Kaukázusi Dubajként fejlődik az Adzsar Autonóm Köztársaság fővárosa a Fekete-tenger partján

Grúzia EU-mámorban ég. A kaukázusi ország Ukrajnával és Moldovával egy időben, múlt év márciusában adta be csatlakozási kérelmét az európai közösséghez: utóbbi két ország tagjelölti státusza zöld utat kapott a hónap közepén (Orbán akkor éppen „egy másik kávéházban” volt). Némi szovjet nosztalgia dacára az ország végleg ki akar szakadni az orosz ölelésből, miközben putyini mintára készült ügynöktörvény. Emiatt márciusban ezrek vonultak a tbiliszi parlament elé, a sajátjuk mellett az ukrán és az uniós himnuszt énekelve. Az Adzsar Autonóm Köztársaságban jártunk, amely „kaukázusi Dubajként” fejlődik a Fekete-tenger partján, nem is oly távolban a havas hegycsúcsok látványával.

Grúziát, avagy a nemzetközi fórumokon el nem ismert nevén Georgiát északról az Oroszországi Föderáció határolja, így nem véletlen, hogy függetlenségének zálogát látja az unióban. Ukrajnával szemben a grúz csatlakozást támogatja a magyar kabinet, októberben közös kormányülést tartottak Tbilisziben. A téma mi más lehetett volna, mint az azeri–grúz–román energiafolyosó. Vagyis az üzlet, közelebbről: a rezsimágia. A döntés diszkrét bája, hogy Orbán egy olyan őskeresztény országot támogat (Dél-Oszétia és Abházia viharos közelmúltjától és parázs jelenétől nagyvonalúan eltekintve), amelyben az orosz felső tízezer tagjai ugyanúgy otthon vannak, mint az ukrán menekültek és a nikábos muszlimok. Grúzia zavarba ejtően, de megnyugtatóan kultúrsokkoló.

A volt szovjet tagköztársaság jobbára egzotikus ázsiai államként él az európai fejekben, pedig Törökországgal együtt (annak északi szomszédjaként) a kontinens határán, Kelet-Európa és Délnyugat-Ázsia találkozásánál fekszik mind a 70 ezer négyzetkilométere (népessége 3,8 milliós). E kettősség egy pillanatra sem feledteti magát. Építészetében és lakosságában hordozott sokszínűségét a történelme magyarázza. Krisztus előtt, Nagy Sándor idején a hellenizmus éreztette hatását. Görög eredetű az ország Georgia elnevezése, amelyet a hivatalos politika forszíroz, de ez az azonos írásmódú amerikai szövetségi állam miatt egyelőre nem nyert elfogadást. A magyar kormány az MTA földrajzinév-bizottságának állásfoglalása ellenére a Georgia nevet használja, diplomáciai gesztusként.

Az ókortól a perzsa, a római, a bizánci, később az oszmán hódítók közlekedtek előszeretettel a térségben, míg a XIX. század végén az Orosz Birodalom vetett szemet Grúziára. E név azonban a közhiedelemmel ellentétben nem orosz, hanem szír eredetű, de ettől a kaukázusi állam még szoros kötelékbe került Sztálin birodalmával. (Joszif Visszarionovics Dzsugasvili a negyedik legnagyobb grúz városban, Goriban született, a véreskezű vezérnek a mai napig élő kultusza van a vidéki népesség körében.) A független Grúzia bekerült ugyan a történelemkönyvekbe 1918-ban, de négy évvel később a szocializmus építésének útjára lépett. Vagyis léptették. A szerencsétlen építészeti emlékek miatt ezt a botlást le sem tagadhatnák.

Gennagyij, a szovjet

– Ketskemet, Natykorjos – ezeket a némi gondolkodás után felismerhető szavakat Gennagyij, a taxisunk ismétli lelkesen a jobbkormányos, gázüzemű Toyotája volánjánál (ez a kivitel errefelé is olcsóbb), miután megtudja, hogy magyarok vagyunk. Kutaiszi repülőteréről tartunk Batumi, vagyis a Fekete-tenger üdülőparadicsoma felé. Kétórás út vár ránk, a légikikötőtől kőhajításnyira is úton sétálgató tehenekkel. Sok van belőlük, és szemlátomást önállóan keresik a kövér legelőket.

– Szaldat! Madjari szuper! – folytatja immár becenevén Genna, és nyomatékul a vállát mutogatja. Csekély orosztudásunkkal megértjük, a nyugdíjas korú férfi katonaként szolgált Kecskeméten és Nagykőrösön, szép emlékei vannak a Magyar Népköztársaságról, a „szövetségbe forrt szabad köztársaságok”-ról, és a „nagy Oroszország kovácsolta frigy”-ről.– Szojuz Szovjetszkih Szocialisztyicseszkih Reszpublik (SSSR), idézi fel Genna az 1991-ben széthullott létező államszocialista képződményt. Értjük, s ezzel nagyjából a végére is érünk mindannak az orosznyelv-tudománynak, amire a magyarul alig értő Natasa tanárnő óráiról emlékszünk, és e helyt hasznát vehetjük. A „krasznaja plóságy” és a „zsoltüj trámváj” nincs köztük.

