Balaton;közbeszerzés;XII. kerület;újjáépítés;üdülő;tábor;Kovács Gergely;

Két cég túl alacsony árat kért a XII. kerület balatoni nyaralójának felújításáért, 1,6 milliárdos ajánlattal nyert a nevető harmadik

A szántódi tábor várva várt megújulásának kacifántos történetét az MKKP társelnöke osztotta meg a szélesebb nyilvánossággal. 

Három éve húzódik a Hegyvidéki Önkormányzat szántódi táborának a felújítása, amikor is sokadjára siker koronázta a fideszes vezetésű XII. kerület erőfeszítéseit és sikerült nyertest hirdetni: az egyetlen érvényes ajánlatot a Laterex Építő Zrt. tette, akik nettó 1 milliárd 273 millió forintért építhetik fel a tábort – vette észre a 24.hu a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) honlapján Kovács Gergely társelnökének az írását a közbeszerzés történetéről, amelyről helyi önkormányzati képviselőként első blikkre maga is azt írta: „meglepő módon egy alapból egész korrektnek mondható, nyílt eljárás”.

Csakhogy az ellenzéki politikus nem lenne a kétfarkúak egyik vezetője, ha nem lenne a történetben csavar. – De ez így túl jól hangzana, még a végén tisztességes versenynek is tűnhetne, aminek még a látszatát is kerülnie kell a Hegyvidéki Önkormányzatnak. De semmi gond, a Laterex úgy tudott nyerni, hogy érvénytelennek minősítették az SHS Építő Kft., az Archibona Kft. és az EB Hungary Invest Kft. ajánlatát. Utóbbi kettőét az aránytalanul alacsony ár miatt. Tényleg zavaró lett volna, ha nem ilyen elképesztően drága a kivitelezés – jegyezte meg fanyarul Kovács Gergely.

Amúgy valóban rászolgált már a tábor a felújításra, s kutyapárti képviselő dicséretesnek tartja, hogy szimpla felújítás helyett újjáépítés valósul meg. Az áfával együtt tehát 1,6 milliárdból a gyerekeknek szánt faházakban összesen 13 szoba lesz, 112 gyermek tud egyszerre megszállni bennük. A jelenlegi főépületet átépítik, ráhúznak egy plusz szintet is.

Az önkormányzati politikus végül elégedetten nyugtázta, hogy 1,6 milliárdért kapnak összesen nagyjából 1071 négyzetméteres hasznos teret, sportpályákkal, kertrendezéssel, de legalább végre lesz egy normális tábora a kerületnek. Szerinte ez még mindig jobb annál, amikor három éve 190 millió forintból akart új, de végtelenül egyszerű faházakat építeni az önkormányzat egy ismerős vállalkozóval, ami akkor legalább háromszoros túlárazást jelentett volna, de aztán a Covid-járvány miatt visszalépett az illető.