedtében ráöntötte látszólag magatehetetlen szomszédjára a kezében szorongatott automatás kávéját. Ebből hirtelen nagyobbacska felbolydulás támadt, ezért jobbnak látta odébb somfordálni. Leült inkább a dupla szárnyú ajtó mellé, ami a folyosóra nyílott. Fel akarta hívni Julikát, mert eszébe jutott egy teória, de ahogy vette elő a telefonját, rémleni kezdett neki, hogy valami nem jól sült el két nappal ezelőtt közöttük. A szálakat csak egy törött tükörig tudta visszavezetni.
Bár kifejezetten büszke volt penge gondolkodására, azt azért megállapította, hogy nincs éppen kognitív képességei csúcsán. Végül mégse merte felhívni, hátha összevesztek valamin. Szex nem volt, az tuti, ebben megegyezett magával.
Ekkor a saját nevét hallotta, vizsgálatra szólították, de ugyanebben a pillanatban kitárult a dupla ajtó egy gurulós hordággyal, és ahogy a két szárny egy pillanatra beengedte a vakító fényt, a folyosó másik végén Tündét látta közeledni. Felpattant, de mire végigrobogott előtte az ágyat toló és segítő mentősök hada, a látni vélt alak elkanyarodott. Izidor ordítani kezdett, de a hirtelen megindulástól elszédült, így csak az artikulálatlan üvöltés és a kissé céltalan támolygás volt látható a külső szemlélő számára. Azonnal ott termett két biztonságis és egy magas, izmosabb ápoló, hogy lefogják, és elráncigálják a váróból.
Egy kórteremben találta magát, ágya végén ismerős orvossal. Keze lekötözve.
Meg kellene cétézni vagy emerezni, Gábor, mondta kissé kásás hangon. Hagyjatok békén, nem őrültem meg, csak elestem.
Vettünk vért, Izidor. Te mégis hogy képzeled ezt? Nem tudtál volna várni még pár napot? Próbálom a leletet kitörölni, de átment azért pár kézen, nem garantálom, hogy megússzuk a botrányt. Öregem, remélem, van valami a fejedben, és akkor senki sem ezzel fog törődni. Kioldozlak, de akkor is kötelező, hogy beszélgess egy pszichiáterrel. Baszki, idejössz és magadba beszélsz, összevissza üldögélsz, és pár órán belül két akkora vircsaftot csinálsz, hogy a fal adja a másikat. Nem nevezném feltűnésmentes műveletnek.
6. Megelevenedett csoda
Izidor azon morfondírozott, hogy vajon ez az egész csak egy álom-e. Milyen megkönnyebbülés lenne. A szétlőtt tévé, Julika és küzdelme az alkoholizmussal innen nézve egész hétköznapi problémának tűnt. Mint egy rendes ember problémája. Aztán oldalra fordult a távirányítóért, és az arcába nyilalló fájdalom tudatta vele, hogy hol is van. Nem eshetett pánikba. Ha az élet más területén nem is jeleskedett, szakmájában legalább megtanult egy és más dolgot. Például a józan döntéshozatal képességét.
Gondolkodjunk csak, egyik nap még a szokásos huzavona, aztán jött az a levél. Mikor is volt pontosan?, morfondírozott. Csak arra emlékezett, hogy durva hőség volt, a golyói is izzadtak. Mintha valami nem stimmelne a sztorival. Tündével közel egy éve nem voltak együtt, nem is beszéltek, aztán derült égből villámként jött az az üzenet. A túszejtő is gyanús volt, Sanyi pedig… tulajdonképpen ugyanannál a multi bolthálózatnál lopta a napot, ahol Tünde is vezető beosztásban dolgozott… De tudta, hogy Tünde nem játszana vele ilyen csúnya játékot, ilyenre ő nem lenne képes. Hogy a kapcsolatuk megromlott, az rendben van. Akkor? Ki lehet az, aki a húsz misit küldte? Minél inkább törte a fejét, annál kétségbeesettebbé vált. A nyomok nem álltak össze olyan történetté, ahol értelme lett volna ennek az egésznek. És itt az a Kék gyémánt dolog. A Viagra-szállítmányt kihúzhatta, több belsős ismerősénél is ment egy kört, de nem volt mostanában kapás. Kék gyémánt, Kék gyémánt, Kék gyémánt, mantrázta.
