karácsony;Magyarország;polgármester;körkép;jutalom;2023;

Nagyon kis karácsony lesz ez a magyarországi polgármestereknél, a dolgozók munkáját néhol nulla forinttal ismerik el

Nem számíthatnak év végi jutalomesőre a vidéki települések polgármesterei, cégigazgatói – derül ki körképünkből. A hivatali, intézményi dolgozók viszont sok helyen kapnak prémiumot.

Komoly visszhangot váltott ki a kormánypárti sajtóban, amikor október elején kiderült, a nyáron a Budapesti Közlekedési Központ három, valamint a Budapesti Közlekedési Vállalt hat vezetője fejenként 5,6-9,9 millió, összesen 65 millió forintnyi jutalmat vehetett fel Karácsony Gergely főpolgármester hozzájárulásával. Rajtuk kívül a BKV Panoráma Kft., illetve a BKV Vasúti Járműjavító Szolgáltató Kft. ügyvezetője is kapott jutalmat. A főpolgármester azzal magyarázta a kifizetéseket, hogy egyfelől nem jutalmat osztottak, hanem az említett vezetők prémiumot kaptak, melyre konkrét célok elérésekor van lehetőségük, másrészt a főváros közlekedési cégek vezetői nagyjából tízszer annyi ember utazásáért felelnek, mint a MÁV, alapbérük azonban csupán a fele a vasúttársasági vezetők alapbérének.

Vidéken az önkormányzati cégvezetők esetében nem alapvetés az év végi jutalom vagy prémium. Székesfehérváron a fideszes Cser-Palkovics András polgármester tájékoztatása alapján az önkormányzati cégek vezetőinek jutalmazása a felügyelő bizottságoknak, illetve ahol van, ott az igazgatóság javaslata alapján történhet, ám csak az éves beszámolók elfogadása után, így jelenleg még nem tudni, kik és mekkora jutalmat kap(hat)nak. Balassagyarmaton bizonyosan nem számíthatnak jutalomra a cégvezetők, s az idei évre célprémium sem volt kitűzve számukra Csach Gábor kormánypárti polgármester szerint, aki hozzátette: a szokásoknak megfelelően inkább a januári béremeléssel honoráljuk a munkájukat.

Győrben semmiféle jutalom vagy prémium nem jár a városi cégek vezetőinek, 

Szekszárdon az éves mérlegzárás után, a nyereség, illetve veszteség ismeretében jövő májusban kerülhet egyáltalán napirendre a cégek első embereinek jutalmazása. Veszprémben az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) évad kiemelt feladatokat jelentett az önkormányzati cégeknek, vezetőik teljesítményarányosan kapnak majd jutalmat.

– Az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában álló vezetői nem részesültek jutalomban – tájékoztatta lapunkat László Ferenc, az ellenzéki vezetésű érdi városháza szóvivője. – Sőt, az Érdi Sport Kft. korábbi ügyvezetője még ügyvezetői díjat sem kapott, ugyanis alkalmazottja volt a cégnek, és ezért a fizetésért vállalta kinevezésekor az ügyvezetői feladatok ellátását is. A térségi hulladékszállító cég önkormányzati társulási tulajdonban van, Érd polgármestere, Csőzik László jogköréből adódóan dönthetett volna jutalmazásokról, ám nem hozott ilyen döntést. A város tulajdonrésszel rendelkezik a víziközmű és a csatornázási cégben is, ám ezeknél a menedzsment jogokat a francia hátterű Veolia-csoport gyakorolja, így a prémiumokról és jutalmakról is ők dönthetnek.

Egerben a független, volt jobbikos Mirkóczki Ádám polgármester állította, 2019-es megválasztása óta soha egyetlen forintot sem terjesztett elő önkormányzati cégek vezetőinek jutalmára. Szavai szerint azonban Egerben ennek ellenére történt egyfajta vérlázító „jutalmazás”. A képviselő-testület jobb- és baloldali frakciói szavai szerint  paktumot kötöttek, s az így szerzett szavazattöbbséggel lecserélték az önkormányzati vagyonkezelő EVAT Zrt. igazgatóságát, a frissen kinevezett vezérigazgatónak pedig az addigi havi bruttó 900 ezer forintról 1,2 millióra emelték a fizetését. Ezt a polgármester szerint sem a gazdasági környezet, sem a cég eredménye nem indokolta, ezért, ha úgy tetszik, a 3,6 milliós éves bérnövekedés felfogható egyfajta jutalomnak.

A lapunk által megkérdezett településeken a polgármesterek és az alpolgármesterek semmiféle jutalomra nem számíthatnak, kivéve Dunaújvárosban, 

ahol az önkormányzat alkalmazotti státuszban lévő munkatársai, beleértve az alpolgármestereket is egyhavi alapjuttatásukat kapják az év végén. Mint kiderült, ez a gyakorlat jellemzőn hosszú évek óta tart.

