A kormánypártok az ellenzékre hárítják a felelősséget, az ellenzék pedig a kormánypártokra. Az ellenzék kiderítette, hogy a kormánypártok vásárolják a szavazatokat; videófelvételt készült az egyik kormánypárt részére dolgozó call center (telefonközpont) munkájáról, amely 3000 dinárt fizet készpénzben a Szerb Haladó Párt melletti agitációért és szintén készpénzben 9000 dinárt ajándékoz azoknak, akik elküldik a lefotózott szavazólapjukat a call center megbízottjának. A hírműsorok választási blokkja bűnügyi krónikára hasonlít; a vitaműsorok arról szólnak, hogy az ellenzéki vezetők mennyi drogot fogyasztanak, hogyan verik a feleségüket, kínozzák az állatokat. Dragan Đilas, az ellenzék egyik kulcsfigurája állítólag még egy pulykát is megkínzott. A szerbiai Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség (BIA) egyik Facebookra kihelyezett videóján az egyik ellenzéki politikus igen ízléstelen módon szexszel. Íme, reagált az ellenzék, a BIA már az ellenzéki politikusok hálószobájában szaglászik. Nem ők készítették a videót, válaszolt a BIA, hanem egy közeli barát. Igen, de hogy kerül ez a BIA birtokába? – kérdezik az ellenzékiek.
Az egyik skandalum követi a másikat. A legújabb botrányt az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület elnökének, Olivera Zekićnek a Telegramon közzétett fotója idézte elő. Az illető hölgy már évek óta az ellenzék céltáblája, a nagy tavaszi erőszakellenes tüntetéseken a tömeg a távozását követelte, mert neki köszönhető, hogy minden nemzeti frekvenciával rendelkező tévéstúdió, van belőlük hat, kormánypárti. A hölgy a saját maga által összemontázsolt fotón náci egyenruhában pózol. A felháborodott ellenzék ebből azt az üzenetet olvasta ki, hogy náci politika súlyt le az ellenzéki médiumokra. A zsidó szervezetek szintén tiltakoztak, mire Olivera Zekić azt válaszolta, hogy ő csak provokált.
Miközben a retorika durvul, Vučić elnök ejtőernyőről szórja a pénzt. Minden szerbiai nyugdíjasnak 20 ezer dinár (190 euró) jutalmat oszt, de a fiatalabb nemzedék sem marad hoppon. Miniden középiskolás fiatalnak a választások előtt 95 euró üti a markát.
Folyik a botrányos retorikai háború, miközben a szociológusok, a közvélemény-kutatók, a politológusok okítják a pártokat: a választópolgárokat nem a botrányok érdeklik, hanem a pénztárcájuk. Az infláció a legmagasabbak közé tartozik Európában (csak Magyarországon rosszabb a helyzet, mint Szerbiában), a fiatalok elvándorlása aggasztó méreteket öltött, az egészségügyi rendszer összeomlás előtt áll, egyre nagyobb a mélyszegénység, állítják, és arra intik a politikusokat, hogy inkább ezzel foglalkozzanak.
Az ellenzéki és a kormánypárti politikusok azonban nem veszik komolyan a tanácsot, mert ők tudják legjobban hogy néha akad a pénztárcánál is fontosabb dolog. A centrális kérdés Szerbiában évek óta Koszovó státusa. Most is az, és minden más kérdés eltörpül mellette, amíg erre nem találnak megoldást. A jogállamiság, a demokrácia, a korrupció sorsa mindaddig másodlagos kérdés marad, amíg Koszovó a misztikus varázsszó a tömegek részére. Ez olyan nagy súllyal bír, hogy megosztotta az ellenzéket is. Pró vagy kontra Koszovó – ez lett a választási vízválasztó!
Lehet valaki a jogállam pártján, hirdetheti az európai utat, de Koszovó nélkül szóba sem jöhet az Európai Unió. A közvélemény-kutatók is kénytelenek elismerni, hogy a lakosság többsége is ezen a véleményen van. Egyetlen párt sem ismerné el a független Koszovót, de minden párt azzal vádolja a másikat, hogy titokban Albin Kurti koszovói kormányfő szekerét tolja. Esetleg az egyre nagyobb népszerűségre tevő szélsőjobboldali parlamenti pártokat, az Oltáriszentséget és a Fogadalomtevőket nem érinti efféle vád. Ezek a pártok rokonszenveznek azzal az ötlettel, hogy a szerb hadsereg térjen vissza Koszovóba és védje meg az ott élő mintegy 80 ezer szerbet. Ezt egyébként szerte Szerbiában óriási falfestmények követelik, amelyeket a szerb rendőrség őriz, nehogy valaki átfesse őket. A Fogadalomtevők elnök asszonya pedig azzal a célzattal, hogy ő is komolyan gondolja a hadsereg visszatérését, egy éjszaka belopózott Koszovó területére, amiről egy sötét erdőben fotót is készített, ezzel is bizonyítva, hogy nem lehetetlen Koszovó visszacsatolása.