A duruzsolásra bejött egy fehér köpenyes, sztetoszkópos férfi.
Mit akar maga?, kérdezte. Viagrát itt nem fog kapni, nevetett széles vigyorral.
Ekkor jött a felismerés.
Sanyi?, tágra meredt szemekkel bámult a megelevenedett csodára, aki pár nappal ezelőtt még fejlövéssel, ránézésre holtan feküdt előtte.
Az orvos kacsintott, és letépte a műbajuszát.
A halántékán golyóbemenetnek nyoma sem volt, de még horzsolásnak sem.
Már rég nem értem, hogy mi folyik itt, segíts, könyörgött neki Izidor, és kicsit sem zavarta, hogy annak könyörög, akit éveken át lenézett és kihasznált. Jelen helyzetében azt sem bánta – amit régen elképzelhetetlennek tartott –, hogy méltóságán alul, megalázott helyzetben rimánkodik, már bármilyen kapaszkodót elfogadott volna, ha gyógyírt kaphat a problémájára.
Sanyi kinézett az üres folyosóra, egy-két lámpa hunyorgott csak a szürkületben. Mélyen Izidor szemébe nézett.
Az életed megcsömörlött. És mi mind mégis segíteni szeretnénk neked. Csak annyi a dolgod, hogy a Kék gyémántot juttasd vissza Neki.
Sanyi sejtelmesen mosolygott, és átadott Izidornak egy fényképet. Ez is a libegőn készült, csak már jóval később, mint az, amit az irodai fiókjában tartott. Izidor állhatatos tekintettel vizsgálta. Keze a szövetkabát zsebében, emlékezett, ahogy egy gyűrűt szorongat az izzadt tenyerében.
Egy órád van hátra, utána eldől a sorsod, mondta sejtelmesen, de szokatlan nyugodtsággal Sanyi, és egy telefont adott a kezébe. Egyszerű, eldobható telefon, szürke hátlapján számos karccal. Ismerős készülék, mintha már használta volna. Több száz alkalommal. Ahogy Sanyi fehér köpenye kilibbent az ajtón, Izidor elgondolkodott. Ki ez az ember? Ismeri egyáltalán? Ez ugyanaz a Sanyi, akitől heti rendszerességgel hozta az anyagot? Nem passzolt hozzá ez a nyugodt, orvosi kiállás. Mit tudhat ez Tündéről? Mi folyik itt egyáltalán?
Úgy érezte, hogy szétfeszíti belülről ez a tömérdek információ. Legszívesebben meglékelte volna a saját koponyáját, hogy kihúzhassa onnan a cikázó gondolatokat. Hogy elfelejtsen mindent, hogy visszamehessen egy boldogabb időbe, ahol a Zsaru magazin gyenge poénjain élcelődhet. Mert a zsaruk nevetnek leginkább a zsarus poénokon, ezt kevesen tudják. A frusztrációt valahogy ki kell adni. Hirtelen elragadták az emlékek. Ködös kép egy kaszinóról. Egy zsarus flipper meg a félkarú rabló. Hogy valaki azt mondogatja, neked detektívnek kellett volna menni, apám. Nyomozni az igazi bűntények után. Aztán, hogy Sanyival kokóznak a vécén. Végül egy nagy csobbanás, sírás inkább, Tünde alakja, hogy kiabál, hogy potyognak a könnyei. Meg egy felirat a WC-n. Kék gyémánt. Megoldódnak a problémáid. Csörögj most. És bevillant a szám. Izidor tárcsázott. Egész testében remegett.
7. Egy új kezdet
Mínusz harmadik emelet, mondta valaki a vonal túlsó végén, majd megszakította a hívást.
Izidor kikelt a kórházi ágyból, és öltözni kezdett. A feje úgy hasogatott, mintha egyszerre legalább két másnaposság gyötörte volna. Bekapcsolta a tévét, a 23-as csatornára váltott, és felnyomta a hangerőt.
A Columbo Melegházi dzsungel című epizódja ment, néhány perce kezdődhetett el. Tony éppen nagybátyja, Jarvis segítségével dolgozott a saját elrablásán.
A saját elrablásán, merengett el Izidor.