A Szovjetunió megújításáról kiírt 1991-es gorbacsovi népszavazást a grúzok bojkottálták, egy hónappal később a korábbi disszidens Gamszahurdia vezetésével kikiáltották a köztársaságot. A békés átmenet nem tartott sokáig, egy államcsíny után Eduard Sevardnadze, korábbi szovjet külügyminiszter került a grúz elnöki székbe, és a keményvonalas nacionalistákat hozta helyzetbe. Egy évre rá az orosz határ menti Abháziában robbant ki fegyveres konfliktus, a szakadár rezsim önálló köztársaságot kiáltott ki, amit Grúzia beavatkozásával súlyos fegyveres konfliktus követett. Függetlenségpárti – nem mellesleg oroszbarát – abházok ezután csecsen, kozák, oszét támogatással, orosz önkéntesek segítségével folytatták a harcukat. Itt bukkant fel Samil Baszajev neve, aki a Moszkva-ellenes csecsen szakadárok vezetőjeként szerzett nevet magának.

Abházia és Dél-Oszétia, valamint a tengerparti Adzsaria önállósulási törekvései később is okoztak fejfájást a főhatalomnak. A 2003-as „rózsás forradalom” az ellenzéket tolta előtérbe, a Nyugat-barát nacionalista Szaakasvili lett az államfő.

A parlament konfliktusoktól volt hangos, egymást érték a rendkívüli állapotok, sztrájkok, tüntetések. Abházia mindmáig tisztázatlan státuszú terület, Dél-Oszétiáért még véres háborút is vívott Grúzia Oroszországgal tizenöt évvel ezelőtt. Az ország mindeközben végleg ki akar szakadni az orosz ölelésből, miközben Putyini mintára készült ügynöktörvény. Emiatt márciusban ezrek vonultak a tbiliszi parlament elé, grúz és európai uniós zászlók alatt, a sajátjuk mellett az ukrán és az uniós himnuszt énekelve. Az ellenzék szerint a javaslat megbélyegző, gáncsolja a civil társadalom törekvéseit, és csorbítja a média függetlenségét.

Kaukázusi Dubaj

A Kaukázus 5000 méteres csúcsokkal tűzdelt hegyláncai között, a Rioni folyó völgyében haladunk, Genna orosz poppal festi alá a mesés tájképeket. Különös, cölöpön álló házakat látunk, szegényes kivitelben (egyszerűbb építési mód, mint alapot vájni a sziklás dombokba).

Adzsariába érkezünk, az Adzsar Autonóm Köztársaság területére, ami „kaukázusi Dubajként” fejlődik a Fekete-tenger partján, nem is oly távolban a havas hegycsúcsok látványával. Toronydaruk, amerre a szem ellát, s mindenütt ingatlanfejlesztési cégek hirdetései, irodái. A Marriott a második szállodáját építi egy kilométeren belül, a Hilton és a Sheraton is a közelben. Az épülő szállodák többsége három, általában 50-55 emeletes épületből áll.

Batumi legnagyobb komplexuma az Orbi City, monstrumainak egyike uniós, másika nemzeti színű fényekbe öltöztetve. Elsétálunk a munkálatok mellett (amelyek lényegében mindenütt folynak a városban), és az illatos előtérbe lépünk. A világ számos nációjával összefutunk közben. Rengeteg az orosz, a török körülöttünk. A recepciós nem kulcsért nyúl, hanem telefonért: értesíti az apartman tulajdonosát. A batumi ingatlanfejlesztésben nem csak külföldi tőke van, a toronyházak sok ezer ingatlanát magánszemélyeknek értékesítik.

Időközben megérkezik Georgi, és amíg a szobát takarítják, mesél.– A grúz borokat ki ne hagyják! Háromezer éve értünk a szőlőműveléshez – szerénytelenkedik a fiatalember, és nem véletlenül: Grúzia a világ legrégebbi boraival büszkélkedhet. Nyolcezer éves szőlőmagokat is találtak, a Qvevri (kvevri) borkészítési eljárást (méhviasszal lezárt s földbe ásott agyagedényekben, alacsony hőmérsékleten erjesztenek) ötezer éve gyakorolják. Váltunk szót a grúz teáról is, de Giorgi szerint ez mára kis üzletté vált. A 92 euróból nem tud visszaadni, csak larit, amit bízvást nem emberünk vált a legjobb árfolyamon Batumiban.Másnap a recepciós által appon rendelt taxi érkezik. A hölgy előrebocsátja, a fuvar öt lariba fog kerülni, és valóban annyi lesz (1 lariért 128 forintot adnak). Adzsaria korrekt desztinációvá akar válni, ez sok mindenből erősen látszik.

Ali és Nino egyesülése

A batumi plázson miami filmekre emlékeztetően sorakoznak a pálmafák. A szeles parton kisebbek, a szárazföld felé egyre nyurgábbak. A több kilométer hosszan elnyúló sétányon görkorcsolyázó, futó, kerékpározó emberek. A legújabb divatot követő, G Mercedesből kiszálló orosz családok, ukrán menekültek és nikábos muszlimok sétálnak egymás mellett. Utóbbiak háromkerekű készségre pattannak, és le-lefulladva, hangosan kuncogva követik az addigra messze guruló férjüket.A sétány végén Batumi jelképeként nyolcméteres fémmonstrum áll, egy férfi- és egy nőalak.

Az alig érezhetően mozgó fémalakok naponta egyszer egyesülnek, de valójában sosem tudják megölelni egymást. Tőlük pár száz kilométerre, szintúgy a Fekete-tenger partján és Ukrajna belsejébe hatolva orosz rakéták naponta több száz embert szakítanak el egymástól. Nem hallani, nem látni. Érezni. Grúzia a zsigereiben érzi ezer évek óta.