Bár a gasztronómia irodalma szempontjából egészen könnyen meghatározható, mi készült alkalmazott irodalomnak (szakácskönyv, receptkönyv) és mi az, ami a gasztronómiát alkalmazza (szépirodalom), a kettő ma már – főként, ha a külön műfajként létező gasztrofotó diadalmenetét is figyelembe vesszük – szétválaszthatatlan. Az internet korában általában nem azért veszünk szakácskönyvet, hogy abból főzzünk, a befogadók művészi igénnyel is fordulnak az ilyen szövegek felé.
Konyhanyelv
A gasztronómia, az ételek elkészítése, tálalása, az ízvilág, de még a diéta is az önkifejezés egyik legfontosabb formája manapság, és ezzel egyetemben egyre népszerűbbek a főzéssel kapcsolatos textusok. Ennek hátterében több minden állhat, például az egészségkultusz, mely által előtérbe kerültek a rostban gazdag vagy akár a zsírszegény, tartósítószermentes, illetve vegetáriánus, vegán étrendek, de az egyre gyakrabban jelentkező egészségügyi probléma, az ételallergia és ételintolerancia különböző fajtái is arra késztetik (elsősorban) a fejlett országok társadalmait, hogy jobban figyeljenek oda a táplálkozásra. Bár az étkezés valójában mindig is a figyelem középpontjában állt.
A táplálkozás mint alapvető szükségletünk a nyelvünkben meghatározó helyet kap, mivel a világot a látás, szaglás, hallás, tapintás és ízlelés során érzékeljük, ezen funkciókhoz rengeteg kifejezés kapcsolódik, például „eltekint valamitől”, „kiszimatol valamit”, „süket fülekre talál”. Az evésre könnyű asszociálni, egyszerű kifejezni általa egy jelenség pozitív vagy negatív voltát, így számos jelző, szókapcsolat vagy közmondás is szoros viszonyban áll az ízleléssel és a gasztronómiával, például: „mézédes”, „rossz szájízzel”, „savanyú a szőlő”, „cukorfalat”, „sótlan”, „sütögeti a pecsenyéjét”, „se íze, se bűze”, „sava-borsa”, „nagy kanállal eszik”, „tudásszomj”, „megette a kenyere javát”, és még sorolható oldalakon keresztül, a nyelvi kifejezések tárháza kimeríthetetlen.
Az étkezés olyan mindennapi folyamat, aminek témájához, szimbólumrendszeréhez kivétel nélkül bárki tud kapcsolódni, és az, hogy az ételek, italok megválasztása szorosan kapcsolódik egy ember személyiségéhez, ideológiájához, már a Bibliában kifejeződik a tiltott fa gyümölcsének elfogyasztásával. Ahogy a nyelvben, úgy automatikusan a gondolkodásunkban fontos szerepet kap az, hogy miként vélekedünk bizonyos ételekről, az ételek minőségéről, mennyiségéről, külön sztereotípia-rendszere van a táplálkozásnak, így nem véletlen, hogy egy alkotásban milyen étel kerül elő. Míg egy csendélet gyümölcstálja általában nem hordoz önmagán túlmutató, mélyebb tartalmat, addig például egy irodalmi karakter táplálkozási szokásai rengeteget adnak hozzá jelleméhez.
Ízes szavak
Aki jól beszél, jól ír az ételekről, italokról, az hamar megkedvelteti magát a befogadóval: irodalmi témaként az étel bősége, hiánya, jó vagy rossz íze, esztétikája, illata mellett megjelenik az étkezés mint közösségi élmény, illetve a fogások művésze, a szakács is. Természetesen még a fentebb írt bibliai példa előttről is említhető Platón A lakoma című filozófiai munkája, mely dialógus formájában íródott, kerete pedig egy közös étkezés és ivászat. Ugyanakkor természetesen előbb születtek meg az „alkalmazott irodalmi művek”, azaz a szakácskönyvek. Platón művénél is régebbi az első receptkönyv, körülbelül háromezer éves és Ázsiából származik, a nyomtatott szakácskönyvek pedig csak hogy nem egyidősek Gutenberg találmányával, 1475-ben jelent meg az első, latin nyelven. Bár hazánkban szép számmal maradtak fenn kéziratos szakácskönyvek, a magyar gasztronómiai irodalom „hivatalos” megjelenésére még bő kétszáz évet kellett várni, ekkor jelent meg nyomtatásban Kassán a Szakácsmesterségnek könyvecskéje című munka. Hogy ez mekkora hatással volt a kor konyhaművészetére, azt igen nehéz volna kikövetkeztetni, de megjelenése mindenképpen fontos mérföldkő a magyar gasztronómiai témájú írások tekintetében.