– Amióta Márki-Zay Péter a polgármester, vagyis 2018 óta még előterjesztés sem készült a város vezetőinek jutalmazásáról – válaszolta megkeresésünkre Csirák Dalma hódmezővásárhelyi sajtóreferens. – Korábban, a fideszes városvezetés idején a vezető tisztséget betöltők több havi fizetésüknek megfelelő jutalmat kaptak. A jegyzőnk, ahogyan a hivatal többi dolgozója éves szinten, két részletben egyhavi bérének megfelelő jutalomban részesül.

Dolgozói elismerések a nullától az egyhavi fizetésig

Míg a városvezetők jellemzően nem kapnak jutalmat, a dolgozók több településen is számíthatnak erre. Hódmezővásárhelyen az önkormányzat 142 dolgozója között teljesítményarányosan egyhavi bérkeretet, 52,7 millió forintot osztanak szét jutalomként. Érden a jegyző három heti fizetésének megfelelő összeget kapott tavaly, mint plusz juttatást, s ugyanezt a lehetőséget biztosították a polgármesteri hivatal többi dolgozójának is, igaz, a főosztályvezetők autonóm módon maguk dönthettek beosztottjaiknál az juttatás mértékéről.

Balassagyarmaton a város közel 400 alkalmazottja minden évben számíthat év végi jutalomra: az ismét ráadásul emelni is tudták a keretet, így átlagosan minden dolgozó nettó 75 ezer forintot kap SZÉP-kártyára, míg az intézményvezetők nettó 90 ezer forintra számíthatnak. Szekszárdon 60 millió forintot fordít a városvezetés az önkormányzati dolgozók jutalmazására, Veszprémben pedig, ahol az EKF-évad rengeteg többletmunkát jelentett, minden városi alkalmazott számíthat jutalomra, ám ennek összegéről még nem döntöttek.

Győrben viszont eldőlt, egyetlen dolgozó sem kap jutalmat az idén. Székesfehérváron a 290 hivatali dolgozó átlagosan egyhavi illetményüknek megfelelő jutalmat kapnak, míg az önkormányzati intézmények cirka 1600, valamint az önkormányzati cégek nagyjából 1600 munkavállalója novemberben egyszeri, százezer forintos béren kívüli juttatásban részesült. A fejéri megyeszékhelyen az önkormányzat szociális dolgozói, illetve az óvodai és bölcsődei alkalmazottak számára tavaly bevezették a hűségprémiumot: a tizedik szolgálati évtől kezdve ötévente, az évfordulókon jutalmazzák őket.

Debrecenben egy szempontrendszer szerint díjazzák év végén a polgármester hivatal dolgozóit: ilyen a kiemelkedő munkateljesítmény, a többletfeladat elvégzése, az ügyintézési határidő betartása, a munkavégzés színvonala, a kollegalitás és a megbízhatóság, vagyis – hangsúlyozták lapunknak a városházán – mindenki a munkája értékelését követően részesülhet csak jutalomban, az nem alanyi jogon jár, így az is előfordul, hogy valaki egyáltalán nem kap ilyet, Az összeg fedezetét az éves városi költségvetésben elkülönítették. Miskolcon a polgármesteri hivatal és a Miskolc Holding Zrt. dolgozói egységesen, kivétel nélkül ugyanazoknak a feltételeknek megfelelően kapják meg az év végi jutalmat, egy havi fizetésüknek megfelelő összeget. Egerben ennél valamivel kevesebb jut, a hivatal minden dolgozója, beleértve a jegyzőt is, idén a tervek szerint három heti bruttó bért kap év végén – közölte Mirkóczki Ádám. Szolnokon egy fillér jutalmat sem kapnak a polgármesteri hivatalban vezetői kinevezéssel rendelkező köztisztviselők, és ugyanez vonatkozik az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő gazdasági társaságok vezető tisztségviselőire is – tudtuk meg a városházán.

Kis települések, kis álmok

 A kisebb falvak vezetői nemigen álmodozhatnak évvégi jutalmakról. Üveges Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandrás polgármestere szerint örülnek, ha valahogy egyensúlyba tudják hozni a költségvetésüket az esztendő végére, nemhogy plusz pénzekről ábrándozzanak. Ilyet sem ő, sem az önkormányzat többi dolgozója nem kap, sőt egy ideje már a képviselők is tiszteletdíj nélkül dolgoznak. Hasonlóról számolt be Halmi József, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Győrtelek polgármestere, aki felidézte: több, mint húsz éve tölti be ezt a pozíciót, de talán, ha két alkalommal kapott év végén jutalmat a munkájáért. Itt sem jut pénz az önkormányzati tisztségviselők külön díjazására, az önkormányzathoz tartozó dolgozók legfeljebb némi szaloncukornak és gyümölcsnek örülhetnek majd.