Virsli. Az óévbúcsúztatás elmaradhatatlan kelléke. De próbálnánk meg egy párat kérni belőle egy Michelin-csillagos étteremben, dobozos mustárral, papírtálcán. Nem sikerülne. A virsli fogalmilag alkalmatlan tárgya a minőségi étkezésnek. Gasztrofilozófiai értelemben a visszaélésszerű ételkészítés melegágya. Paraszti kultúrában túlélő eleink szeme kiguvadna a döbbenettől, ha látnák, milyen könnyelműen kezeljük mai napság az ünnepi evészetet. Ők még tudták, mit fogyasztanak, mert alkalmasint maguk készítették az ételeiket. No de hogy: húspép? Lényegében valami? Ráadásul műbélben, ami azért van, hogy összetartsa a valamit? Ami lehet akármi, rosszabb esetben bármi? Dermesztő, egyszersmind tökéletesen indokolatlan bizalmi maximuma az éhség csillapításának, ami szilveszterkor átcsap megalapozatlan várakozásba. Miszerint mi a virslitől állatira szerencsések leszünk! Szerencsések, mert az élelmiszeripar még nem találta fel se a tyúkvirslit (a buta szárnyas kikapirgálná a mázlit), se a halvirslit (az uszonyos meg elúszna vele). Micsoda piaci rés!
A virsli ennek ellenére, vagy tán éppen ezért a választás tudománya is. Választunk egy párt. És ha már választottunk egy párt, akkor megpróbáljuk kikutatni, mire számíthatunk tőle. Mert számít a hatás, ami a jóleső jóllakottságtól a híg fosásig terjedhet. Vagyis ha valaki nem barátja a mechanikailag szeparált hús, a sertésbőrke, a nitrites só, a stabilizátor (E 450), az antioxidáns (E 316) és az ízfokozó (E 621) ínycsiklandó kombinációjának, akkor ellenőrzi a beltartalmat. Ha egy virsligyáros a „folytatjuk” felkiáltással űzi az ipart jeles napokról jeles napokra kalandozva, azzal szemben legyünk óvatosak. Ki tudja, mit folytat? A becsapós ízfokozót? A piaci pozíciót is rögzítő stabilizátort? Ki tudja, mi áll a receptúrájában? Nem lépünk ki a virsliiparból, hanem elfoglaljuk? Szemünk rajta a külföldi virsliken? Magyar gyomorba magyar virslit?
Jó étvágyat, sikeres választást, és kevés „mellékes” trónbitorlást. Mert az nem királyság. És ez se az.