Neptun Brigád;Kovács Dániel Ambrus;

Kibillent létezések

A medveállatkáknak áll a világ – derül ki a Neptun Brigád trilógiájának befejező részéből. A Dehogy van jól borúsabb, mint az előző munkák.

Mi lenne, ha mi is olyan szívósak lennénk, mint a medveállatkák? Ha mi is túlélhetnénk az atomcsapást, a világvégét meg ilyesmiket? Kár, hogy nem vagyunk medveállatkák. Tavaly márciusban készült el és azóta látható a Jurányi Házban a Neptun Brigád trilógiájának befejező része, a Dehogy van jól, mely igencsak eltér az előző két történettől. A tematikusan összekapcsolható korábbi részek, a Benne vagy és a Kánon hangsúlyosan a vidéki Magyarországot mutatták be, a Dehogy van jól Budapesten játszódik. De nem csak ez a különbség: egy, a rendezővel, Kovács Dániel Ambrussal készített interjúból kiderül, hogy legfrissebb munka az elkészülés módjában is eltér az előző két előadástól. Míg korábban a színészek improvizációja nyomán születtek komplex darabok, addig most a jóval kevésbé cselekményes szöveget legnagyobb részben a rendező jegyzi. A változás mögött az állt, hogy pályázat szempontjából – mely a függetlenszínházi szférában meghatározó tényező – kifizetődőbb volt darabot írni, részben emiatt lett más a harmadik, befejező munka.

A Dehogy van jól meghatározása szerint lírai börleszk, és ahogy ennek nyomán elvárható, igencsak töredezett, leginkább monológok soraként írható le. Míg korábban a textust a szituáció szülte, addig most a karakterek egyéni története: a bolti eladó Szandráé, a toronydaru-kezelő Ferié, a topmenedzser Csabáé és a recepciósként dolgozó Lehelé. Félreértés ne essék, a szereplők találkoznak és beszélnek egymással, de dialógusaikból mintha nem következne semmi számottevő.

A látszólag nihilista kasszáslány egyedül a földöntúli módon szívós medveállatkákat értékeli a bolygón. Minden mást - így az emberi vágyakat is - lenéz, életstratégiája szerint kiirtja magából az emóció csíráját is. Holott Ferivel mintha megtalálnák a hangot reggeli, munka előtti eszmecseréikben, mégsem halad sehova kapcsolatuk. A melósként dolgozó Feri egész nap egy magas toronydaruban ül egyedül és csak idegeskedik azon, ahogy a munkatársai a mélyben szerencsétlenkednek, titkon rapeket ír. Csaba, a felsővezető élete megrázkódtatását éli meg épp, mert tömegközlekedéssel érkezik munkahelyére, a többemeletes irodaházba, majd rádöbben, hogy egyre gyarapodó vagyona, terjeszkedése teljesen kisiklatta az életét. Lehel, az irodaház portása pedig apokalipszist vizionál a fülkéje mögött ülve, miközben azt érzi, teljesen láthatatlan mások számára. Senki sincs a helyén, bárhogyan is próbálják, nem találják azt, ami igazán értelmet adna kibillent létezésüknek.

A jelenetek absztrakt térben, olykor egymásba folyva, szimultán játszódnak, az előadás nem olyan harsányan, kézzelfoghatóan szórakoztat, mint a trilógia előbbi fejezeti, de azért lehet nevetni rajta, csak kevesebbet és keserűbben. Míg Dágvány (Benne vagy) és Kőalja (Kánon) falvak közösségén jóízűen lehetett mulatni a társadalomkritikus tartalom mellett, addig A Dehogy van jól fővárosa egy beteg társadalmat jelenít meg. Ezzel szemben akad jó színészi feladata a Neptun Brigád tagjainak: a trilógia befejező részének abszolút nyertese Messaoudi Emina, aki szerethető humorral formálja meg a Reál-kasszást-eladót, Ficzere Bélának ezúttal nagyobb ívű karakter jut, jól teljesít, ahogy a két másik színész, Chován Gábor és Jankovics Péter is, csupán az előző munkákhoz képest jóval egyszínűbb a karakterük.

Nettó lemondás és tagadás a Dehogy van jól, épp annyi, amennyit a címe fejez ki, ahogy az előadás szinopszisában is olvasható: a jelent, vagyis az önemésztés, elkallódás korát akarja leképezni. A négy, különböző módon kiüresedett emberi sors képviselője elfilozofálgat, odamondogat, de semmi több, ahogy a hétköznapokban sem történhet több.

Infó: Dehogy van jól. Legközelebb február 21-én. Jurányi Ház