Ha a Roszatom hirdet/reklámoz/szponzorál a magyar sajtóban, az megengedhető külföldi beavatkozás a hazai közéletbe? És ha a Rheinmetall? Vagy a helikoptereket gyártó Augusta? Egyrészt azért kérdezzük ezt, mert a nevezettek üzletei jellemzően nem a piacon dőlnek el, és főleg nem úgy, hogy az újságolvasónak ne legyen mindegy, mit és hol kommunikálnak (akinek nem mindegy, az az ezúton is finanszírozható pártsajtó). Másrészt meg azért, hogy rámutassunk, milyen stabil bástyája lesz a magyar jogállamnak a „szuverenitásvédelmi” törvény, amelynek alapján szabadon abuzálhatja a kormány a tőle független médiát, miközben az udvari harsonák pénzelése zavartalanul folytatódhat (lásd még a szénné büntettet „dollárbaloldal” vs. futni hagyott CÖF-Megafon páros, vagy a magyar kormányüzenetekkel hígított orosz háborús propagandát terjesztő Oroszhírek és társai sztoriját).
Amikor tehát a magyar sajtó komolyan vehető szakmai szervezetei közül többen – így a MÚOSZ és a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) - szóvá teszik, hogy a nevezett jogszabály súlyos(an egyoldalú) politikai beavatkozásokra ad lehetőséget a lappiac működésébe, akkor nem pártpolitizálnak, hanem a dolgukat végzik, az eddigi tapasztalataik alapján: képviselik a tagság érdekeit, és azokat az absztrakt, mégis pontosan körülírható elveket, amelyeknek a védelmére szegődtek.
Jellemző a mai magyar viszonyokra: abból, hogy az MLE bírálta a jogszabályt, sokkal nagyobb botrány lett, mint abból, hogy egy ilyen orosz mintájú, Magyarország putyinizálódását látványosan felgyorsító törvény egyáltalán megszülethetett. Pontosabban az utóbbit nem is kísérte olyasmi, amit botránynak nevezhetnénk: amikor az Orbán-kabinet tesz egy-egy újabb lépést a putyini úton, azt a magyar közvélemény egyre rezignáltabban veszi tudomásul (úgy fest, még Oroszország terrorháborúja és az állampolgári szabadság elleni hadjárata sem elegendő lecke arról, hogy ez az irány hova vezet). Azt viszont, hogy az MLE azt tette, amit hasonló helyzetben bármely másik európai országban egy kiadói szervezet tenni kényszerült volna, drasztikus reakciók követték. Először az Index jelentette be a felháborodását és a kilépését – ez, ahogyan az orvostudományban mondják, bizony a stercus és az iecur elválásának esete -, utána meg a teljes KESMA, tokkal-vonóval-gázsival.
Hogy mi valójában az MLE, és mi a feladata, azt ezek után érdemes szó szerint idézni: „Az Egyesület az írott sajtót képviselő vállalkozások közös gazdasági érdekeit egyezteti és képviseli a kormány, a politikai intézmények, a pártok, és a gazdálkodó üzletfelek felé”. Vagyis akinek a szignója szerepel az alapító vagy a belépési nyilatkozaton, azt írta alá, hogy a szervezet azt fogja tenni, amit most tett. Nem tudjuk, mi történt előtte a színfalak mögött, biztosan tudjuk viszont, hogy az az Index-KESMA érv, miszerint „nem volt egyeztetés”, színtiszta kamu: körülbelül olyan, mintha egy zárdában a sorra megerőszakolt szerzetesnők némelyike határolódna el ugyanerre hivatkozva az erőszakot elítélő közös felszólamlástól.