Az egészségügy üzlet lett, annak vad törvényei szerint működik. Ha van pénzed, meg tudod vásárolni az egészségedet, az életedet. Ha nincs, akkor rámész. A várólisták miatt aki teheti, már rég a magánegészségügyben keres gyógyulást.
Januártól kitiltották az egészségügyből a bérnővéreket. Márciustól a „bérrendezés” ritkítja majd az ápolók sorait. Máris 21 kórházban szűkült az ellátás. Nem csoda, hiszen gyalázatosan kevés az egészségügy finanszírozására fordított összeg. A kormány az egészségügy kiadásait ott csökkenti, ahol a legkisebb az ellenállás. Az orvosok megkapták az emelt bért, a szakdolgozóknak csak a bizonytalanság maradt.
A szakdolgozókkal való társadalmi és kormányszintű bánásmód etikátlan, súlyosan sérül az igazságosság elve. A XIX. századi filozófus, John Stuart Mill etikai elméletének laikusok által is könnyen érthető változata így hangzik: „a legnagyobb jót a lehető legtöbb ember számára”. Ezzel éppen ellentétes az a szakmai és morális káosz, amelyet a szakdolgozók bérrendezése kapcsán a rendőrminiszter hivatala előidéz.
A méltánytalan, a tudással, tapasztalattal, szakmai erőfeszítéssel köszönőviszonyban sem lévő béremelés-ajánlat az egészségügyi dolgozókat demoralizálja, veszélyezteti eszmei értékeiket. A hozzá nem értés, az igénytelenség, a szakmai, jogi, erkölcsi nihilizmus eluralja az egészségügyet, össze fogja ugrasztani a Covid járványtól és a méltánytalanságtól fizikailag, lelkileg régen kiégett dolgozókat. Megoldás helyett új fogalom került be a köztudatba: „nem biztosítható az ápolási képesség”.
Az egészségügyre fordított pénzügyi eszközök követhetetlenek, az viszont nem véletlen, hogy a hazai ellátás minősége a legutolsó lett a nemzetek közötti statisztikában. A kórház belső világában meg az történik, amit a belső viszonyok megengednek. Nyilvánosságot csak a hálapénz kommandó kap, de a betegjogok vagy a fogyasztóvédelem megkövetelését csírájában elfojtják. Megjelenik a munkahelyi bizonytalanság, a munkahelyváltás mindennapos.
Egyszerű a képlet: hiányzik majd 50 ezer szakdolgozó, a legnagyobb arányban az ápolók. Semmi jele nincs, hogy a rendszerben dolgozók igazságos és méltányos bére biztosítva lenne. Abszurd, hogy csak az elmúlt egy hónapban hányszor jelent meg a Magyar Közönyben egy-egy csoport újra és újra átjavított bértétele. Az érdekvédők tehetetlenek.
Persze akik trükközni akarnak bérekkel, elsunnyogják a konkrét bérkategóriák felállítását. Mert a bértételek besorolása sokszor kitaláció, szubjektív alapon történik, semmi köze az objektív normákhoz, az igazságossághoz. Az csak akkor érvényesülne, ha a társadalom, a szakma bizonyos normákat alakítana ki; pontosan definiálnák, mit vár el a társadalom az egészségügyben dolgozóktól, és az egészségügyben munkát vállalók milyen értéken mérik a saját munkaerejüket.
Ha azt próbáljuk meghatározni, hogy mi köze az igazságosságnak ahhoz, mennyi bért kap egy ápoló, akkor először is a megélhetés költségeit kell meghatározni. Annyit kell kapnia, amennyiből megél, családot alapíthat, gyermeket vállalhat, képes a munkaerejét újratermelni, fizikai és mentális képességét, ismereteit karban tartani. Ezt minden szakdolgozónak meg kell adni, egyenlő arányban. Mondjuk 50 százalékos emeléssel.
A kívánatos elosztás következő nézőpontja, hogy a minőségi munkát meg kell becsülni. Idetartozik a képzés során megszerzett tudás, a rendszeres továbbképzés, az évek alatt megszerzett tapasztalat.
A harmadik szempont, amit a bérek elosztásánál figyelembe kell venni, az az emberi erőfeszítés, amit az egészségügyi szakdolgozóktól elvárunk: ők három műszakban, folyamatos fizikai és szellemi munkát végeznek, gyakran mentenek. A területükön önállóan dolgoznak, különleges szakértelmük van - és mint a közelmúltban láthattuk, egy ismeretlen járvány esetén is az első vonalban dolgoznak.
Ma az egészségügy egy csatatér. Messze nem arról van szó, hogy mi a betegek érdeke, hanem arról, mi a sunnyogó, a kormánnyal lojális kórházvezetés akarata. Eszerint helyes, ha továbbra is három ápoló lát el 80 beteget a nappali műszakban. A kormány a jelenlegi béremeléstől is azt várja, hogy a dolgozók majd asszisztálnak mindehhez, feladják szakmai, erkölcsi értékeiket. Úgy, mint az orvosok. Közben pedig megüzenik a betegeknek, hogy lehet menni a magánba. Ezt a cinikus hangot várja a szakdolgozóktól az állam.
Most a döntések elsődleges haszonélvezői nem a betegek, hanem a hatalom manipulált rendszere, amely etikátlan elveinek megvalósításához a fizetésük megemelésével már jószerével megnyerte magának az orvosokat. Azokból a vitákból, amely most a szakdolgozók között zajlik, a félelem, a cselekvőképtelenség, a harag hangja hallatszik. Köztük majd a vezetők tesznek igazságot, és ne legyen kétségünk, sokhelyütt majd "pofára" döntenek a bérekről. Mindez a rendszerben dolgozókból kiöli azt morális elkötelezettséget és felelősséget, amit még a betegek iránt éreznek.
Az anyagi kompenzációval még semmi nem oldódik meg a magyar egészségügyben. Csak akkor lesz javulás, ha maga a rendszer felhagy az erkölcstelen működéssel: ha az értékek a helyükre kerülnek az egészségügy irányításában és az etikailag szennyezett mindennapokban. Leginkább az emberi élet értékét kellene újra látni. Borítékolható: az át nem gondolt elvek szerint adott béremelés csak még nagyobb káoszt okoz.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.