pályázat;késés;felújítás;Rác fürdő;Rác Hotel;

Senkinek sem kell a Rác Hotel, másodszorra se akadt jelentkező a fürdő mellé épített szállóra

A fürdő felújítása is egyre távolabb kerül. Az új céldátum 2025 tavasza.

Második nekifutásra is eredménytelenül zárult a Rác Fürdő mellé újonnan felépített 67 szobás hotel hasznosítására kiírt pályázat. Most egy újabb tendert készítenek elő, kérdés, hogy mitől lehet vonzóbb az új felhívás. A tender műszaki dokumentációjának alapját – ahogy korábban is – az eredeti terveket készítő Geon Építész Stúdió és Mérnöki Iroda Kft. állapotfelmérése adja.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) ugyan tavaly szeptemberben vállalta, hogy saját forrásból felújítják a fürdőt, de a hotel rendbe tételére nincs pénzük, üzemeltetése pedig nem vág a cég profiljába.

Bősz Anett főpolgármester-helyettes is azzal érvelt a javaslat vitájakor, hogy a hotel felújítása teljesen külön kezelhető, a Gellért fürdő vendégeinek is csupán 10 százaléka érkezik a felette lévő hotelből. Hangsúlyozta, hogy a főváros egyetlen vagyonelemétől sem kíván megválni, így az elsődleges cél nem az eladás, hanem a bérlő keresés.

Ehhez képest első körben nettó négymilliárd forint kikiáltási áron (plusz évi 66 millió forint földhasználati díjért) kínálták a hotel épületét, de nem kellett senkinek. De az évi nettó egymillió eurós bérleti díjat kérő haszonbérleti pályázatra se érkezett egyetlen ajánlat sem, holott 2023 elején még intenzív érdeklődést tapasztaltak a hotel hasznosítása körül. Lyukra futott az új hasznosítási stratégián alapuló tender is, hiába engedtek jócskán a bérleti díjból – évi 300 milliót kértek – és módosítottak a korábbi feltételeken is. A BGYH most azt válaszolta a Népszavának, hogy újabb tendert készítenek elő.

Egyre távolabb tolódik a 2010-ben már a nyitás kapujában álló, majd hosszú huzavona után 2021 májusában árverésen visszavásárolt Rác fürdő újranyitása is. A fővárosi önkormányzat valamivel több mint 5 milliárd forintot fizetett az ingatlanokért. Akkor 2022. novemberi nyitásban reménykedtek. De gyorsan kiderült, hogy ez nehezebb lesz, mint ahogy számították. A belső terekből elhordtak mindent, tönkretették a már kiépített elektromos és vízvezetékrendszereket, ráadásul a falak penészesek, dohosak, egészségre veszélyes mértékben szennyezettek voltak.

A Rác Fürdő épületének műszaki állapotát a szakértők a 2010-ben elkészült felújítás 40 százalékára becsülték. Az állapotfelmérés után a fürdőépület tervezési munkáira – szerzői jogára tekintettel kizárólagos jogosultsággal – a Budapesti Építőművészeti Műhely Tervező Kft. kapott megbízást egy hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárás lebonyolításával. A cég mintegy féléves munka eredményeként tavaly július közepére készítette el a fürdő épületrész rekonstrukciójának terveit. A több száz fájlból álló dokumentáció tételes átvétele megtörtént, a tervek részletes áttekintése után azonban további módosításokra, pontosításokra, az érintett részek átdolgozására volt szükség. Ez alapján készült el a kivitelezési költségterv, mely a kivitelezői pályázat indításának alapja volt.

A BGYH korábban abban bízott, hogy a hotel hasznosításából remélt 3,4 milliárd forint elég lesz a fürdő rendbe tételére. A tervezők 5,55 milliárdra becsülték az elvégzendő munka árát. A BGYH vezetése sokallta az összeget és funkcionálisan jól működő, de bizonyos részletekben - anyaghasználat, belsőépítészet, berendezések - olcsóbb megoldásokat keresve 4,63 milliárdra faragta a le a költségeket. Majd a Fővárosi Közgyűlés tavaly szeptemberi Rác Fürdő rekonstrukciójáról szóló határozata után novemberben meghívásos közbeszerzési eljárást indított a 8236 négyzetméter összterületű épület kivitelezőjének kiválasztására. A Népszava azon kérdésére, hogy miért nem nyílt tendert hirdettek, azt a választ kaptuk, hogy a Rác Fürdő rekonstrukciója kiemelt, nagy értékű és komoly referenciaértéket jelentő beruházás. A meghívásos eljárásnak pedig megvan az az előnye, hogy kétszakaszos jellege okán már az első – részvételi szakaszban átesnek a jelentkező egy előminősítési folyamaton, amelyen kiszűrhetőek az alkalmatlan pályázók. Bármely gazdasági szereplő jelentkezhet, de ajánlatot csak a BGYH által felkért pályázók nyújthatnak be.

A pályázat első részvételi szakasza eredményesen lezárult. A BGYH az alkalmasnak minősített legfeljebb öt jelentkezőnek várhatóan 2024. január végén küldi meg az ajánlattételre vonatkozó felhívást. A második forduló sikeres lezárása, valamint a nyertessel történt szerződéskötést követően kezdődhet meg a felújítás. A fürdő várhatóan 2025 tavaszán nyithat meg újra.