Első pillanatra feltételezhető volt, hogy viccnek szánta. Szó sincs róla, hangoztatta, komolyan gondolja. Az Oltáriszentség és a Fogalomtevők hangoskodó pártvezérei nem veszik tudomásul, hogy a háborúban elvesztett terület csak háborúval szerezhető vissza. Megfeledkeznek Veljko Kadijević, a néhai Jugoszláv Néphadsereg parancsnokának figyelmeztetéséről, aki arra a kérdésre, hogy miért vesztette el Szerbia a Horvátországgal vívott háborúját, azt válaszolta, hogy azért, mert nem volt elég katonája, a katonakötelesek ugyanis nagy számban külföldre dezertáltak, vagy pedig itthon bujdostak. Más dolog a retorikus patriotizmus és megint más a lövészárok.
Koszovó elárulásának gyanúja miatt a két szélsőjobb, és még néhány, a szélsőjobbal kacérkodó párt nem hajlandó választási koalícióra lépni az európai irányultságú, baloldalinak nevezett „Szerbia az erőszak ellen" elnevezésű pártkoalícióval, mert az hajlandó tárgyalni Szerbia és Koszovó viszonyáról, azzal a feltétellel, hogy az elismerés szóba sem jöhet. Sem a választások előtt, sem utána. Enélkül pedig kizárt a parlamenti választási győzelem.
Pokoli paradoxon: senki sem ismerné el Koszovót, de a másikat azzal vádolja, hogy csalafinta módon mégis megtenné azt. A szélsőjobb Vučićot nemzetárulással vádolja, mert a brüsszeli és az ohridi tárgyalásokon szóban elfogadta a francia-német tervezetet, amely keskeny utat nyit Koszovó függetlenségének elismerése felé. Semmit sem írtam alá, védekezik Vučić, tárgyalni lehet, egy kitétellel: szóba sem jöhet Koszovó függetlensége! „A Szerbia az erőszak ellen" pártszövetség Vučić autokrata rendszere miatt nem hajlandó a választások után koalícióra lépni a Szerb Haladó Párttal, a szélsőjobb pedig azért, mert szerinte Vučić már titokban elismerte Koszovót, megsértette az alkotmányt, ezért bíróság elé kell állítani.
A Szerb Haladó Párt sem hajlandó koalícióra lépni a „Szerbia az erőszak ellen" pártszövetséggel, mert az külföldi érdekeket szolgál és elismerné Koszovót, de nem hajlandó szövetségre lépni a szélsőjobbal sem, mert azok a pártok elutasítják Szerbia Európai Uniós tagságát. A Szerb Haladó Párt büszkén hirdeti, hogy az Európai Unió tagja lesz és megtartja Koszovót is. A kettőben együtt a választók nemigen hisznek, de mégis erre a pártra szavaznak, s mivel ezzel a programmal rendre választásokat lehetett nyerni, a Szerb Haladó Párt reméli, hogy ezúttal is sikerül. A remény nem alaptalan, habár nagy kérdés, hogy meddig tartható fenn az összebékíthetetlen ellentmondásra alapozó illúzió, hiszen a búvópatakként viselkedő közérzet rosszabbodik, a párt népszerűsége valamelyest csökkent, de a közvélemény-kutatások szerint mégis megnyeri a választásokat, főleg azért, mert a vidéken abszolúte dominál.
Többé nem az a kérdés, hogy melyik párt győz, hanem az, hogy megállítható-e a szerbiai közéleti diskurzus szélsőjobbos törtetése.
Vajon a győzelme után a Szerb Haladó Párt megálljt parancsol-e a párton belüli és kívüli szélsőjobbnak, vagy pedig tovább sodródik a lejtőn? Vajon az ellenzéknek lesz-e ereje a fék szerepét vállalni ezen az úton, amelynek baljós útjelzői felismerhetők: a szerbiai polgárok többsége ellenzi az EU-s csatlakozást, a keleti nyitás hívei pedig egyre hangosabbak.
A Szerb Haladó Párt holtbiztos a győzelmében. Az esélye reális. Van azonban egy Achilles-sarka: Belgrád. A két évvel ezelőtti helyhatósági választásokon a széthúzó ellenzék több képviselőt juttatott a városi képviselő-testületbe, azonban két szélsőjobbos átevezett a Szerb Haladó Párthoz, úgyhogy a fővárosi parlamentben Vučić káderei minimális többséggel rendelkeznek. Belgrád azóta is háborog, a rendkívül tömeges tavaszi demonstrációk figyelmeztették a veszélyre a regnáló kormánypártot, amivel számolnia kell, mert a „belgrádi vírus” Szerbia más nagyobb városaiban is terjed. Nem alaptalan feltételezés, hogy az önkormányzati választásokat Vučić azért írta ki egyidőben a parlamenti választásokkal, hogy országos győzelmével erősítse hatalmi pozícióját Belgrád megregulázásában, vagy esetleg kompenzálja az esetleges belgrádi vereségét. A belgrádi választásoknak van tétje, hiszen ne felejtsük: Milošević bukása a belgrádi vereséggel kezdődött.
Sokan abban reménykednek, hogy a belgrádi ellenzéki győzelem megszakítja az országban eluralkodó általános rezignációt. Az eddigi közvélemény-kutatási eredmények szerint az ellenzéknek Belgrádban van esélye. A fővárosi választásokat Vučić nem tudja megnyerni, ám a széthúzó ellenzék képes lehet elveszíteni.
