tömegközlekedés;pulyka;Budapesti Közlekedési Központ;Walter Katalin;

Vágásérett pulykához hasonlította az utasokat a BKK-vezér, a lemondását követelik

Egy platformra került az LMP és a Fidesz, Vitézy Dávid pedig úgy látja, nemcsak felelős vezető, de empatikus ember sem mondhat ilyet. 

„Egész egyszerűen fel sem foghatom, hogy egy utasok millióit szállító közszolgáltató első számú vezetőjének szájából hogy hangozhat el egy ilyen mondat” - jelentette ki egy Facebook-posztban a korábbi közlekedési államtitkár.

A főpolgármestter-jelöltséggel összefüggésbe hozott Vitézy Dávid ezzel arra reagált, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetője a 24.hu beszámolója szerint egy finoman szólva is botrányos kijelentést tett. Walter Katalin egy nyilatkozatában ugyanis azt mondta, hogy 

a járatritkításról szóló egyeztetésekbe nehéz lett volna bevonni az utasokat, mivel „az olyan, mintha hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele.”

Vitézy Dávid azt hangoztatta, a budapestiek nem vágásérett pulykák, akik jobban teszik, ha beletörődnek sorsukba, mert jön a hálaadás - vagy épp ezúttal a járatritkítás. Ilyet nem csak egy felelős vezető nem mondhat, hanem egy minimális empátiával rendelkező személy sem. „Ha ez a mondat tényleg így elhangzott, a BKK vezérigazgatójának távoznia kell a posztjáról. Karácsony Gergely főpolgármesternek pedig elnézést kell kérnie a budapestiektől, és azonnal visszavonni a járatritkításokat” - jelentette ki a szakember. 

Szintén hasonló hangot ütött meg az LMP országgyűlési képviselője. „Egy ilyen mondat után egyvalaki van, akit biztosan nem kell bevonni ebbe a folyamatba, őt pedig úgy hívják, hogy Walter Katalin. Őt a lemondásának a megírásába kell kizárólag bevonni” - vélekedett Kanász-Nagy Máté. Hozzátette, az ostoba mondatokon túl persze megint végig kellett hallgatnia szegény újságíróknak a megváltozott munkába járási szokásokról és homeoffice-ról szóló mellébeszélést, holott egy zöld városvezetés, ha azt tapasztalja, hogy csökken a közösségi közlekedés kihasználtsága, akkor küzd ez ellen, forrásokat csoportosít oda, és nem alkalmazkodik hozzá. 

Ugyancsak a BKK vezetőjének távozását sürgeti a Fidesz-fővárosi frakcióvezetője. Wintermantel Zsolt szerint ha ezt nem teszi meg magától, akkor a főpolgármesternek kell megtennie. Karácsony Gergely ugyanis nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen embert a posztján hagy - annak fényében, hogy korábban kampányában az átláthatóságot ígért, valamint négy évvel ezelőtt részvételiségért felelős főpolgármester-helyettest nevezett ki, amiért neki és stábjának havonta sokmillió forintot fizet. Amennyiben a helyén hagyja Walter katalin, akkor úgy kell tekinteni, mint ha ezt a kijelentést ő maga mondta volna - zárta sorait.