A magyar barokk irodalomban már számos példája van az ételkultúra művészi felhasználásának, két meghatározó véglete ennek Esterházy Pál és Koháry István, kettejük ételversei ugyanis más-más helyzetből születtek.
Míg Esterházy Pál gróf szabad nemesként előszeretettel vall kedvenc fogásairól a Palas s Ester kedves tánca című költeményében, főúri lakomák leírásán keresztül, addig Koháry István börtönben ülve teszi ugyanezt (Embernek ételében… kezdetű vers).
A líra kedvelőinek érdemes összehasonlítani a két verset, az éhséggel küzdő Koháry ugyanis sokkal bőségesebb, mértéktelenebb képet fest az étkezésről, mint a semmit sem nélkülöző Esterházy, aki még válogat is a finomságok közt.
Idővel a konyha művésze, a szakács is előkerül az írásokban. Az Alföld folyóirat 2007. évi 9. száma a gasztronómia témakörében született, ebben Kovács Sándor Iván Egy ismeretlen irodalmi hős: a szakács címmel jegyzett írása foglalja össze a szakács irodalombeli megjelenését. Kovács Sándor Iván kiemeli, hogy elsősorban maguk a szakácskönyvek említik a szakácsot, gyakorlati tanácsokat adva a mestereknek, Gárdonyi Géza például pont ilyen forráshoz nyúlt, amikor az Egri csillagok ökörsütéses jelenetét írta meg.
A XVIII. századtól számítva már konkrétan föl se lehetne sorolni, ki mindenki dolgozott gasztrotémával a szépirodalomban: Faludi Ferenc, Mikes Kelemen, Bessenyei György, Petőfi Sándor, Arany János, Jókai Mór (nevét még étel is viseli), Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Berda József vagy éppen Krúdy Gyula, aki talán az egyik legmeghatározóbb magyar író ilyen szempontból, életművében jól behatárolható és elegáns helyet foglalnak ez irányú elbeszélései. Krúdy Gyula A gyomor örömei című munkája talán az első magyar mű, mely az írók étkezési szokásaival is foglalkozik.
Szükség szülte szakács
Bár az elmúlt évek egyik legjövedelmezőbb biznisze épp az ételkiszállítás, a Covid nagyon sokat tett hozzá a szakácskönyvek népszerűségéhez. Nyáry Krisztián egy podcastadásában említette, hogy a koronavírus-járvány óta világszerte 42 százalékkal megugrott a szakácskönyvek iránti kereslet. Mindez semmi mással nem magyarázható, mint a karanténidőszak miatti kényszerrel: bezártak az éttermek, a munkahelyi és iskolai menzák, a bizonytalan pénzügyi helyzetben kevesen engedhették volna meg maguknak, hogy állandóan ételt rendeljenek, ha erre egyáltalán volt lehetőség, s végül, de nem utolsósorban rengeteg ideje lett az embereknek a főzésre.
A karanténidőszak alatt többen szerették meg a főzést és jöttek rá, hogy milyen könnyű és gazdaságos, ez pedig a gasztrokönyveknek sokat hozott a konyhára.
A közösségi média kajaposztjai közt határozottan megnőtt a szükséglet a művészi gasztrofotókra, a jelenkor szakácskönyvei bővelkednek ezekben, viszont nem csupán a vizuális, de az irodalmi igény is növekvő tendenciát mutat. Ma már úgymond eladhatatlan egy szakácskönyv történet nélkül, szóljon az bár a szakácskönyv írójának személyéről, életéről, az ételek és italok múltjáról, híres emberek kedvenc fogásairól, tálalási technikákról, fogyókúrákról, tulajdonképpen bármiről.
A kortárs irodalomba is befészkelte magát a főzés, Dragomán György már két gasztrokönyvet tudhat magáénak (Főzőskönyv, Adjuk meg a módját!), Grecsó Krisztián rendszeresen oszt meg recepteket, gasztronovellákat olvasóival, de jeles képviselője a főzés témájának Tóth Krisztina, Szécsi Noémi, Lackfi János és Varró Dániel is. A már említett Nyáry Krisztiánnak pedig tavaly karácsony előtt jelent meg a nagy sikerű Így szerettek ők című magyar irodalmi szerelmes könyvére utaló Így ettek ők, mely természetesen a magyar szerzők kulináris érdeklődését kutatja. A szívtől eljutottunk a hasig.
Infó: Nyáry Krisztián: Így ettek ők – magyar írók és ételeik. Corvina, 2023