A saját elrablásán, ízlelgette a szavakat. Egy pillanatig úgy érezte, összeállt benne a kép, majd hirtelen a nadrágzsebeihez kapott. A tárcáját, a lakáskulcsát, egy fél csomag rágógumit és egy használt zsebkendőt leszámítva nem volt nála semmi. A cigijét és a maradék kokaint valaki lenyúlhatta.
Ha másra nem is, némi tisztulásra jó lehet a kórházban töltött idő, merengett tovább. Vonakodva bár, de bevallotta magának, hogy az elmúlt napok lázálomszerű történéseinek megélésén vélhetően csak rontott a fokozott szerhasználat. Megnyomta a nővérhívó gombot.
Hova tetszünk igyekezni, kérdezte a nővér faarccal, miután belépett a szobába.
Egy szál cigiért meg egy tál hideg gyümölcslevesért eladnám a fél karomat, drága. Mikor lesz ebéd?, kérdezett vissza.
Az ebédidő már elmúlt, dohányozni meg szigorúan tilos a kórház területén, felelte unottan a nővér, és elsétált.
Izidor kilépett a folyosóra. Elveszettnek érezte magát, mint minden átlagember a világ bármelyik kórházában. Rideg, fehéren pislákoló fények, értelmezhetetlen színű csempék és járólapok, latin eredetű szavakkal teleírt táblák és zárt ajtók mindenhol. Elindult a központi váró irányába a lélegzetét visszatartva. Hiába a nyálkahártyáját évek óta érő kitartó támadások, a szaglása valahogy megmaradt, a klórszag és az emberszag keverékét pedig különösen nehezen viselte.
A földszinti büfében vett egy kólát, egy túrós buktát meg egy csomag sós pálcikát. Utóbbit zsebre vágta, a kólát és a buktát pedig pillanatok alatt befalta. A szénhidrát, és a koffein elegyétől megtáltosodva a lifthez sietett.
Kinyílt a liftajtó. Sanyi állt vele szemben orvosi köpenyben és az orra alá ferdén visszaragasztott álbajuszban.
Menjünk, mondta.
Izidor beszállt. Sanyi a nyakában lógó chipkártyát a fali konzolhoz érintette, és megnyomta a mínusz harmadik emelet gombját.
Gondolom, eszed ágában sincs beavatni a részletekbe, mondta Izidor Sanyinak háttal állva.
Mindenkinek jár egy második esély, felelte Sanyi kimérten.
A lift döcögve megállt. Az ajtón túl egy homályos, betonszürke folyosó kanyargott.
Mire is mennék nélküled meg a páratlan bölcsességeid nélkül…, sóhajtott Izidor, és megveregette Sanyi vállát. Kilépett a liftből, visszanézett. Sanyi integetett, és benyomta a nullás gombot. Az ajtó bezárult. Majdnem teljesen sötét lett, a tárgyaknak csak a körvonalait látta. A folyosón kiszakadt matracú kórházi ágyak, penészes kartonok és porlepte orvosi műszerek voltak szétszórva.
Néhány szál ropit gyűrt a szájába, és felkapott a földről egy hosszúkás, lapos vasdarabot. Ettől némileg megnyugodott.
A fényviszonyokhoz hamar hozzászokott a szeme, azonban bármennyire fülelt, saját lépéseinek hangján kívül semmilyen neszt nem hallott. Elővette a szürke telefont a zsebéből annak reményében, hogy újra tudja tárcsázni a számot, de nem volt térerő. Óvatosan, kimérten haladt előre, igyekezett a lehető legkevesebb zajt csapni, holott tudta, számítanak rá.
A régi jó zsaruösztön. Akkor is bekapcsol, amikor semmi szükség rá, nyugtázta.
Izi, Izi, hallotta a távolból a nevét. Nem volt kétséges, hogy a hang egy nőé. És Izidor pontosan tudta, kihez tartozik.
Gyorsított a léptein. Alig kétpercnyi baktatás után egy tágas terembe ért. A plafonról lógó villanykörte sárgás fényében két széket pillantott meg. Az egyiken Tünde ült.
Nyomozónak legalább olyan csapnivaló vagy, mint pasinak, üdvözölte. Ülj le!
Menj a picsába, morogta Izidor. És visszafelé hozz egy doboz cigit is!
Tünde mélyen a szemébe nézett, és a vele szemben lévő székre mutatott. Izidor kérdés nélkül leült, és közben megcsapta Tünde parfümjének enyhe vaníliás illata. A torka kiszáradt, a szíve kalapált. Legalább annyira imádom, mint amennyire rühellem ezt a nőt, futott át agyán a gondolat.
