Éppen csak elmúlt harminc éves, amikor a tervei alapján építeni kezdték az akkoriban Duna Intercontinentalnak nevezett, hatalmas pesti szállodát. Felfoghatatlan lehetőség: talán Hauszmann-nak adatott hasonló, amikor gigantikus palotával koronázhatta a Várhegyet vagy William Tierny Clarknak, amikor megálmodhatta, milyen legyen az első kőhíd. Finta József rajzasztalán dőlt el, milyen formát öltsön a pesti Duna-part, a városnak az a legforgalmasabb, legismertebb pontja, amely mindenhonnan látszik, s amelyről ilyeténformán mindenkinek határozott elképzelése van.
Akkor, a hatvanas években fel sem merült, hogy a régi hoteleket, a patinás, ámde kiszolgált Hungáriát, Bristolt és Carltont kéne a világháborús romokból újjáépíteni. Új kor, új építészet, új esélyek: ez volt a jelszó, és a korszellemtől az sem volt idegen, hogy egy egészen fiatal ember kapjon lehetőséget az épületóriás megtervezésére. Számos kritika érte persze a kész művet, különösen a folyóra hangolt monstrum hátsó, teljesen zárt frontját vitatták, ő maga azonban csak egy dolgot sajnált. Azt, hogy Dunára kifutó, a tervekben még szereplő terasz nem valósult meg.
A kortárs építészetet kevéssé ismerő és ritkán becsülő magyar közegben talán nem magától értetődő, de tény:
Finta József hosszú pályája során olyan mély hatást gyakorolt Budapest megjelenésére, mint utcanévvé magasztosult elődei közül Pollack, Ybl vagy Steindl.
Az ő megvalósult épületei határozzák meg a legismertebb köztereket, hiszen a keze nyomát viseli például a Kongresszusi Központ, a Nemzetközi Kereskedelmi Központ a Bazilika tőszomszédságában, az angyalföldi rendőrségi székház, a Szabadság téri Bank Center vagy éppen a Westend.
Úgy mesélik, a legendás munkabírású építész akkor is tervezett, ha erre éppen nem volt konkrét megbízása. Ha megpillantott a város valamely meghatározó pontján egy üres vagy méltatlanul hasznosított telket, máris felskiccelte a házat, amelyet ott szívesen látott volna. Kétségtelen, hogy az utóbbi fél évszázadban nem létezett olyan fontosabb tervpályázat, ahol ő vagy a munkatársaiból alakított stúdió ne indult volna. A fővárosban megvalósult épületei sora rendkívül hosszú, de meghatározó szerepe volt az új Salgótarján megtervezésében is. Igaz, azon tervek listája is tekintélyes, amelyek végül papíron maradtak. Ezek közül néhányat éppen most láthatunk a Vigadóban, a Sosemvolt Budapest című kiállításon.
Finta József reneszánsz ember volt, nem pusztán tervező, hanem a festésben és írásban örömét lelő értelmiségi is.
Főnökükként és barátjukként búcsúznak tőle munkatársai, akik így írnak róla: „József soha nem a pillanatnak tervezett, alkotásai időn kívüliek, egész életében a hosszú távon érvényesnek tartott értékeket kutatta. Az építészetet komoly játéknak tartotta, melyet gyermeki lélekkel lehet csak művelni. A legutóbbi időkig töretlenül lelkesedett minden új dologért, miközben folyamatosan a maradandót és az időtlent próbálta megtalálni bennük.”
Meghalt Finta József