GYES;családtámogatás;szülők;patriarchális;apaság;

2024-01-28 16:30:00

„Az anyákon ma leginkább az apák támogatásával lehetne segíteni”

Megannyi lelkes férfiú nyilvános eszmefuttatásainak köszönhetően ma már szerencsére minden magyar nő tisztában van azzal, mi a női princípium lényege. Nemrégiben azonban az Anya-Ország Alapítvány – Novák Előd képviselői fizetéséből finanszírozott – óriásplakátjain arról is értesültünk, hogy „a legférfiasabb dolog az apaság”. Tehát már a férfiak is tudják, életcél hiányában hol kopogtassanak. De vajon plakátkampányra van szükség ahhoz, hogy az apák még inkább apának érezhessék magukat? Vagy elég lenne, ha néha ők is emberek lehetnének? Az apapolitika hiányáról, megkövesedett sztereotípiákról és párhuzamos szenvedéstörténetekről beszélt Léder László pszichológus, az Apaakadémia alapítója.

– Ki mondja meg, hogy mi a férfias, és vajon ez lenne az apaság legfőbb ismérve?

– Az biztos, hogy az apaság több mint a férfiasság, és ahány férfi, annyiféle módon férfias. De ahány apa, annyiféle apaság létezik, és természetesen ez az anyákra is igaz. Magát a mondatot önmagában nem tartom rossznak, mert úgy látom, a férfiakra azzal lehet hatni, ha megerősítjük bennük, hogy a nevelés, a gyermekvállalás nem csak a nő feladata. Pillanatnyilag az a sztereotípia él a legtöbbünk fejében, hogy a családtervezés, gyereknevelés kizárólag női feladat, ami ostobaság.

Fontos, hogy megértsék, egy nő nem vállalhatja magára mindezt. Másfelől az apákat sokkal praktikusabb, pragmatikusabb eszközökkel kellene támogatni, de ma Magyarországon semmilyen apapolitika, férfipolitika vagy apatámogatás nem létezik.

– Egy patriarchális társadalomban a fér­fiak szorulnak támogatásra?

– Ez így félrevezető, hiszen a patriarchátus a férfiaknak se jó. Úgy tűnik, mintha a férfiak uralkodnának a nőkön, de igazából buta, elavult rendszerek uralkodnak mindannyiunkon. Számtalan kutatás igazolja, hogy Magyarországon a 2008-as válság óta folyamatosan nő az a társadalmi elvárás, hogy egyedül a férfi tartsa el a családját. Ez nonszensz, és óriási teher a férfiak számára is. Ugyanis ha egyfolytában az egzisztencia miatt szorongok, ha mindenki tőlem várja el, hogy eltartsak több embert, abban nem lehet se embernek, se apának, se férjnek lenni. Erről nem a nők tehetnek, hanem a rossz rendszereink. Például végiggondolandó lenne az egész családtámogatási rendszer. Nem biztos, hogy az a jó, ha bárki, egy férfi vagy egy nő másfél-két évre kiesik az addig megszokott életéből, amikor otthon marad a gyerekkel.

– Tőlünk nyugatra ez három-hat hónap legfeljebb.

– Így van. És vannak jó példák. Nekem például tetszik a német rendszer, ami annál támogatóbb, minél inkább felosztja egymás között apa és anya az otthon töltött időt. Ez egyértelműen mindenkinek jobb. Ehhez persze szükség van egy fejlett részmunkaidős kultúrára, Magyarországon viszont nincs ilyen.

– Az előbb említett egzisztenciális szorongást a férfiak mennyire húzzák magukra a férfiasság nevében?

– Ezek az elavult identitások a bőrünk alatt vannak. A férfiak jelentős része tényleg azt gondolja, hogy ez az egyetlen és legjobb működési mód. Egyébként az a tapasztalatom, hogy pont az apává válás az a pont, ahol ez megkérdőjeleződik. Mondok egy példát: a férfi olyan cégnél dolgozik, ahol zömében kisgyermekes anyák a munkavállalók, heti négy napon home office van. Imádják ezt, mert mellette el tudják látni a gyerekeket. A férfinak nemrégiben született gyermeke, és jelezte a cég felé, hogy kevesebbet szeretne dolgozni, illetve szeretnének második gyermeket, és ő szeretne otthon maradni vele. A cég totálisan összezavarodott, mert erre nem volt még precedens. Vagyis a sztereotípiák szerint élünk. Nem csak a férfiak, a nők is. Vagyis: a férfi azt gondolja, hogy mindenáron neki kell lennie a családfenntartónak, a nő meg azt, hogy a gyereknevelés és a háztartás egyedül az ő feladata. Ezek láthatatlan béklyók. Csak úgy lehet tőlük megszabadulni, ha felvállaljuk az érzelmeinket, de ez a férfiaknak rendkívül nehezen megy. A fiatalok pedig meghasonlanak, mert megvan bennük az igény, hogy másképp csinálják ezt, mint ahogy a szüleiktől látták, de a rendszerek ezt nem teszik ezt lehetővé. Ez a folyamat a retradicionalizálódás.

– Amikor azt mondjuk, nőiesség, férfiasság, akkor ezekhez az absztrakt fogalmakhoz társítunk különböző tulajdonságokat, és ha valami eltér ettől, máris ítélkezünk. Például ha egy nő határozott, rá azt mondjuk, férfias, ha egy férfi kifejezi az érzelmeit, akkor azt mondjuk, nem eléggé férfi. Ezeket a sztereotípiákat hogyan lehet megváltoztatni?

– Ez elsősorban nevelés kérdése. A fiatalokat erre tudatosan kellene felkészíteni, hogy amikor szülővé válnak, akkor már ők is ezt adhassák tovább. A modern apaság kultúrájának megteremtése remek lehetőség erre.

