Oroszország;bíróság;börtön;Vlagyimir Putyin;eltűnés;ellenzéki politikus;Alekszej Navalnij;Kira Jarmis;

A napokban Berlinben tartottak tüntetést a politikai fogoly, Alekszej Navalnij szabadon bocsátásáért

- Januárra halasztották Alekszej Navalnij bírósági tárgyalásait, mert az ellenzéki politikus két hete „eltűnt”

Pontosabban nem tudni hol van a Vlagyimir Putyin legfőbb ellenfeleként emlegetett ellenzéki politikus, akinek ügyében most már az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága is felszólította Oroszországot. 

Alekszej Navalnijnak két bírósági tárgyalását is januárra halasztották – írja a Sky News bírósági iratokra hivatkozva. A cikk szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök legfőbb politikai ellenfelét már összesen, különféle vádak alapján már több 30 év börtönnel sújtottak, de újabb és újabb pereket akasztanak a nyakába, hétfőn ismét bírái elé kellett volna állnia, de „eltűnt”, amióta több mint egy hete az oroszországi büntetésvégrehajtás emberei eltávolították a börtöntelepről, ahol eddig volt.

Navalnij szóvivője, sajtótitkára, Kira Jarmis az X-en (volt Twitter) hétfőn előbb csak annyit írt az esetről, hogy „immár 13. napja nem kapott hírt a hollétéről”, és az ügyvédei sem tudnak róla semmit. A Navalnij által létrehozott Korrupcióellenes Alapítvány jogászai a hétvégén több mint 200 börtönt kerestek meg kérdéseikkel, de válaszokat még nem kaptak. A legutolsó információ szerint a jelenleginél is szigorúbb helyre akarták szállítani.

Jarmis később megosztotta Maria Pevcsik újságíró, a Navalnij-féle alapítvány munkatárásának közleményét arról, hogy „az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága elfogadta a Navalnij eltűnésével kapcsolatos sürgős ideiglenes intézkedésekre vonatkozó kérésünket”. – Hivatalosan arra kérték Oroszországot, hogy adjon tájékoztatást Navalnij hollétéről, egészségi állapotáról, és sürgősen biztosítson lehetőséget az ellenzéki politikus ügyvédeinek, hogy találkozhassanak védencükkel. 

Korábban a Kreml elintézte az egész Navalnij-kérdést azzal, hogy ő „egy elítélt bűnöző, akinek ügye a büntetés-végrehajtásra tartozik”. Navalnijt augusztusban további 19 évre ítélték börtönbe kerül a rá már korábban mindenféle koholt vádakkal kiszabott 11 és fél éven felül. Navalnij természetesen végig és mindent tagadott, de a hónap elején ismét eljárást indítottak ellene állítólagos vandalizmus miatt, de a vádakról magát Navalnijt sem tájékoztaták.

Három lányt kimentettek a katasztrófavédelem szakemberi, ketten súlyosabb, töréses sérüléseket szenvedtek. Egyikőjüket újraélesztették, egy fiút még keresnek.