Az országgyűlési választáson elszenvedett váratlanul súlyos vereség eleve kódolta, hogy 2024 – mikor is két újabb erőpróba, európai parlamenti és önkormányzati választás következik – nehéz év lesz az ellenzék számára. Csak az volt a kérdés, hogy mennyire nehéz. Most, az új év előestéjén már világosan látszik, hogy nagyon.
A magyar politikai életben általában a pesszimista jóslatok válnak valóra, de azt a leginkább borúlátó elemzők se gondolták volna, hogy az ellenzéki pártok semmiféle hasznot nem képesek húzni a Fidesz népszerűségvesztéséből, amit a kormány pöfeteg arroganciája és korrupt dilettantizmusa, a hatalmi önkény megannyi megnyilvánulása, a gazdasági mélyrepülés és a nyakra-főre hozott megszorító intézkedések okoztak.
A pártpalettán régóta ugyanaz a helyzet: az ellenzéki térfélen a mezőnyből kiemelkedik a Demokratikus Koalíció, mellette a parlamenti küszöb környékén billegő, vagy attól is jócskán elmaradó pártok sorakoznak, miközben toronymagasan vezet a Fidesz. A kormány sokféle nemtelen, valódi demokráciában elképzelhetetlen eszközt bevetett – és még be is fog vetni – annak érdekében, hogy ez a helyzet ne változzon.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az egyenlőtlen feltételekre utalt, amikor kissé patetikusan, de a valóságtól nem elrugaszkodva azt nyilatkozta az ATV-ben, hogy „az ellenzék politikusai és támogatóinak jelentős része hősökből áll”. Azok, akik ma ellenzéki politizálásra adják a fejüket (és történetesen nincs jól fizető bérelt helyük a parlamentben), valóban komoly kockázatot vállalnak. Joggal várhatják el, hogy kockázatvállalásuknak legyen értelme. Az ellenzéki pártoknak kötelességük és felelősségük, hogy lehetőségeikhez mérten esélyt kínáljanak a kormány leváltására. Ehhez – bármennyire elcsépelten hangzik – összehangolt stratégiára lenne szükség.
Máig rejtély például, hogy a parlamenti választás után az ellenzéki pártok miért temették el viharsebesen az összefogást, holott nyilvánvaló volt, hogy két évvel később, az önkormányzati választásokon szükségszerűen együtt kell majd működniük egymással. Az ellenzék 2019-ben fontos önkormányzati helyeket szerzett (főleg Budapesten és a nagyobb városokban), pedig a körülmények akkor se voltak jobbak a mostaninál. Létérdeke, hogy megőrizze pozícióit, és nem mellesleg az EP-választáson is talpon maradjon.
Biztató lehet, hogy a Demokratikus Koalíció – amely az elmúlt években sok és nehezen gyógyuló sebet ejtett más ellenzéki pártokon – nem vágott vissza a Momentumnak, ahonnan szokatlanul kemény támadások érték. Tudjuk, a hallgatás a bölcsesség jele, bár önmagában a hallgatás még nem bölcsesség. Ebben az esetben azonban a hallgatás a bölcsesség jele, a konszolidáció felé tett lépés volt. Talán megszületik végre a felismerés, hogy az egymás közötti meccseket nem azon a terepen kell lejátszani, ahol a közös ellenfél is pályára lép.
Az ellenzék mintha éledezne, de még nem kelt életre. Csupán nem egészen fél éve van arra, hogy magához térjen. Különben elúszik egy újabb lehetőség, és kezdhet mindent elölről.