Enyém vagy, mondta Tünde. Talán már te is sejted, hogy én szerveztem mindent úgy, ahogy alakult.
Mi?, kérdezett vissza Izidor.
Sanyi évek óta nekem dolgozik. Anno én vettem fel a céghez, mert az első pillanatban megláttam benne a lehetőséget. Tudtam a bűnöző múltjáról, és amikor meleg szavakkal beszélt a nyomozóról, aki segített rajta… benned is. Tőlem van minden drog, amit valaha vettél, az én cuccaimmal üti magát a fél város. Azt akartam, hogy te legyél a beépített emberem a rendőrségnél, csak közben, révedt el egy pillanatra Tünde, és keresztbe fonta a karját, nem kicsit megkedveltelek, még ha nem is igazán szolgáltál rá akkoriban.
Alighanem a következő golyót nem a tévé kapja majd, töprengett el Izidor.
Szóval azért történt köztünk minden, mert kellett neked egy belső ember a rendőrségen?
Így indult, igen. És ahogy beléd estem, úgy derült ki persze egyre több hülyeséged. De a csalódások ellenére sem adtam fel, csak kellett egy kis szünet, ezért szakítottam veled. Egyre mélyebbre süllyedtél, és úgy tűnt, nincs visszaút.
Te sem vagy tökéletes, bökött oda Izidor. Az a sok túlóra, az éjszakai telefonhívások…
Valahogy működtetni kellett a bizniszt, vágott közbe Tünde. Belátom, én sem kezeltem a dolgokat mindig jól. Egyszerre akartalak szeretőmnek és tettestársamnak. Tudtam, hogy ott van benned minden, ami kell. De talán akkor nem álltunk még készen. Viszont most már nem várhatunk tovább. Szintet kell lépnem, és ehhez segítségre van szükségem. Rád. Az én kis csiszolatlan Kék gyémántomra.
Hogy érted ezt?
Nem a kispályán játszom már, mindenképp kell egy belsős ember. Eddig is jó lett volna, de most már elkerülhetetlen.
És én lennék az? Mindazok után, ami volt? Azt hiszed, hogy én ebbe belemegyek?
Nem hiszem. Biztos vagyok benne. Sokéves vezetői tapasztalattal a hátam mögött pontosan tudom, hogy a főnök és a beosztottak közti harmónia a sikeres együttműködés biztos záloga, idézte Tünde a Macskafogó vonatkozó jelenetéből Mr. Teufel szavait. Meg kell adnunk magunknak azt a bizonyos második esélyt, tette hozzá, és rákacsintott.
Izidor egy pillanat alatt megvilágosodott. Tudta, hogy élete legnagyobb lehetősége előtt áll. A szakításuk óta először végre teljesen tisztán látott mindent. Sem az ital, sem a drogok, sem a szerelem nem homályosította el a látását. Rájött, hogyha jól keveri a lapjait, lekapcsolhatja a magyar droghálózat egyik legfontosabb szereplőjét, és bosszút is állhat azon, aki összetörte a szívét.
Tudom, hogy ez most nehéz, mondta Tünde. De meg fogjuk oldani. Gyere!
Felálltak, és elindultak a lift felé. Izidor zavarodottságot mímelve botorkált Tündébe kapaszkodva.
Figyelj, kezdett bele Izidor. Mi van a pénzzel?
A világon semmi, felelte Tünde nevetve. Annyi van, mint a pelyva. Azért küldtem, hogy lásd, bármit megtehetek. Azt a húszast veheted jelképes előlegnek is.
Te tényleg azt hiszed, hogy ez valaha működni fog?, kérdezte Izidor.
Ne aggódj, mindenre gondoltam. Találtam egy remek terapeutát is, aki segíthet az átállásban. Még egyetemista ugyan, de rendkívül eszes lány, ráadásul igazi energiabomba.
Aha, motyogta Izidor.
Szifonovszky Júliának hívják.
Nofene.
Mondjuk nekem csak Julika. Jól ki fogtok jönni egymással, lelkendezett Tünde.
Izidor megállt. Benyúlt a nadrágzsebébe, kivett egy marék ropit, és egészben a szájába tolta.
