Az emberek 70 százaléka szerint újdonsült magyar Nobel-díjasaink nem tudtak volna ilyen jelentős tudományos eredményeket elérni, ha Magyarországon dolgoznának – derült ki a Publicus Népszava számára készített reprezentatív kutatásából. Még a Fidesz-KDNP szavazóinak 57 százaléka is így gondolja, szemben azzal a 36 százalékkal, akik szerint itthonról is el tudtak volna érni ekkora sikert. Az ellenzéki szavazóknak csupán 14 százaléka véli, hogy Karikó Katalin és Krausz Ferenc képesek lettek volna ekkora áttörésre, ha itthon kutatnak.
Ezzel összecseng, hogy a válaszadók 49 százaléka szerint a díj annak az országnak az érdeme, ahol a tudósok elérték a tudományos sikereiket, és csak 28 százalék gondolja, hogy a dicsőség azt az országot illeti, ahol születtek és a tanulmányaikat végezték.
További 18 százalék szerint mindkét ország hasonló mértékben érdemli a „dicsfényt”, 4 százalék szerint viszont egyik sem fontos, kizárólag az ő tehetségük. Csak a kormánypártok szavazói között vannak többségben azok, akik szerint az érdem Magyarországé: 43 százalékuk gondolkodik így, szemben 27 százalékkal, akik szerint az számít, hol érték el a sikereiket. (25 százalékuk szerint a dicsőség megoszlik a két ország között.) Nem meglepő, hogy az ellenzéki szavazók körében csupán 15 százalék az az arány, akik szerint szülőhazáé az érdem, 67 százalék szerint viszont Karikó Katalin és Krausz Ferenc esetében azokat az országokat illeti a dicsőség, ahol áttörést hozó eredményeiket elérték.
Ugyanakkor a túlnyomó többség úgy gondolja, hogy a Nobel-díjasok számánál fontosabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya egy országon belül. 66 százalék szerint a diplomások aránya egy ország sikerességének fokmérője, és nem a legjelentősebb tudományos díjjal kitüntetettek száma, utóbbit 23 százalék tartja a fontosabb szempontnak.
Bár a kormány 2010 óta rengeteg pénzt csatornázott a sport és a futball irányába, miközben a tudományos élet alufinanszírozott és küszködik a forráshiánytól, az emberek jelentős, 74 százalékos többsége szerint egy Nobel-díj nagyobb büszkeségre ad okot, mint egy olimpiai bajnoki cím (9 százalék), a futballválogatott esetleges Európa bajnoki címe (6 százalék), vagy egy Oscar-díj (5 százalék).
A KSH adatai szerint tavaly csupán a GDP 1,3 százalékát fordította kutatás-fejlesztésre (K+F) Magyarország, ami még a 2021-ben mért 1,6 százalékhoz képest is visszaesés. Pedig az Eurostat adatai szerint Magyarország már 2021-ben is az uniós átlag kevesebb, mint negyedét költötte K+F programokra, ezzel hátulról a negyedik volt az EU-s rangsorban. A Publicus kutatásában megkérdezettek 27 százaléka szerint a kormánynak mindenképpen többet kellene költenie kutatás-fejlesztésre, viszont 61 százalék úgy gondolja: először az oktatás és az egészségügy helyzetét kellene rendezni, csak ezek után költenének többet a tudományra. Ugyanakkor a válaszadók 9 százaléka azon a véleményen van, hogy a kormánynak nem kell többet költenie kutatás-fejlesztésre, ezt azoknak a cégeknek kellene megtenni, akik később anyagilag profitálhatnak az eredményekből.
A Publicus arra is rákérdezett, hogyan vélekednek a megkérdezettek a nők és férfiak szerepéről a tudományban, mennyire élnek káros sztereotípiák a társadalomban azzal kapcsolatban, hogy mire képes egy férfi vagy egy női tudós. A válaszadók 68 százaléka nem ért egyet azzal az állítással, hogy vannak inkább férfiaknak való és inkább nőknek való tudományterületek, 29 százalék viszont egyetért. Ebben a kérdésben a Fidesz-KDNP szavazói előítéletesebbek: körükben 41 százalék azoknak az aránya, akik szerint vannak nőiesebb és férfiasabb tudományterületek. Ugyanakkor a nemek közötti egyenlőséget tekintve pozitív fejlemény, hogy markáns, 87 százalékos többség mondja, hogy a nők ugyanannyira alkalmasak a tudományos pályára, mint a férfiak. Csupán 4 százalék gondolja, hogy a férfiak alkalmasabbak, de fontos megjegyezni, hogy 9 százalék azt mondta: a nőknek inkább való a tudós-lét.
