Közel ötven évvel a Tótfalusi István-féle Ami a szívedet nyomja című gyerekvers-antológia után miért gondolta, hogy ideje egy új gyűjtemény összeállításának?
Még a Covid elején jött az ötlet. A kezembe került ez a régi Tótfalusi-féle kötet, ami az én korosztályomnak és a nálam kicsit fiatalabbaknak egy ikonikus könyve volt. Olvasgattam és néztem, mennyire modernek ezek a versek, és hogy a legnagyobb részük mennyire megállja ma is a helyét. Elgondolkodtam, vajon miért nincs hasonló, új gyűjtemény, aztán igazából teljesen a saját szakállamra kezdtem el nézelődni, keresgélni, hogy van-e egyáltalán anyag, amiből lehet dolgozni. Nem volt könnyű gyorsan nagy mennyiséget találni, mert mint menet közben kiderült, a gyerekirodalomnak a – mondjuk úgy – főáramlatában nincsenek benne ezek a korábban megjelent svéd gyerekversek. A régi kötet eleve három svéd költő verseiből lett összeválogatva, és ugye ők sem voltak nagyon ismert figurák. Persze rengeteg ember ír gyerek- meg kamaszverseket, de túlnyomórészt nem a gyerek szemszögéből – ami pedig számomra különösen fontos volt a válogatáskor –, hanem felnőtt ír a gyereknek, és akkor ebben aztán mindenféle van, nyelvi játékos, vicces, rímes, ritmusos stb. Időbe telt, mire összeállt egy akkora anyag, amiből lehetett válogatni.
Mára közel egy tucat kiadása van a korábbi antológiának. Ön szerint miért volt ennyire különleges az a gyűjtemény?
Sokat gondolkodtam, és másokkal is beszélgettem, hogy mi volt, ami annyira egyedivé tette. A gyerekszemszög meghatározó tapasztalat volt. Hogy olyanok a versek, mintha gyerekek írták volna őket. Sokszor tényleg csak egy vicces gondolatból állnak, tehát nem nagyon komoly, „Hű, ez most vers, és akkor rím van benne meg ritmusos” szövegek. Szókimondók, akárcsak a skandinávok, nem nagyon palástolják a véleményüket, és ha azt gondolják, hogy valami rossz, jó, szép vagy akármilyen, akkor azt megmondják. És ez szimpatikus volt, egészen más. Nem olyanok ezek a versek, mint amihez mi például az iskolában hozzászoktunk. Olyan ez, mint amikor megnézel valamit, és rácsodálkozol: ez egy vers? Lehet ilyen verset is írni? Valahogy ez a fajta élmény jön vissza nekem, és próbáltam így visszaemlékezni rá.
A Szólj, ha kell egy barát a svéd mellett norvég és dán, valamint izlandi és feröeri gyerekverseket is tartalmaz. A sokrétű nyelvtudása mellett milyen más szempont szólt a szélesebb merítés mellett? Van jellegzetes különbség az egyes nyelvek közt?
Ahogy említettem, egyrészt nehezebben is szedtem volna össze mondjuk csak svéd versekből egy kötetre valót. Másrészt azt gondoltam, rendben, mi úgy ismerjük ezeket, hogy svéd gyerekversek, de igazából semmi olyat nem találtam bennük, ami indokolná a svédként emlegetésüket. Ezek igazából skandináv versek, csak éppen az a három szerző, akiktől válogattak, történetesen svéd volt. Gondoltam, megnézem, hogy a többi skandináv országban milyen a felhozatal. Igazából a dánok meg a norvégok között szerintem könnyen lehetett ugyanolyan szövegeket találni, nehéz őket rangsorolni. Az izlandi és a feröeri már egy kicsit „hivalkodásból” is belekerült, hogy ha már skandináv, akkor legyen a két kisebb nyelvből is valami. De hát tőlük jóval nehezebb is volt találni, mert eleve sokkal kisebb az anyag, amelyből lehet dolgozni, és azon belül meg még kevésbé találtam olyanokat, amelyek az említett koncepcióba beleillenek. Dánia, Svédország és Norvégia a méreténél fogva is több ilyet tud előállítani, sokkal több szerzőjük van, több könyv jelenik meg, és alapvetően ott a gyerekirodalom nagyon fontos. Sokat és sokan írnak, mindenféle díjazott műveik vannak, és a nemzetközi elismerések között is rendre szerepelnek. Izland és a Feröer-szigetek teljesen külön történet, mert ott annyira kevés van mindenből, hogy tényleg csak mutatóba lehetett egy-két megfelelő költőt találni. Izland hagyományosan nagyon komoly irodalmi tradíciókkal büszkélkedik, és rengeteg kötetet jelentetnek meg – körülbelül minden hatodik ember életében megjelentet valamilyen könyvet –, komoly hagyománya van a könyvírásnak, -olvasásnak. És viszonylag sok gyerekkönyv is születik, de valamiért náluk a gyerekversírás csak néhány szerzőre korlátozódik. Azok a költemények, amelyek bekerültek ebbe a kötetbe, nagyrészt nem is kimondottan gyerekversek, hanem olyan, amit iskolákban is használnak, mert a gyerekeket is valamiért megszólítja, tetszik nekik vagy érdekesnek találják.
A különböző nyelvek fordításakor mennyi szabadságot kapott, engedett meg egyáltalán magának?
