gyász;Kasza László;

1937-2023

- Egy közszolgálati rádiós

Hosszas betegség után, 86 éves korában Münchenben elhunyt Kasza László újságíró, a Szabad Európa Rádió egykori igazgató-helyettese. 

Élete messze ható példája volt annak, hogy a sajtószabadság meg a közszolgálatiság mindenekelőtt a sajtóban dolgozók elkötelezettségén múlik. Volt idő, amikor a gyakorlatban az ő műsorai jelentették a közszolgálati rádiózást Magyarországon, annak ellenére, hogy forma szerint egy idegen hatalomnak (és mindenképpen külföldi pénzből, külföldről) dolgozott. Ugyanakkor soha nem tévesztette szem elől, hogy bármilyenek is a külső körülmények, az újságíró megrendelője az általa informálódni kívánó közönség. A valódi újságírónak nem a hatalom, hanem a közönség elismerése számít, és felelősséggel, illetve elszámolással is elsődlegesen a közönségnek tartozik.

1937-ben Somogysámsonban született. 1955-ben Pannonhalmán érettségizett, diplomát viszont már Németországban szerzett, ott vált az egyik legnagyobb hatású magyar újságíróvá. Meghatározó élmény vele kapcsolatban, amikor 1986 áprilisának végén a hazai köztájékoztatásra kényszerített szilencium idején az ő hangját kerestük az éterben. Akkor már szájról szájra terjedt a csernobili atomkatasztrófa híre, és ha baj van, az ember mérlegelés nélkül a legmegbízhatóbb hírforráshoz fordul. Ezt jelenti a közszolgálat: az információigény kiszolgálását, a megbízható hírszolgáltatást. Kasza László megharcolt azért, hogy munkahelye, a Szabad Európa Rádió müncheni szerkesztősége, és személyesen ő maga ezt az intézményi státuszt elnyerje. Először azzal, hogy 1956-ban Németországba menekült a magyar szabadságot és nyilvánosságot fojtogató hatalom elől, másodszor azzal, hogy az emigrációban sem adta föl a hivatását (a magyar közönség sokszínű és pártatlan tájékoztatását értve hivatás alatt), harmadszor pedig azzal, hogy ha kellett, a kinti munkaadóival szemben is érvényesítette ezt az igényt – csupa olyan erény, amelyből a ma Magyarországon összehasonlíthatatlanul könnyebb körülmények között is sokkal több kompromisszumot kötő újságírók példát meríthetnek, ha akarnak.

Az újságíró legfontosabb feladata, hogy értelmezhetővé tegye körülöttünk a világ és az ország történéseit, megmutatva az okokat, a következményeket és az opciókat is. A magyar közvélemény jelentős részben Kasza László munkája révén alkothatott képet például a hazai demokratikus ellenzék munkájáról és személyiségeiről. Meg arról, hogy Magyarország társadalmi berendezkedéséről, gazdasági szerkezetéről, jövőjéről nem csak egyféle elképzelés létezik, és hogy a hivatalos nyilvánosság állításával szemben nem feltétlenül felelőtlenek vagy bolondok, akik másképp gondolják.

Az, hogy a rendszerváltás után, 1994-ben hazatért, sőt négy éven keresztül az akkori magyar közmédiában is szerepet vállalt, egyértelmű elismerése volt annak, hogy Magyarországon (mint történelmi tapasztalatainkból tudjuk: mindig csak átmenetileg) a sajtó szabad. Az pedig, hogy 2018-ben csalódottan visszaköltözött Münchenbe, hasonlóan világos állásfoglalás volt arról, hogy visszalendültünk az alapállapotba: a sajtószabadság megszűnt, és annak a fajta közszolgálatiságnak, amelynek ő az egyik emblematikus alakja volt, idehaza ismét nincs tere.

Közvetlenül százezrek, közvetve milliók demokratikus gondolkodását formálta itthon úgy, hogy szakmai pályafutásának döntő hányadát külföldön töltötte – ebben a mondatban, és különösen a második emigrációjában benne van az egész közelmúltunk. Őszintén gyászolják (hozzátartozóin, egykori közvetlen munkatársain, a közélet általa a nyilvánosságba emelt szereplőin túl) mindazok, akik hasonlóan vélekednek az újságírói szerepfelfogásról.

2022-ben az uniós költségvetésből származó kifizetések négyszeresen meghaladták a magyar hozzájárulás mértékét. Az idei évre még nincsenek végleges adatok, de úgy tudjuk, hogy a 2023-as mérleg is Magyarország javára fog elbillenni.