Gyuris Fruzsina: Álmatlanság dala

Hívni akartalak az éjjel, de helyette elutaztam. Ültem egy buszon, kitaláltam egy lekopott hirdetésfeliratot,
és az otthonra gondoltam, a megsárgult kávéfámra, ami szereti a fényt, de nem a közvetlen napsütést.
El akartam mondani, hogy ezek a gyógyszerek kiváló tisztítók, látod, eltüntették anya bőrét is.
A kaktusz belsejére hasonlítok, mert belülről rothadok, és ezt te nem látod, én sem, látod, mondtam, hogy a szerek kiválóak.
Azóta rászoktam a körömrágásra, ez is csak egy hobbi, ez is csupaszít.
Nem tudom, meddig tarthat az út, de egyre inkább biztos vagyok benne, hogy irányvesztett buszon ülök.
Ha felébredek, és a szemem újra hozzászokik a világoshoz, a bőröm a tapintáshoz, a nyelvemnek többé nem lesz köze
a szerek fanyar ízéhez.
Újra a nappaliban ébredek,
ahol anya és apa éppen a kávéfámat öntözik.
Szeretném szeretni a napfényt, de nem közvetlenül.