karácsony;felmérés;Publicus Intézet;

Szerényebb lesz idén a karácsony, minden százból 12 magyar senkinek nem vesz ajándékot

Tízből hat embernek az idén jobban megterheli a családi kasszáját a készülődés, mint korábban alig van olyan, akit zavar, hogy az üzletek egy része zárva lesz holnap – derül ki a Publicus Intézet felméréséből.

Majdnem minden tizedik ember egyedül tölti a szentestét, a jelentős drágulás miatt egyre többeknek okoz komoly gondot a karácsony, a válaszadók 7 százaléka – azaz minden 13. ember – kevesebb mint 10 ezer forintot tudott költeni, az ajándékok beszerzéséhez pedig mind többen használják az internetet – a többi között ez derült ki a Publicus Intézet lapunk számára az ünnepekről készített felméréséből.

A kutatás szerint a válaszadók közel 90 százaléka családi körben tölti a szentestét, sokan viszont egyedül maradnak az ünnepekre, sőt, a hatvan felettieknek több, mint hatoda magányos ilyenkor. A többi ünneppel ellentétben a karácsonyt jellemzően még mindig otthon töltjük, kimozdulni csak rokonlátogatóba indulunk. Az emberek 11 százaléka utazik el valamelyik belföldi szálláshelyre, míg külföldre alig 2 százaléknyian mennek.

A megkérdezettek kevéssel több, mint harmada maximum 5 embernek vásárol ajándékot, ugyanennyien pedig 6-10 ajándékozottnak vesznek valami meglepetést, százból tizenketten viszont nem ajándékoznak. Az ajándékvásárlók fele minden közeli hozzátartozónak rak valamit a fa alá, harmaduk jellemzően a rokoni, ismerősi kör gyerekei mellett csak a legközelebbi felnőtt családtagokat lepi meg, míg – vélhetően anyagi megfontolásból és a praktikum miatt – ötödük csak a gyerekeknek vesz ajándékokat. Az ajándékozásnál még mindig a vásárlás a hangsúlyos, minden ötödik ember (19 százalék) azonban emellett saját készítésű meglepetést is ad, ám csak minden ötvenedik válaszadó állította, hogy kizárólag saját készítésű ajándékkal szeretne örömet okozni – utóbbiak között amúgy kétszer annyi a nő, mint a férfi.

A vásárlási formák közül egyre nagyobb szerephez jut az internet, a megkérdezettek hatoda csak a világhálón keresgél és talál megfelelő ajándékot, 38 százalék pedig amellett, hogy a boltokat járja, erőteljesen keresgél a neten is, így a hagyományos, áruházi vásárlást már csak 44 százalék preferálja. Utóbbi a hatvan felettiekre jellemző leginkább, a nyugdíjasok több, mint kétharmada veszi nyakába a várost ilyenkor, az interneten pedig értelemszerűen a 18-45 közöttiek keresgélnek a legtöbben, tízből jellemzően hárman ki sem mozdulnak a lakásból a bevásárláshoz. A jelentős többséget nem zavarja, hogy a korábbi évektől eltérően december 24-én ezúttal a nagy áruházláncok jelentős része zárva tart majd, mindössze 13 százalék vélte ezt problémásnak, abban viszont kétharmaduk megegyezett, hogy emiatt nagyobb a zsúfoltság az üzletekben.

Miután a válaszadók több, mint fele úgy próbálja csökkenteni kiadásait, hogy akciós terméket keres, a világhálón vásárlóknak sokkal kényelmesebb a spórolás, ezzel szemben a 60 pluszosok kétharmadának, akik szintén leértékelt terméket szeretnének ajándékozni, ez komolyabb megterhelést jelent, hiszen nem kattintással, hanem a lábukkal kell boltot váltaniuk. Az akciózás már csak azért is fontos, mert a válaszadók tapasztalata szerint a kereskedők az ünnepek előtt megemelik a termékek árát, vagyis utánjárás nélkül még mélyebben a pénztárcába kell nyúlni. Jellemző a jelenlegi közállapotokra, hogy még ez a téma is képes politikailag megosztani a társadalmat: míg a kormánypártiaknak csak valamivel több, mint harmada szerint egyértelmű, hogy nyerészkedni akarnak a kereskedők, addig az ellenzéki szavazók és a bizonytalanok több, mint fele vélekedik így.

A karácsonyi ajándékozásra a legtöbben, 38 százaléknyian 10-40 ezer forint közötti összeget szánnak összesen, ám alig valamivel kevesebben 40-100 ezer forintot jelöltek meg, a válaszadók hatoda pedig ennél is többet szán meglepetésekre, 7 százalék viszont kevesebb, mint 10 ezerből próbál valamit az ünnepi fa alá rakni. Utóbbiak természetesen abba a 10 százalékba tartoznak, akiknek bevallottan komoly megterhelést jelent a karácsony, melyet nem is tudnak úgy ünnepelni, ahogyan szeretnének, s a nyugdíjasok helyzetét jól mutatja, hogy minden hetedik 60 év feletti ide sorolta magát, de a maximum 8 általánost végzettek nyolcada is így érez. A szépkorúak és az aluliskolázottak több, mint fele állította, hogy komoly spórolással ugyan, de nagyjából igénye-elvárása szerint tudja megünnepelni a karácsonyt, s életkortól és iskolai végzettségtől függetlenül csak tízből valamivel több, mint négyen jelentették ki, nem okoznak nekik gondot az ünnepek. Egyedül a diplomásoknál kerültek többségbe a gondtalan ünnepet várók.

A megkérdezettek 59 százaléka szerint az idei karácsony sokkal jobban megterheli a családi kasszát, mint a korábbi években, több, mint felük viszont nem költ többet, mint eddig, ami egyúttal azt is jelenti, hogy szegényesebb lesz számukra az ünnep. A válaszadók harmada viszont többet, minden nyolcadik válaszadó pedig lényegesen többet költ, mint az elmúlt esztendőkben. Szerencsére kevesen verik magukat emiatt hitelekbe, csak 1 százalék jelezte, hogy túlnyújtózik a képzeletbeli anyagi takaróján. Az ünnepekkel járó anyagi megterhelés a karácsonnyal járó adományozási kedvet azonban nem lohasztotta, a válaszadók fele, mint minden évben, valamilyen formában ezúttal is segít a rászorulókon.

Többségben a műfenyősök

A válaszadók relatív többsége, 46 százaléka műfenyőt állít karácsonykor, vágott fenyőt tízből csaknem négyen visznek haza (39 százalék), a gyökeres fenyőt választók száma elenyésző. Minden tizenkettedik ember viszont fenyőfa helyett valamilyen más dekorációt választ az ünnepekre.