Tény azonban, hogy Magyarországon – hasonlóan a legtöbb országhoz – a természettudományos, technológiai, mérnöki, matematikai területeken jóval kevesebb nő tanul és dolgozik, mint férfi. A válaszolók szűk többsége, 43 százalék szerint ennek az az oka, hogy a lányok kevesebb támogatást kapnak az iskolában, ha ezek a tudományterületek érdeklik őket, 39 százalék szerint viszont a nők nem akarnak ezeken a területeken továbbtanulni. Valójában a két dolog szorosan összefügg: amennyiben a lányokat inkább a humán tárgyak felé terelik az iskolákban, egyenes következmény, hogy végül kevesebben választják a reál területeket a későbbiekben. A megkérdezettek 7 százaléka azt a már jó ideje tudományosan megcáfolt vélekedést vallja, hogy a „a nők kevésbé értik ezeket a dolgokat, mint a férfiak”. A kormánypártok szavazóinak 11 míg az ellenzékiek 5 százaléka gondolkodik így. Meglepő eredmény viszont, hogy a nőkre jobban jellemző a sztereotipikus gondolkodás ebben a kérdésben, mint a férfiakra: előbbiek 9, utóbbiak 5 százaléka válaszolt így. Arra a kérdésre, hogy tapasztalták-e valaha, akár saját- akár gyerekeik révén, hogy az iskolában a tanárok egy-egy tárgyat inkább lányoknak vagy inkább fiúknak valónak minősítenek, összesen 30 százalék válaszolt igennel, 67 százalék nem élt át ilyesmit. Összességében az emberek 55 százaléka tartja fontosnak, további 22 százalék pedig inkább fontosnak, hogy több tudós nő dolgozzon a természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai területeken.
Nincs nemi egyenlőség az iskolákban
Világszerte számos helyen okoz problémát az oktatáspolitikában a nemek eltérő teljesítménye, a magyar oktatási rendszer pedig hírhedten nem képes az egyéni sajátosságokhoz alkalmazkodni. Ezt igazolják a friss PISA eredmények is, amelyek szerint a 15 éves fiúk 15 ponttal jobb eredményeket értek el matematikából, a lányok viszont pontosan ennyivel jobbak a szövegértési területen. A CEU Bibó István Szabadegyetem szervezésében szakértők a minap arra keresték a választ, hogy vajon mi az oka ezeknek az egyenlőtlenségeknek, és vajon milyen lenne egy olyan oktatási rendszer, ahol a lányok és a fiúk is képességeiknek megfelelően teljesítenek, függetlenül a nemüktől. Radó Péter oktatáskutató arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek az adatok 2012-ben még rosszabbak voltak, azóta némileg csökkent a nemek közötti szakadék – a lányoknak akkoriban 40 pont előnyük volt a fiúkhoz képest szövegértésben, akik viszont akkoriban alig voltak jobbak matematikából. „A nemek közötti egyenlőtlenségek csökkentek, ugyanakkor ez nem egy pozitív folyamat, mert azt mutatja, hogy az összességében romló eredményeken belül a lányok teljesítménye gyorsabban zuhant, mint a fiúké” – mondta Radó Péter.
Abban minden megszólaló egyetértett, hogy nincs genetikai, biológiai meghatározottság a mögött, hogy a fiúk jobbak lennének matekból és természettudományos tárgyakból, a lányok pedig a humán területen – ezek a különbségek mind a társadalmi szocializáció és az iskolai oktatás során keletkeznek.
Németh Szilvia oktatáskutató arról beszélt, hogy az egyenlőtlenségek kialakulásában nagy szerepe van az alsó tagozatnak és az ott tanító pedagógusoknak, akikről több kutatás is bebizonyította, hogy a lányokat kevésbé terelik a természettudományos tárgyak, vagy a matematika irányába, ugyanennek a jelenségnek a „másik oldala” a fiúk rossz teljesítménye a szövegértésben.
Megerősítette ezt Rédai Dorottya genderkutató is, akinek a kutatásai szerint - amiket főleg középiskolások körében végzett – a kortársak és a szülők is sokszor hajlamosak ezekbe a sztereotipikus irányokba tolni a gyerekeket, mert azt gondolják, így könnyebben boldogulnak majd az életben.
A lányok jelentős előnyének a szövegértés területén hosszútávú hatásai vannak: több lány jár gimnáziumba, mint fiú, ennek eredményeképpen a felsőoktatásba is többen jutnak be közülük, így mára Magyarországon az egész társadalmat tekintve 10 százalékkal magasabb a diplomás nők aránya, mint a férfiaké. Az viszont további kérdéseket vet fel, hogy ez az előny az oktatásban, a későbbiekben miért nem jelenik meg a munkaerőpiacon, vagyis miért van kevesebb női vezető, és miért keresnek még mindig kevesebbet, mint a férfiak. A szakértők szerint ezeknek az egyenlőtlenségeknek az oka szintén a gyerekkori szocializációban és az iskolai életben keresendő, a fiúk ugyanis sokkal több pozitív megerősítést kapnak, ha kockázatot vállalnak, a lányokat viszont inkább az együttműködésért, jó alkalmazkodóképességért jutalmazzák.