A válogatás során sokféle szempontot kellett figyelembe venni. Fontos volt, hogy legyen nyelvileg is változatos az anyag, és az öt nyelv lehetőleg vegyesen legyen jelen, de az is, hogy legyenek női és férfi, idősebb meg fiatalabb szerzők, legyenek rímes és szabad versek, kicsit rövidebbek, hosszabbak, és ugye még a tematikus kategóriákba is be lehessen sorolni őket. Egyébként minden egyéb terén tartottam magam az eredetihez, tehát ha valami rímes volt, akkor magyarul is rímes lett, sőt még a ritmust is megtartottam, amennyire lehetett. Már csak azért is, mert nincsenek különösebb versfordítási tapasztalataim. Elvétve, ha a prózában volt esetleg valami versbetét vagy dalszöveg, akkor azokat lefordítottam, önszántamból viszont nem sok verssel dolgoztam. És azt hiszem, minél többet fordít valaki, annál könnyebben megengedi magának a szabadságot, szóval én igyekeztem inkább óvatosan haladni.
Kikapcsolódásként iktatta be a hosszabb terjedelmű prózai szövegek fordítása közé a verseket? Persze kérdéses, hogy egy fordító mikor is kapcsol ki igazán…
Igen, mert bárhol, akár a vonaton is lehet vele foglalkozni, vagy ha este éppen volt egy kis szabadidőm, de még az ágyban is gondolkodtam rajta. A régi finntanárunk mondta, hogy milyen jó, ha este azzal zárod a napot, hogy ujjgyakorlatként lefordítasz egy verset – háromszázhatvanöt nap alatt megvan egy bő kötetnyi. Persze nem a kiadás a cél, hanem a szórakozás, és közben még verssel is foglalkozol, amit amúgy sokan nem csinálnak. Amúgy bevallom, hogy nem vagyok nagy versfogyasztó.
Az elmúlt években itthon nagy divatja lett a gyerekirodalom vegzálásának, különösen a vélt értékrendjük miatt. Ezek a versek mennyire mentenek át értékeket a jellemzően nyitott skandináv társadalmakból?
Szerintem ez már a régi, ’75-ös könyvre is igaz volt. Lásd az őszinte szókimondást. Persze amikor a gyerek megmondja, mit gondol erről vagy arról, akkor viccesnek is tűnhet az igazság. Jól látni, hogy ezekben a versekben abszolút megjelennek a mai világnak az árnyoldalai: a fogyasztói társadalom, a kütyüzés, a környezetszennyezés, általánosságban a világ nagy problémái. De nemcsak azért, mert a felnőttek írják ezeket a verseket, és ha nekik fontos, akkor biztos a gyerekeknek is az, hanem mert a gyerekek sem hülyék, csak kicsik, és ők is ebben a világban élnek, és ugyanazokat a dolgokat tapasztalják, mint mi. Lehet, nem ugyanolyan szinten, de még az is lehet, hogy rájuk még inkább hatással lesz. És ami szintén különösen skandináv ezekben, hogy a történelmükből fakadóan számukra a társadalom sokkal inkább egyszintű, mint amilyen a miénk. A feudalizmus hiánya abban nyilvánul meg, hogy szinte mindenki ugyanazon a szinten van. Nyilván nem arról van szó, hogy mindenki ugyanolyan szegény vagy gazdag, azonban nincsenek olyan hatalmas osztálykülönbségek.
Az igazgató és a takarító, a miniszter és a portás nem különböző kategóriák, csak beosztások, szerepek, és ők ugyanolyan részei a társadalomnak.
A skandinávoknak pedig fontos, hogy mindenki része legyen a társadalomnak. És ők igenis tesznek azért erőfeszítéseket, hogy mindenkit integráljanak – akkor is, hogyha fogyatékkal élő vagy beteg, öreg vagy fiatal, vagy bármilyen okból bevándorló, és még nem beszéli annyira a nyelvet –, és mindenki a lehetőségeihez mérten részt tudjon venni a társadalom életében. Erről kimondottan eszembe jut az a Down-kóros kisfiúról szóló vers, amely arról mesél, hogy igen, ő is egy jó fej gyerek lehet, kicsit más, de attól még ugyanolyan gyerek, mint a többi: jó.
Patat Bence
(Budapest, 1975) műfordító. 2000-ben végzett az ELTE BTK skandinavisztika–finn szakpárján. A skandináv irodalmak egyik legjobb és legtöbbet foglalkoztatott műfordítója, mondhatni ki-be jár az északi nyelvek és kultúrák közt. Elsősorban norvég, svéd, izlandi, finn, észt szerzők műveit ülteti át magyarra. Többek közt Karl Ove Knausgård, Maja Lunde, Jón Kalman Stefánsson, valamint Anti Saar, Jostein Gaarder és Jørn Lier Horst gyerekirodalmi műveinek fordítója.
Ami a szívedet nyomja – Mai svéd gyermekversek
A Tótfalusi István válogatásában és fordításában 1975-ben megjelent verseskötet három svéd alkotó, Ingrid Sjöstrand, Siv Widerberg és Britt G. Hallqvist szövegeit tartalmazza. Az antológia népszerűségét mi sem mutatja jobban, hogy azóta minden évtizedben többször is újranyomták a könyvet. A versek a gyermeki nézőpontot megtartva néha szokatlanul, a humort sem nélkülözve, de mindvégig két lábbal a földön állva beszélnek a felnőttekről és a világról. Ez a világ megváltozott ugyan körülöttünk, de az új, Szólj, ha kell egy barát című, a Móra Könyvkiadó által megjelentetett verseskötetbe válogatott alkotók ugyanúgy más perspektívából láttatják azt.