– Mi a modern apaság?

– Ez azt jelenti, hogy az apa ugyanúgy szerepet vállal a gyermek gondozásában, a család lelki életében, mint az anya. Ez a férfi felvállalja, hogy a gyermeknevelés, a családmenedzsment nem csak az anya dolga. Tapasztalatom szerint azoknál az apáknál, akik megérzik, mi ennek a szépsége, és több időt töltenek a gyerekükkel, kialakul a kötődés, felébrednek az apai ösztönök. Az tudományosan bizonyított, hogy igenis létezik az apai kötődés, apai ösztön. Másfajta, mint az anyai, és pont ezért jó a gyereknek is. Ezek az apák pillanatok alatt ledobják magukról az elavult szerepeket.

– Ha van modern apaság, létezik modern anyaság is?

– Hogyne. Ez azt jelenti, hogy a nő feladja azt az elképzelést, miszerint a gyermek felnevelése, a róla való gondoskodás kizárólag anyai feladat, és csak ő képes erre. Ez a hős, mártír anya szerepe, amikor valaki azt hiszi, attól lesz jó anya, hogy mindent felad, és belehal az anyaszerepbe. De ez rettentően káros. Az a legjobb, ha mind a nő, mind a férfi jól érzi magát a bőrében. Ettől válnak jó szülővé. Miért ne lehetne természetes az, hogy a baba a szoptatás után az apán is elalszik? Így az anya fölkelhet, összeszedheti magát, apa meg elvan a babával még. Persze ehhez az kell, hogy az apa otthon tudjon maradni.

– A nőkkel kapcsolatban rengetegszer találkozunk egy elváráscsomaggal. Legyen szuper anya, odaadó feleség, fantasztikus szerető stb. A férfiakkal kapcsolatban viszont eddig csak arról esett szó, hogy ő legyen a családfenntartó.

– Nehéz a férfiak csomagja is. Egy magyar kutatás szerint a társadalomban egyszerre nő az elvárás, hogy a férfi legyen a családfenntartó, és megjelent a „jó apa, jelen lévő apa, jó férj” elvárás is. Az önmagában pozitív lenne, hogy a férfi vegyen részt a gyereknevelésben, de a rendszer ezt nem támogatja. Itt van például az apai szülési szabadság. Ez Nyugat-Európában nulláról több hét lett, jellemzően egy hónap fizetett szabadság. Magyarországon ezt tavaly öt napról tízre emelték az Európai Unió nyomására, de rögtön meg is büntették az apákat, mert azt mondták, a munkavállaló az apasági szabadság öt munkanapjára távolléti díjra, a hatodik munkanapjától a távolléti díj negyven százalékára jogosult. Ezzel azt mondja az állam, hogy „ne ugrálj, a te helyed a munkában van”. A másik megdöbbentő tény, hogy még iskolázott emberek se tudják, hogy mi az az apagyed, és hogyan működik.

– Ez a helyzet kinek rosszabb, a férfinak vagy a nőnek?

– Én ezt nem versenyeztetném, ez maximálisan rossz mindenkinek. A nőkön, az anyákon ma leginkább az apák támogatásával lehetne segíteni. Ha az anya nem egyedül van a gyerekkel, és ha mondjuk a pici beteg, akkor a férj is otthon maradhat, a nő pedig nem érzi majd rossz anyának magát, ha neki közben el kell intéznie valamit. Ezekben a helyzetekben érzi majd kompetensnek magát az apa is. A jelenlegi családtámogatási rendszer viszont ezzel teljesen szembemegy. A fiatal szülőket hitelcsapdába taszítja, kényszerpályára viszi, hiszen ki kell termelni a pénzt. Azt pedig hogy lehet? Úgy, hogy apa kétszer annyit dolgozik, és anya is minél előbb visszamegy, és szintén nagyon sokat dolgozik. Tehát a férfiak semmivel sincsenek jobb helyzetben, mint a nők. Lehet, hogy az élet bizonyos területein az egyiknek van előnye, a másiknak nincs, de összességében ezek párhuzamos szenvedéstörténetek.

– Akkor a fent leírt modern anyaság és apaság elképzelése csak illúzió?

– Pesszimista pillanataimban erre azt válaszolnám, hogy igen. Mert nézzük meg, hogy mi történik a legtöbb szülészeten: az első, akit kiraknak, hogy várjon egy sötét folyosón, az apa, miközben ő ugyanúgy része a családnak, mint az anya vagy a születendő gyermek. Az oviból, iskolából érkező e-mailek hogy kezdődnek? „Kedves édesanya…” A legtöbb, férfiakat célzó egészségmegőrző kampánynak nagyjából olyan a hangvétele, hogy „Vastagbélszűrés? Ugyan, az katonadolog! Szedd össze magad, és menj el!” És itt visszatértünk ahhoz a kérdéshez, hogy a férfiak mennyire fejezik ki az érzelmeiket. Tapasztalatom szerint csak akkor, ha valóban biztonságban érzik magukat. Ezen viszont „az apaság macsó” típusú hirdetések nem segítenek. Ezek álságosak, és üresek, mint egy lufi.

– Mi a helyzet az optimista pillanatokkal?

– Olyankor Izlandra gondolok, ahol ez másképp van. 2000 óta létezik az egy hónap fizetett apai szabadság intézménye, és felmérések szerint azokban az izlandi családokban, ahol az apa otthon maradt, kevesebb a válás, több gyerek születik, és ezek az apák később is sokkal többet foglalkoznak a gyerekükkel. Ezenkívül bízom a jelenlegi fiatal szülőgenerációban, akik már tudatosabban terveznek, és bontják le a rendszert tégláról téglára.