Hosszú, és változatos politikai pályafutása alatt Szili Katalintól egyetlen emlékezetes mondatra sem futotta. Aligha hinném, hogy bennem a hiba, ha erről az apró, mégis fontos hiányérzetemről szólok. Egy sporthasonlattal élve, olyan ez, mintha egy focistától évtizedek pályán töltött ideje alatt egyetlen megmozdulást sem tudnék felidézni. Joggal kérdezném – mert a labdarúgás mégis látványsport –, hogy hol volt és mit csinált, ha róla az emlékezet szűrőjén semmi nem maradt fenn.
Szili Katalintól most megtudtuk, hogy világnemzet a magyar. Ahogyan az egykori MSZP-s politikus országgyűlési képviselő, parlamenti elnök, majd nem kis kanyart beiktatva pályájába Orbán Viktor miniszterelnöki tanácsadója a napokban fogalmazott: „Ausztráliától Kanadáig, Dél-Amerikától Svédországig mindenütt ott vannak” mármint a magyarok. Így határozta meg, kissé fésületlenül a világnemzet fogalmát. Némi szépséghiba, hogy ilyen alapon Európa bármelyik nemzete világnemzetté volnának avatható. Ebből az egyetlen levonható következtetés, hogy ha egy fogalom ennyi mindent jelent vagy jelenthet, akkor nem jelent semmit.
Unalomig ismert tétel, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, így most a Kereszténydemokrata Néppártba az idén márciusban belépett Szili Katalinnak is, aki nemzetpolitikai ügyekben ad tanácsot a miniszterelnöknek. Ez nem csupán abból derül ki, hogy világnemzetnek nevezte a magyart, amely éppen azért szóródott szét annyifelé a világban, mert talán nincs még egy nemzet, amelyet a XIX. és a XX. században annyira sújtott volna a tömeges emigráció, mint éppen minket.
Ehhez hozzátette, hogy a nemzet soha nem látott módon él együtt mostanság Trianon óta. Tényleg? És erről a nemzetet is megkérdezte?
És a nemzet válaszolt is? Hol találkoztak, hol beszélgettek ezekről a kérdésekről.
Az a politikus, aki az emberiségre és a nemzetre hivatkozik, nem mond igazat. Az sem, aki világnemzetet vizionál, mert ezt szerepköre, és nem a valóság, megkívánja. Mondhatja, annál rosszabb a tényeknek.