per;Simonka György;

Oszt annyi

A Simonka-ügy jól mutatja, hogy milyen az Orbán-kleptokrácia működése csúcsüzemben. Az ország egyik legszegényebb részét, Dél-Békést leuraló, helyben csak „Nagy Fehér Főnök” néven emlegetett Simonka Györgyről a nyomozók már kezdettől gyanították, hogy egy családtagjaiból és klienseiből álló maffiaszervezet élén lopja a térségének szánt felzárkóztatási pénzeket. Ám az ügyészségnek nyolc évre volt szüksége a vádemelésre, akkor is „csak” egy 1,4 milliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalásért, míg az ügyről leválasztották a jóval nagyobb, sokmilliárdnyi EU-s forrást is érintő, „szabálytalanságokat”, amiben azóta buzgón vizsgálódnak az ügyészek. A kicsontozott vádiratból így is kiderült, hogy a honatya közben tanúkat fenyegetett, nyomozókat próbált megkenni, sőt, kérésére a Fidesz frakció törvényt fogadott el, hogy Simonkáéknak ne kelljen 410 millió forintot visszafizetni a közösbe.

Ennek ellenére Simonkát a Polt-féle ügyészség szabadlábon hagyta, a neki lobbizó fideszesekkel szemben pedig még nyomozás sem indított. Ugyan a költségvetési csalási ügyben a bírósági eljárás 2020-ban végül nagy nehezen elkezdődött, ám rejtélyes módon másodjára is megváltozott a bírói tanács összetétele, így idén februárban másodjára indul nulláról az egész eljárás. Az ügyet felgöngyölítő nyomozók így hiába kötöttek egyezséget a bűnszervezet pár tagjával, azok négy év alatt sem tudtak a bíróságon vallomást tenni és most ez tovább tolódik. Közben a Simonka-uradalom él és virul, Simonka György most Pusztaottlaka alpolgármestere, családja, sleppje továbbra is kapja tízmilliós nagyságrendben az uniós agrártámogatásokat, cégeivel akár uniós pályázaton is indulhat. Pénz újra lesz rohadásig, köszönhetően annak, hogy Brüsszel szerint az Orbán-kormány teljesítette „az igazságszolgáltatás függetlenségét biztosító vállalásait”.